25) INTACH-kiállítás: Élet a Palani-hegységben

A Palani-hegység törzsi népeinek életét mutatta be az a kiállítás, amely iskolánk KMU (Kodaikanal Mission Union) nevű épületéből varázsolt néhány hétre igazi múzeumot.
Saját diákjainkon kívül jöttek helyi iskolások is szép számmal meghallgatni azokat a narratívákat, amelyet a hegység különböző falvaiban gyűjtött a két remek pedagógus (Nishita és Priya) által vezetett kis csapat. Az egész kiállítást az INTACH (= Indian National Trust for Art and Cultural Heritage = kb. nemzeti kulturális örökség megőrzéséért felelős alapítvány) támogatta.
Az élvezhető interaktív kiállításon megismerkedhettünk a közösségek történetével, növény- és állatvilágával, amelyek meghatározzák az itteni emberek életstílusát. 

Törzsi dobosok és trombitások, valamint táncosok tették színesebbé a bejáratnál a találkozást, a mi iskolánk (KIS) drámatagozatos diákjai pedig szintén gyűjtöttek különböző történeteket a helyi falvakban - legyőzve a nyelvi, kulturális és szocio-ökonómiai határokat -, és azokból írtak egy kis darabot, amit többször előadtak a "Box" nevű (korábban autószerelő műhelyből kialakított) mini színházteremben.

 

Azt gondolom, hogy ez az egész program hihetetlenül sokat adott nemcsak a szervezőknek, nemcsak a kulturálisan érzékennyé tett látogatóknak, hanem az egész közösségnek, amikor azt érezhettük, hogy a Palani-hegységben büszkék lehetünk arra az örökségre, ami körülvesz bennünket.

Van még néhány (sajnos homályos) fotóm:

Mezőgazdaság:

 Kis történelem:

 Mindenféle mesterség jelen van a régióban.

 Minden háztartásban a legfontosabb a tűzifa, ennek hordása az asszonyok feladata, akik ezt a mennyiséget hordják a fejükön.

 Az Arundathiyar nevű törzs tagjai a bőrt munkálják meg mindenféle módon, és zenélnek is az általuk készített hangszerekkel.

Itt egy kicsit bővebben olvasható a kiállításról.

24) CPR túra

Két kihagyott szombat után újra túrával indult a hétvége. Ráadásul sokak szerint a félév legszebb túravonala ajánlkozott: Cloudlands Peak Ridge. Egy olyan hegygerincen mentünk végig, ahol jobbra és balra lenézve is kurinjival (tudjátok, a 12 évente virágzó növénnyel) teli hegyoldalt láttunk.
Főleg hetedikes diákokkal mentünk, akiknek a zajszintje azért a kívánatosnál jóval magasabb volt, de összességében egy csodálatos fél napot töltöttünk együtt, remek vezetővel, két magyar kollégával.

Angelika fent, Imre lent:

 A bálna orra (Whale's Nose) nevű sziklánál reggeliztünk:

Közelebbről a lábammal - alattunk, mögöttünk, mindenhol kurinji:

Kicsit homályosan:

 Úton:

 Egy másik pihenőnél: 

 A vezetőnk, Sera és a hetedikesek:

 Ezt a sziklát láttuk több oldalról:

  Itt még csak megláttuk a vízesést, aztán el is mentünk az aljáig:

  Itt a csoportunk:

Indultunk tovább:

 Siva istennek emelt áldozati hely a hegytetőn: a háromágú szigony és a termékenységi szimbólum (lingam) egyértelműen utal az istenségre.

A Palani-hegység keleti vonulata:

 Még néhány hétig ilyen, de aztán erre a lilás színre újabb 12 évet kell várni:

23) Szülők hétvégéje

Bentlakásos iskola lévén a szülők és a kollégista diákok keveset találkoznak a félév során, csak a szemeszterek közti hathetes szüneteket tudják együtt tölteni.
A félév felénél ezt a kapcsolattartást hivatott segíteni az az iskolai programpont, hogy a hosszú hétvége után néhány napot a szülőkkel való találkozásra szánunk.
Ilyenkor látszik igazán, hogy mennyi mindent is ajánl iskolánk, hiszen most is rengeteg program belefért a három teljes napba, csütörtök délelőttől vasárnap délelőttig.
Ezeket benne élve nem is mindig értékeljük, ill. természetesnek vesszük, de itt koncentráltan látva hálát adhatunk azért, hogy valóban mennyi mindenben lehet részünk nekünk és gyermekeinknek is.
Tájékoztatóval, nyílt nappal indult, aztán csütörtök este közös vacsora:

Az asztalnál beszélgetések, miközben a színpadon fellépők:

Aztán tábortűznél még kötetlenebbül:

Pénteken aztán természetesen klasszikus fogadónap, amikor az Alumni Hall-ban munkaközösségenként mindenkinek volt egy asztala, és jöhettek a szülők dicséreteket és javítanivalókat hallani:

Mindeközben a Ganga campuson az ún. Science Fair volt a nap programja, ami azt jelenti, hogy délelőtt az alsósok (K-5), délután pedig a felsősök (6-8) mutatták be saját természettudományos projektjüket. Kis csoportokban dolgoztak, mindenki a saját érdeklődésének megfelelően mutatott be egy kísérletet, és magyarázták el az arra járóknak - ha kellett, százszor (!) - alkotásuk lényegét.

Olivérék a légszennyezésre hívták fel a figyelmet:

Boróka Kingával "elefánt-fogkrémet" készített:

Néhány többi projekt is itt látható, mint pl. Ádámék vízenergiával felemelhető hídja:

A péntek esti templomi koncerten itt éppen Olivér osztálytársai hegedülnek:

Szombaton különböző workshopok, ill. felsőoktatási tájékoztató volt kifejezetten sok külföldi egyetemi (!) vendéggel:

A szombat esti Talent Show-ról sajnos nincsen (még) képünk, pedig hangulatos volt, énesektől táncosokig, dobosoktól bűvészig, alapvetően színvonalas este volt. Az ún. NHS szervezte, akik a National Honor Society, vagyis a jó tanulók között is azok, akik még "character, leadership & service" területén is kiemelkedők, vagyis a közösségért is sokat tesznek. Helyes csapat, közös tánccal indítottak, a szünetekben kaját árultak, aminek bevételét a keralai árvíz sújtotta területekre küldik, ill. levetítették azt a kisfilmet, amiben egy tavalyi háztetőjavítós projektjüket láthattuk.

A vasárnapi istentiszteleten egy bangalore-i házaspár végezte a szolgálatot, egy 11.-es diákom édesapja vezette a zenélést és (itteni fogalommal) dicsőítést, Keyah édesanyja pedig prédikált.

22) Hosszú hétvége: Mahabalipuram

Július 4-i megérkezésünk óta ezt ígértük a gyerekeknek, hogy igaz, hogy nekik egész nyáron iskolába kell járniuk, de majd amikor ősszel az otthoniak is elkezdik végre a tanulást, na akkor majd mi jól elmegyünk 5 napra a tengerpartra, és pálmafás-medencés-óceános képeket fogunk posztolni ;)
Nem tudom, hogy akkor mi tényleg elhittük-e ezt, de kétségtelen, a szívás mértékét valamennyire csökkentette az, hogy volt mi lebegjen a szemünk előtt...

 Azt gondolom, ebből mindenki érzékeli, hogy mennyire is vártuk az ún. hosszú hétvégét, ami az első negyedéves értékelések leadása után bekövetkezett végre, és pénteken este úgy tudtunk felülni egy éjszakai buszra, hogy tudtuk, most csütörtök reggelig nem kell iskolával foglalkozni.

A légkondicionált lefüggönyözhető dupla ágyakkal rendelkező buszon minimális hányással végül péntek kora reggel értünk Chennaiba, ahol lepakoltunk egy hotelszobában, hogy a plazanyitásig tudjunk pihenni egy kicsit, majd elindultunk bevásárlókörútra... Ha valaki nem tudná elolvasni a tamil feliratot, Starbucksban kezdtünk ;)

Lehet, hogy ez furának tűnik, de hegytetőn kisvárosban élve néhány órára tud örülni az ember (hát még az ember lánya!), hogy minőségi cuccokat talál légkondis környezetben...

Aztán délután taxiba ültünk (érdemes nézni a telefonos GPS mellett Ganésa-áldó szobrot és az indiai zászlót):

 ...és megérkeztünk az óceán partjára:

Itt aztán élveztük, hogy rajtunk kívül alig volt vendég, na jó, hétvégén azért volt néhány család, de gyakorlatilag utána három napig saját medencénk volt:

Sétáltunk a tengerparton,

pihentünk függőágyban,

hattyúk és szívek között:

ugráltunk,

még mindig ugráltunk,

és még mindig:

 

 kézen álltunk:

az óceánban úszni nem lehetett, de táncolni igen ;)

 meg persze szemlélődni/gondolkodni/imádkozni/meditálni (ld. Meríts-póló a 2012-es Szélrózsáról):

na meg rákot fogni a homok mélyéről:

Azért természetesen adtunk a kultúrának is, hiszen ezért választottuk ezt a nyaralóhelyet. Nemcsak egy random beach-re szerettünk volna jönni, hanem amikor mutattunk képeket a gyerekeknek Mahabalipuramról, akkor Boró mondta, hogy ő ezt szeretné megnézni (tök jó, hogy elkezdte érdekelni a történelem!).
A másik opció (még a július végi foglalásnál) Kerala lett volna, ami a nyugati tengerpart (hivatalosan Arab-tenger), de végül az árvíz miatt nagyon jó, hogy nem amellett döntöttünk, hanem a keleti partra jöttünk: ez hivatalosan a Bengáli-öböl, de sokan az Indiai-óceán részének mondják.

Szóval egy kulturális délelőttöt beiktatva kocsit bérelve elmentünk a kb. 25 km-re fekvő Mahabalipuramba, ahol mi már 2002-ben jártunk, és akkor is lenyűgözött bennünket az a kb. 1300 éves kőfaragás, ami megmaradt templomokon, oszlopokon, egyéb épületeken.
Három helyre mentünk el, egyik az ún. Shore Temple, ami kb. 150 évvel ezelőttig víz alatt (!) volt, és csak akkor fedezték fel a régészek:

Valóban a tengerparton áll, kukucs a tüskés kerítésen át:

Mellette halászfalu:

Itt már nagyon melegünk volt a templom körüli parkban 40+ fokban:

A Pallava-dinasztia idején készült el a 8. században:

 Külső mintázatok azt mutatják, hogy valaha Vishnunak (hindu megtartó isten) szentelt templom lehetett, de utána Sivának (hindu pusztító és újjáteremtő isten) szentelték, itt a belső shrine fő domborművén Siva és Parvati láthhatók:

 

 A templom körül végig sok-sok Nandi-alak (a Sivát szállító bika), balra elől medence: 

A 2004-es cunami ide is betört, de gyorsan visszavonult a víz, így nem okozott nagy kárt:

 Másik hely az ún. Pancha (=5) Rathas, azaz a hindu mitológia szerinti öt Pandya-testvérnek állított emléképület.

Huncut mosolyú fiú Nandival, a Sivát szállító bikával:

Oroszlánok:

Itt négy épület látszik sorban az ötből:

A 7. században készült építmények is sokáig víz alatt voltak, neveik sorrendben: Dharmaraja Ratha, Bhima Ratha, Arjuna Ratha, Nakula Sahadeva Ratha, and Draupadi Ratha

Hihetetlenül aprólékos kőfaragás, a helyik egyébként ebből is élnek a mai napig, exportra is (!) készítenek különböző méretű és formájú szobrokat.
UNESCO világörökség részen sem sokszor másztunk fára ;)

 Elefánttal a háttérben a Rathák között:

Pontos, precíz, egységes faragások 1300 évvel ezelőttről:

A harmadik pedig egy nagy terület, amit az ún. Arjuna's Penance vezet be, és mögötte a kerítésen belül is rengeteg befejezett v. befejezetlen kis templom áll, valamint érdekes - megmagyarázhatatlanul álló kövek.
Itt a Mahabharátából mesél el egy történetet ez a kőfal, középen a két részt a mitológia szerint a Gangesz folyó választja szét, ami nem más, mint Siva égből leeresztett haja. Kobrák, elefántok, majmok, harcosok, oroszlán, kecske - jó keresgélést!

Ez is a világörökség része - részlet a Mahabharátából:

Ezt a követ úgy hívják, hogy Krishna's Butterball, senki nem érti, hogyan áll itt évek óta: kb 6 m magas, 5 m (szerintem több) széles, és mindössze 120 centin (!) érintkezik a lejtős talajjal a 250 tonnás (!) kő.

Kecskék hűsölnek az árnyékában:

Az egyik kis templomot (inkább shrine) itt is Sivának szentelték, a fallosz-szerű termékenység-szimbólum (lingam) egyértelműen erre utal. A gránittömb elég fényes, az érintésében bíznak a hinduk, hogy termékenyek lesznek.

Valahol így ért véget a mahabalipurami délelőttünk, hogy aztán újra pihenjük még egy kicsit a tengerparton, vásároljunk még kicsit a közeli Decathlonban (!), és induljunk haza újra éjszakai busszal.
Szép volt, jó volt, köszönjük - csak ezen a vizes képen vagyunk rajta mind a négyen!