20) Auroville

Minden évben vannak tanulmányi kirándulások, amelyet az iskola szeptember végére / október elejére szervez. Minden osztály máshova megy, a 10. évfolyamig együtt tartják az osztályokat, a 11-12.-esek pedig érdeklődésüknek megfelelően iratkozhatnak fel művészeti útra, dráma-fókuszú kirándulásra, vagy éppen evezőtúrára.
Fontos, hogy mindegyik útnak legyen kulturális, ökológiai, ill. ún. social experience (amikor a helyi nehézségben lévőknek segítünk) komponense, természetesen minden egyes útnak más a hangsúlya, más központi téma kerül előtérbe.
Engem év elején a 9. évfolyamhoz osztottak be advisornak, ami kb. tanácsadót jelent, igazából az osztályfőnökség van így elosztva több tanár között. A 9. évfolyamba 55 diák jár, ők vannak elosztva 5 tanár között, ill. néhány mellett van egy-egy co-advisor is, én is így osztozom Pemával egy butháni kollégával.
Szóval így hatvanadmagunkkal készülünk mi is egy 5 napos osztálykirándulásra, amiből igazából 3 teljes napot és 4 éjszakát fogunk Auroville-ben tölteni.
Aug. 27-én hétfőre így a szervezők közül én nyertem meg azt a lehetőséget, hogy egy éjszakai busszal lemenjek a helyszínre, napközben körülnézzek egy helyi vezető segítségével, hogy milyen programokat fogunk csinálni, aztán egy következő éjszakai busszal hazajöjjek.

Mr. Selvaraj volt a segítségemre, aki a saját motorján vagy 10 különböző helyre elvitt, mindenhol gyűjtöttem kontaktot, ill. megbeszéltünk lehetőségeket, számomra nagyon hasznos nap volt, így más én is sokkal kényelmesebben érzem magam, és készen a szept. 28-án induló útra.

 Ebben a hotelban fogunk lakni, most én is itt pihentem reggel 4 órát, meg este 4 órát... de rendesek voltak, nem kértek semmit, hiszen értékelik, hogy idehozok egy hónap múlva egy hatvanfős csapatot.

 Ez volt a reggelim a hotelban:

Auroville-t nem lehet egy mondatban bemutatni, itt olvashattok róla (emitt meg magyarul). Röviden csak annyi, hogy a világon egy olyan egyedülálló kommuna, egy nemzetközi közösség, ahol a spiritualitás, az oktatás, a természetközeliség, a fenntartható fejlődés és a művészetek, a hatalmi struktúrák nélküli szerveződés a meghatározó értékek. Jelenleg mintegy 3000 lakója van a közösségnek, de természetesen rengeteg látogató is érkezik ide a világ minden tájáról.

Itt a látogató központ bejáratánál minden országból szerepel valamilyen érték:

 Egy bizonyos Mother (Anya - Mira Alfassa) alapította az egészet 1968-ban, így idén 50 éves a hely:

 Itt éppen az ún. Sadhana Forestben jártunk Selvarajjal, és egy Brandon nevű kolléga fogadott bennünket, hogy átbeszéljünk egy diákok számára tervezett délelőtti workshopot.

 Pl. ilyennel is foglalkoznak:

 Meg ilyennel:

 Ez már egy másik helyszín: Solitude Farm, ahol csak helyi alapanyagokat használnak mindenhez, és próbálják megértetni a nyugati kultúrán nevelkedettekkel, hogy lehet harmóniában is élni a természettel:

 A farm vezetője egy '93 óta itt élő angol úriember, Krishna McKenzie, akinek az elhivatottsága remélem, a diákokat is magával ragadja majd. Persze mondhatjátok, hogy ebben az egészben van egy jó adag utópia, amit nem is tudok nagyon megcáfolni, de ha kicsiben működik, miért ne lehetne kipróbálni minél több helyen? Lokálisan... hogy minél több helyen működjön kicsiben...

 Ezen a Well Paper nevű helyen a jobbra fent látható újságpapírokból készítenek az égvilágon mindent a kosártól a fülbevalóig, a lámpatartótól az ajtódíszekig:

Auroville spirituális központja az ún Matrimandir, ami köré a világ minden (!) országából hordtak ide egy marék földet, és így szeretnének minél nagyobb nemzetközi elismertséget szerezni a helynek. Amikor Andreával 2002. decemberében itt jártunk, még nem volt teljesen készen az egész, az arany tányéroknak még csak kb. negyede volt fent. Majd meglátjuk, milyen élmény lesz a diákokkal...

Ez lett az egyik kedvenc képem, mert itt látszik a fa mögött a Matrimandir, de ami igazán lenyűgöz, az a FA. Bizony, egyes számban, hiszen ez EGY olyan banyafa, amelyet az alapításkor ültettek, és a léggyökerei (!) azóta úgy megvastagodtak, hogy azóta több helyen újra utat találtak a földben. Nézzétek meg alaposan, csak az egyik a törzse...

 Ezt az ún. Solar Kitchenben lőttem ebédnél, mert kifejezetten tetszett, hogy minden nap kiírják az előző napi kidobott ételmennyiséget, ami itt éppen 6 kg volt. Azt gondolom, hogy ez szuper egy olyan helyen, ahol kb. 700-an étkeznek mindennap. Valami ilyesmit kellene nekünk is az iskolában... az alsósoknál egész jól működik, de a gimis részen nem mindig tetszik, amit látok...

 Auroville melletti város Pondicherry, ennek tengerpartjára is kimentünk Selvarajjal, valószínűleg ide is tervezünk egy könnyedebb (utolsó) estét röplabdázással, tábortűzzel.

 Hivatalosan ez a Bengáli-öböl, bár sokan ezt is az Indiai-óceán részének mondják.

Örömmel készülök ide vissza a diákokkal és kollégákkal néhány hét múlva!

19) Villpatty túra

A második C-hike már meg se kottyant... az az igazság, hogy tényleg érezni, hogy a szombati egésznapos túrákkal, a folyamatos itteni sétákkal, a normális (nem nassolós) étkezésekkel, a szomszéd edzőteremmel alapvetően jobb kondiban vagyunk, mint otthon... ez azért nem baj ;)
Ismét kilenc-tizedikes srácokkal indultunk a Pallangi-Villpatty túrára:

Csodálatos időnk volt, mindenfelé kurinji, ezek a vonulatok még a reggeli előtti első szakasz:

 Itt álltunk meg reggelizni:

Jobbra lent a Palani-víztározó is látszik:

Kurinji (tudjátok, a 12 évente! virágzó virág) mindenhol:

Íme ínyenceknek közelről is:

  Aztán indultunk tovább:

 Banánpálma mögül a nap:

Narancsfa távolról:

 Narancsfa közelről:

 Ez volt a csapatunk: napszemüvegben, mellényben egy matektanárnő, kalapban egy osztrák hölgy, a svájci IT menedzserünk felesége, mellette a szakállas túravezetőnk, előtte pedig világoskékben a suli biztonsági főnöke.

Délelőtt borzasztó meleg volt (kb. 1300 m magasra lejöttünk), így nagyon örültünk a hűvös barlangnak:

 Indultunk tovább a "semmibe", balra ismét kurinji:

 Ilyen sziklák is voltak, előtérben Hemma, a "szomszédasszony":

 Kilátópontnál lefelé:

 Kilátópontnál felfelé:

 Krish és a sziklák:

Sokadszorra is lenyűgöző:

 Itt egy másik (szintén iskolai!) csapatot láttunk meg, ők teljesen más útvonalon túráztak, de itt találkoztunk :)

Jó volt néha a hőség elől vizes helyre érni:

Sera, a vezetőnk szerint ez egy reggeli friss "elefántnyom", sajnos nem láttuk őket, Sera előző héten 16-ot (!) látott a közelben:

 Jackfruit, azaz a jákafa gyümölcse:

 A papírzacskóban hozott ebéd elfogyasztásánál jó volt kicsit kivetkőzni, nyújtózkodni, hogy aztán újra induljunk a még kb. két órányira lévő Villpattyba.

Aztán elértünk. Aztán hazaértünk. Tartalmas kis nap volt!

18) Prayer Breakfast - imareggeli

Amikor 14-15 évvel ezelőtt az iskola másodlelkészeként megkaptam azt a feladatot, hogy szervezzem az ún. imareggeliket, akkor még nem voltam koránkelő ember. De hál'Istennek volt egy olyan csapat, egy mag, akik azzá tettek :) Így lettem "morning person" kb. 2004 táján, ami azóta is tart, azaz az egyetemi évek éjszakázós tanulásai után mostanában sokkal hatékonyabb vagyok kora reggel bármilyen munkával.
Szóval a "Class of 2005", azaz az akkor érettségizők érték ezt el nálam, hogy mindig olyan kedvvel indultam a kismotorunkkal 6:45-kor éppen valamelyik kolléga házába, hogy az valóban energetizált és feltöltött.
Ezek az imareggelik aztán jónéhány évig szüneteltek, ahogyan hallottuk, és aztán tavaly újrakezdték őket. Ebben a tanévben is nagyjából kétheti gyakorisággal tudjuk őket megtartani, és aug. 24-én mi voltunk a házigazdák. Ez azt jelenti, hogy a héten iratkoznak fel tanárok és diákok is, így mi bőven megtöltöttük a nappalinkat, sőt, az étkezéshez aztán a teraszt is kellett használni. Nagyon örültünk, hogy ilyen sokan eljöttek, a 18 diáknak fele saját csoportjaimból volt, ill. nyolcan voltunk kollégák.

 Ezzel az asztallal vártuk őket, ilyenkor mindig kapunk természetesen az iskola konyhájától alapanyagot, hiszen ezek a diákok normál esetben ott reggeliznének, tehát számolnak az adagjukkal. Ugyanakkor a reggelit nekünk kellett el(ő)készíteni, ami azért nem kis feladat ennyi gyerek / tanár számára, főleg úgy, hogy limitált idő áll rendelkezésre. Valamint az iskolától hozunk tányérokat (jelen esetben tálcákat), evőeszközöket is, hiszen nekünk ennyi nem lenne...

 Első vendégünk Angelika volt, aki hozott kenyérpirítót, hogy gyorsabban haladjunk és fahéjat, hogy még jobb ízű legyen Andrea (konyhából kukk!) fenomenális zabkásája ;)

 Itt már elkezdtünk gyülekezni és énekelni, a középső szakállas Pastor Raja, az iskolalelkész.

 A hintát leakasztottuk, bejárati ajtót levegőért nyitva hagytuk, és megköszöntöttük legidősebb kollégánkat is 84.(!) születésnapján! Happy birthday, Mr. Maloney!

 Open the eyes of my heart, Lord... - talán éppen ezt énekeltük itt:

Van, aki álmos, van, aki énekel, van, aki kutyát simogat:

Áhítat:

Kilencedikes fiúk, tizedikes lányok:

Leah, Keziah és Timothy az imádság után:

Nagy sikere volt A. muffinjának, bacon-be (itt alapvetően nem eszik disznóhúst senki, ezért nagy kincs!) csavart virslijének és gyümölcssalátával szolgált zabkázájának :)

Angelika, Raja, Priscilla és Andrea, avagy a háziasszony is le tud ülni ;)

Beszélgetésre és evésre elég kevés idő marad, hiszen 8:15-től már mindenkinek volt első órája.

Ismét kilencedikes fiúk:

Néhány hónapja még nem gondoltuk, hogy O. így fog örülni egy kutyának, itt éppen Barbara kutyájának, Fudge-nak:

Hálásak vagyunk Istennek, hogy ilyen alkalom házigazdái lehettünk!