Szenteste nem ugyanaz távol az otthontól... Most mi Koditól és Magyarországtól is távol voltunk, de azt gondoljuk, hogy sikerült az ünnepet megélnünk négyesben a körülöttünk/bennünk megszülető Jézussal.
A betlehemest A. készítette, a mézeskalácsos mécsest Mamától kaptuk 😉
Karácsonyfánk ugyan nem lett, de az ablakot és az erkélyt fel tudtuk díszíteni:
A szarvakat még Jóéktól kaptuk goai búcsúestéjükön:
Aztán megterítettünk a szentesti ünnepi vacsorához:
Aztán énekeltünk, a gyerekek felolvasták a karácsonyi evangéliumot, majd meghallgattuk Balicza Iván igehirdetését:
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
A napokban beszélgettem egy fiatal jegyespárral, akik jövőre tervezik az esküvőjüket. Szerettem volna megismerni őket, életüket, gondolkodásukat és természetesen a hitüket is. Megkérdeztem, hogy szoktak-e templomba járni. A menyasszony azt válaszolta: én katolikus vagyok, megkereszteltek, voltam elsőáldozó is, de már régóta nem járok templomba. Csak egyszer, egy évben, az éjféli misére mindig elmegyek, mert az olyan romantikus. Olyankor legalább egy órára megnyugszom, elérzékenyülök, megkönnyebbülök. Nekem a karácsony hangulatához tartozik az éjféli mise.
Kétezer év alatt ez lett a betlehemi karácsony éjszakából. Idilli, hangulat, kisjézuska, meghatottan örülő Mária és József, éneklő angyalok, ámuló pásztorok és a többi romantikus kellék. Pedig az az éjszaka legalább olyan kusza, rendezetlen, stresszes volt, mint a mi életünk. Isten nem hollywoodi díszletet választott Fia születésének háttereként, hanem a hétköznapi valóságot. Egy eldugott kisvárosban a szülési fájdalmakkal küzdő fiatal lány, az érte aggódó férj még szállást sem találnak arra, hogy gyermekük világra jöhessen. Örülnek, hogy egy istállóban meghúzódhatnak, és nem a szabad ég alatt, az utcán, egy kapualjban születik meg a fiuk. Mária örül, hogy a szülés után kimerülve elnyúlhat a szalmán. József zavartan toporog, mit kellene most tenni? Nincs ott abban a betlehemi istállóban sem karácsonyfa, sem csillogó díszek, nincs halászlé, töltött káposzta, beigli, nincs csendes éj, szentséges éj, csak hideg van és sötét, gond van és félelem. De a szívben és az ajkon ott van a hálaadás, Isten dicsérete, mert az Úr mégis megsegítette őket. Benne, Izrael hatalmas Istenében bizakodnak. A szent család számára ez volt a karácsony éjféli istentisztelet.
Szeretném, ha megértenénk, hogy a karácsony nem az életünk árnyoldalait romantikával eltakaró ünnep. Legyen inkább a valóságos remények ünnepe, amikor a minket borító sötétség, a gondok, a félelmek között életünk sűrűjében alakot ölt, megszületik az Isten, életünk hatalmas Istene. Vele új remény, új akarat, új erő, új lehetőség születik meg bennünk.
Hogyan történhet ez ma? Egy német lelkész, Christoph Probst ír internetes blogján egy történetet, amelyik így szól:
Szenteste van, nemsokára nyolc óra. Az ablakból világít a karácsonyfa fénye. Odabent már megkezdődött az ajándékozás. Gerhard fel-alá járkál a szülői ház előtt. Összehúzza a kabátját, topog, hideg van. Az ablakon át látja a szüleit, nagymamáját és a két öccsét. Egy teljes éve nem járt otthon, de a karácsony hazavonzotta. De vele jött a szégyenérzete is, amelyik most azt mondja: ne menj be! Ők is tudják, te is tudod, hol toltad el az életed. A pillantásuk azt fogja mondani: Mit tettél velünk?
Mit is tett Gerhard tulajdonképpen? Az egyetemen belekeveredett egy zavaros történetbe. Néhány jó ismerőse beszervezte egy szenzációsan jónak mondott üzletbe, amelybe csak úgy tudott beszállni, hogy nagy kölcsönt vett fel. De azt ígérték neki, hogy a nyereségből egy év alatt vissza fogja tudni fizetni, és még neki is marad, onnan kezdve pedig tiszta haszna lesz. Két év alatt megduplázza a befektetett pénzt. Ő elhitte a nagy lehetőséget, megkötötte a szerződést, később azonban kiderült, hogy az egész egy jól felépített csalás volt. Gerhard pénze elveszett, a hiteleket nem volt miből fizetnie, és amikor kérdőre vonta ismerőseit, azok megfenyegették, hogy ha a rendőrséghez merne fordulni, megölik. Ekkor a szüleinek írt egy segítségkérő levelet. Válaszként édesapja felháborodva reagált: amikor belevágtál, akkor nem kérdeztél meg minket. Egyedül másztál bele, egyedül kell kimásznod is. Szégyent hoztál ránk, az egész családra.
Ettől kezdve megszűnt a kapcsolatuk. Végül Gerhard egy adósságkezelő céghez fordult, amelyik nehezen ugyan, de segített megoldani a problémát. De nem oldódott meg a családjával való problémája.
Most Szenteste van, itt sétál a ház előtt, bemenni nem mer. Szégyelli magát. Fél, hogy az apja elkergeti.
Odabent a családra is árnyék borul ezen a karácsonyon. Nem beszélnek róla, de mindenki arra gondol: Vajon hol van most Gerhard? Hiányzik. Milyen jó lenne, ha együtt lehetnénk.
Gerhard hátat fordít a szülői háznak, lassan elindul. Hová menjen? Hol talál otthont? Eszébe jut a közeli templom, ahol minden karácsony éjszakáján elment a család. Arra veszi útját, bemegy és leül a hátsó padba. Most jól esik a csend, nem gondol semmire, érzi, hogy csillapodik a fájdalma, megnyugszik. Nyílik az ajtó, kezdenek jönni az emberek az éjféli istentiszteletre. Halkan megszólal az orgona is. Ekkor észreveszi, hogy a családja jön be a templomba, előre mennek, leülnek a negyedik padba, a szokott helyre. Odamenjen hozzájuk? Nem tudja rászánni magát. Azután felhangzik az ének: „Csendes éj, szentséges éj! Szív örülj, higgy, remélj! Isten szent Fia jött ma hozzád, békét életet és reményt ád. Krisztus megszabadít, Krisztus megszabadít.” Hirtelen eltűnik a szégyenkezése. Odaül csendben az apja mellé, az ránéz a fiára, és megszorítja a kezét. Most lett karácsony. Ezen az éjszakán egy család kusza, rendezetlen, stresszes élete rendbejött.
Isten ezen az éjszakán áthidalta a szakadékot a menny és a föld között, ember és ember között. Megszületett Jézus! És Pál apostol így vall róla: Ő a mi békességünk!
A lelkész már az evangéliumot olvassa: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.
Ámen.
Az igehirdetés kommentelhető 2.0-ban itt megtalálható, köszönjük szépen mégegyszer, Iván!
A. rakott krumplija Dédi tarhonyájával (O. kérte!!!) és Bo süteménye is nagy sikert aratott 😍
Ott már a háttérben látszik az ajándékos bőrönd, ami nem volt ugyan megtömve, de nagyon örültek így is a gyerekek, O. százszor elmondta, hogy "pedig azt mondtátok, hogy az idén csak jelképes ajándék lett, én pedig mégis megkaptam azt, amire a legjobban vágytam"
Bo is nagyon örült,
és még csillagszóróztunk is:
Otthoni csokiknak sincs párja 😉
Utána még megnéztük az előző években készített évvégi videóinkat a legutóbbival befejezve, nagyon élvezték a gyerekek látni, hogyan nőttek😉
Karácsony napján családtagjainkkal videochateltünk, majd a parton folytattuk, de előtte még készítettünk egy idei közös karácsonyi fotót...
Karácsony másnapján pedig autóba ültünk, hogy Goa északi részét is megnézzük kicsit, ill. találkozzunk rég nem látott barátainkkal, volt kollégáinkkal.
Útközben rizsföldeken dolgozó asszonyokat láttunk:
Meg útépítést ezerrel, ami egészen Keralától fog Bombayig érni:
Old Goa az a kisváros, amit a portugálok alapítottak, és az akkori gyarmati világból az épületek stílusa abszolút meghatározható a mai napig.
Keresztyén templomok itt vannak egész Indiában a legnagyobb koncentrációban, bár ezek a katedrálisok inkább műemlékként szolgálnak.
Se Cathedral, ami a térítő St. Francis Xavier sírjára épült:
Se Cathedral belső:
A Basilica of Bom Jesus pedig St. Francis kezét (~ ld. "szent jobb"!) tartalmazza, mint sokak számára fontos ereklyét:
Variációk indiai betlehemesre:
A mostani fővárosba, Panjimba érve az Our Lady of the Immaculate Conception Church előtt álltunk meg:
Ugyanez közelebbről szintén betlehemessel és gyönyörű mosolygós turistával a lépcsőn:
Aztán még néhány nap a dagállyal és felerősödő széllel újra hatalmas hullámokat hozó beachen, de aztán elköszönünk Goától...
A betlehemest A. készítette, a mézeskalácsos mécsest Mamától kaptuk 😉
Aztán megterítettünk a szentesti ünnepi vacsorához:
Aztán énekeltünk, a gyerekek felolvasták a karácsonyi evangéliumot, majd meghallgattuk Balicza Iván igehirdetését:
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
A napokban beszélgettem egy fiatal jegyespárral, akik jövőre tervezik az esküvőjüket. Szerettem volna megismerni őket, életüket, gondolkodásukat és természetesen a hitüket is. Megkérdeztem, hogy szoktak-e templomba járni. A menyasszony azt válaszolta: én katolikus vagyok, megkereszteltek, voltam elsőáldozó is, de már régóta nem járok templomba. Csak egyszer, egy évben, az éjféli misére mindig elmegyek, mert az olyan romantikus. Olyankor legalább egy órára megnyugszom, elérzékenyülök, megkönnyebbülök. Nekem a karácsony hangulatához tartozik az éjféli mise.
Kétezer év alatt ez lett a betlehemi karácsony éjszakából. Idilli, hangulat, kisjézuska, meghatottan örülő Mária és József, éneklő angyalok, ámuló pásztorok és a többi romantikus kellék. Pedig az az éjszaka legalább olyan kusza, rendezetlen, stresszes volt, mint a mi életünk. Isten nem hollywoodi díszletet választott Fia születésének háttereként, hanem a hétköznapi valóságot. Egy eldugott kisvárosban a szülési fájdalmakkal küzdő fiatal lány, az érte aggódó férj még szállást sem találnak arra, hogy gyermekük világra jöhessen. Örülnek, hogy egy istállóban meghúzódhatnak, és nem a szabad ég alatt, az utcán, egy kapualjban születik meg a fiuk. Mária örül, hogy a szülés után kimerülve elnyúlhat a szalmán. József zavartan toporog, mit kellene most tenni? Nincs ott abban a betlehemi istállóban sem karácsonyfa, sem csillogó díszek, nincs halászlé, töltött káposzta, beigli, nincs csendes éj, szentséges éj, csak hideg van és sötét, gond van és félelem. De a szívben és az ajkon ott van a hálaadás, Isten dicsérete, mert az Úr mégis megsegítette őket. Benne, Izrael hatalmas Istenében bizakodnak. A szent család számára ez volt a karácsony éjféli istentisztelet.
Szeretném, ha megértenénk, hogy a karácsony nem az életünk árnyoldalait romantikával eltakaró ünnep. Legyen inkább a valóságos remények ünnepe, amikor a minket borító sötétség, a gondok, a félelmek között életünk sűrűjében alakot ölt, megszületik az Isten, életünk hatalmas Istene. Vele új remény, új akarat, új erő, új lehetőség születik meg bennünk.
Hogyan történhet ez ma? Egy német lelkész, Christoph Probst ír internetes blogján egy történetet, amelyik így szól:
Szenteste van, nemsokára nyolc óra. Az ablakból világít a karácsonyfa fénye. Odabent már megkezdődött az ajándékozás. Gerhard fel-alá járkál a szülői ház előtt. Összehúzza a kabátját, topog, hideg van. Az ablakon át látja a szüleit, nagymamáját és a két öccsét. Egy teljes éve nem járt otthon, de a karácsony hazavonzotta. De vele jött a szégyenérzete is, amelyik most azt mondja: ne menj be! Ők is tudják, te is tudod, hol toltad el az életed. A pillantásuk azt fogja mondani: Mit tettél velünk?
Mit is tett Gerhard tulajdonképpen? Az egyetemen belekeveredett egy zavaros történetbe. Néhány jó ismerőse beszervezte egy szenzációsan jónak mondott üzletbe, amelybe csak úgy tudott beszállni, hogy nagy kölcsönt vett fel. De azt ígérték neki, hogy a nyereségből egy év alatt vissza fogja tudni fizetni, és még neki is marad, onnan kezdve pedig tiszta haszna lesz. Két év alatt megduplázza a befektetett pénzt. Ő elhitte a nagy lehetőséget, megkötötte a szerződést, később azonban kiderült, hogy az egész egy jól felépített csalás volt. Gerhard pénze elveszett, a hiteleket nem volt miből fizetnie, és amikor kérdőre vonta ismerőseit, azok megfenyegették, hogy ha a rendőrséghez merne fordulni, megölik. Ekkor a szüleinek írt egy segítségkérő levelet. Válaszként édesapja felháborodva reagált: amikor belevágtál, akkor nem kérdeztél meg minket. Egyedül másztál bele, egyedül kell kimásznod is. Szégyent hoztál ránk, az egész családra.
Ettől kezdve megszűnt a kapcsolatuk. Végül Gerhard egy adósságkezelő céghez fordult, amelyik nehezen ugyan, de segített megoldani a problémát. De nem oldódott meg a családjával való problémája.
Most Szenteste van, itt sétál a ház előtt, bemenni nem mer. Szégyelli magát. Fél, hogy az apja elkergeti.
Odabent a családra is árnyék borul ezen a karácsonyon. Nem beszélnek róla, de mindenki arra gondol: Vajon hol van most Gerhard? Hiányzik. Milyen jó lenne, ha együtt lehetnénk.
Gerhard hátat fordít a szülői háznak, lassan elindul. Hová menjen? Hol talál otthont? Eszébe jut a közeli templom, ahol minden karácsony éjszakáján elment a család. Arra veszi útját, bemegy és leül a hátsó padba. Most jól esik a csend, nem gondol semmire, érzi, hogy csillapodik a fájdalma, megnyugszik. Nyílik az ajtó, kezdenek jönni az emberek az éjféli istentiszteletre. Halkan megszólal az orgona is. Ekkor észreveszi, hogy a családja jön be a templomba, előre mennek, leülnek a negyedik padba, a szokott helyre. Odamenjen hozzájuk? Nem tudja rászánni magát. Azután felhangzik az ének: „Csendes éj, szentséges éj! Szív örülj, higgy, remélj! Isten szent Fia jött ma hozzád, békét életet és reményt ád. Krisztus megszabadít, Krisztus megszabadít.” Hirtelen eltűnik a szégyenkezése. Odaül csendben az apja mellé, az ránéz a fiára, és megszorítja a kezét. Most lett karácsony. Ezen az éjszakán egy család kusza, rendezetlen, stresszes élete rendbejött.
Isten ezen az éjszakán áthidalta a szakadékot a menny és a föld között, ember és ember között. Megszületett Jézus! És Pál apostol így vall róla: Ő a mi békességünk!
A lelkész már az evangéliumot olvassa: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.
Ámen.
Az igehirdetés kommentelhető 2.0-ban itt megtalálható, köszönjük szépen mégegyszer, Iván!
A. rakott krumplija Dédi tarhonyájával (O. kérte!!!) és Bo süteménye is nagy sikert aratott 😍
és még csillagszóróztunk is:
Utána még megnéztük az előző években készített évvégi videóinkat a legutóbbival befejezve, nagyon élvezték a gyerekek látni, hogyan nőttek😉
Karácsony napján családtagjainkkal videochateltünk, majd a parton folytattuk, de előtte még készítettünk egy idei közös karácsonyi fotót...
Karácsony másnapján pedig autóba ültünk, hogy Goa északi részét is megnézzük kicsit, ill. találkozzunk rég nem látott barátainkkal, volt kollégáinkkal.
Útközben rizsföldeken dolgozó asszonyokat láttunk:
Old Goa az a kisváros, amit a portugálok alapítottak, és az akkori gyarmati világból az épületek stílusa abszolút meghatározható a mai napig.
Keresztyén templomok itt vannak egész Indiában a legnagyobb koncentrációban, bár ezek a katedrálisok inkább műemlékként szolgálnak.
Se Cathedral, ami a térítő St. Francis Xavier sírjára épült:
A Basilica of Bom Jesus pedig St. Francis kezét (~ ld. "szent jobb"!) tartalmazza, mint sokak számára fontos ereklyét:
Aztán egy jó kis étterembe mentünk, ahol volt kollégánkkal, Annával találkoztunk, aki még annak idején Sopronban is járt! Most férje van, Michael és egy helyes (még O. szerint is cuki!) négyéves kisfiuk, Kavi.
Ebben az étteremben (itt az amfiteátrumban) volt jónéhány éve Annáék eljegyzése:
Aztán még néhány nap a dagállyal és felerősödő széllel újra hatalmas hullámokat hozó beachen, de aztán elköszönünk Goától...
Még néhány napot kirándulunk északon, és legközelebb Kodiból jelentkezünk.
Ég áldjon Benneteket az új esztendőben is!
