Már egy a tanévnyitós bejegyzésben utaltam rá, hogy néhány éve hivatalosan megváltoztatták a Chaplain, azaz intézményi lelkész kifejezést arra, hogy Dean of Religious Life, ami talán legjobban a vallási élet vezetőjének fordítható.
Személyesen sokkal jobban szeretem a korábbi kifejezést, így mindenkinek "acting chaplain-ként" szoktam bemutatkozni, de elfogadom, hogy a kifelé való kommunikációban ez az általánosabb megfogalmazás úm. "biztonságosabb", bár keresztyén alapítású iskolánál szerintem egyáltalán nem kellene fázni az elsőtől sem. Most a hétvégén ülésező igazgatótanácsnak írott jelentésemben javasoltam is a visszaváltoztatást egyébként 😏
Szintén az igazgatótanács fogadta el tavasszal az iskola új küldetésnyilatkozatát, azaz két olyan fontos mondatát, amely hosszú távon meghatározhatja az alapértékeket.
A víziónk kb. így szól: "Arra törekszünk, hogy olyan iskola legyünk, amelyre a világnak szüksége van: a nálunk végzettek életformáló vezetők, másokkal törődő emberek lesznek, valamint egy igazságos, fenntartható és békés világ gondolkodó hírnökei.
A küldetésnyilatkozat pedig kb. így: "A Kodaikanal Nemzetközi Iskola elkötelezett abban, hogy felszereljen különböző háttérből jövő fiatalokat álmokkal, tudással, együttérzéssel és kultúrák közötti megértéssel. Mindenkit befogadó közösségünk Jézus Krisztus életében és tanításában szeretné megtalálni életünk értelmét."
Azt gondolom, mindkettővel örömmel tudok azonosulni, az meg külön meglepetés volt, hogy az iskola egyik kőoszlopára az én egyik órámon készült képpel tették ezt mindenki számára olvashatóvá 😁
Ebben a bejegyzésben mégis inkább azokat a feladataimat írom le, amelyek valóban egy multikulturális közösség vallási vezetőjéhöz köthetőek, és nem klasszikusan a (keresztyén terminológiájú) lelkészhez kapcsolódnak. Bár ahogyan mondtam, számomra ez a kettő összekapcsolódik, és azt gondolom, azért tudok hitelesen beszélgetni muzulmán diákjainkkal és saját ünnepükön a mecsetbe kísérni őket, mert a saját gyökerem evangélikus lelkészként tiszta nekem is és nekik is. Ugyanígy azért tudom hindu diákjaimat saját ünnepükön a helyi templomba kísérni, mert fontos, hogy a saját egyéni spiritualitásukban segítsem őket is.
Most e kettőről szeretnék írni kicsit részletesebben.
Augusztus 12-én, hétfőre esett az idén a muzulmán egyik (kettő közül) legnagyobb ünnepe, az ún. Eid-ul-Adha, amikor Ábrahám engedelmességére és áldozatára emlékeznek, és a mekkai zarándoklatuk kezdődik. Érdekes módon ugye a mi hagyományunkban (ld Gen 22) Izsák feláldozására kéri az Úristen Ábrahámot, a Korán 37. fejezetében pedig ugyanezt a történetet olvashatjuk Izmáel (majdnem) feláldozásáról.
Ezek a diákok kaptak szabadnapot erre az ünnepre, és nagyon hálásak voltak az egészért.
Itt mehetnek be külön a lányok és asszonyok az imára:
Az ima közben ezt a fotót tudtam készíteni, én hátul csendesen leültem:
Hálatelt szívvel indult aztán mindenki tovább...
...először ebédelni,
... majd egy szórakozóhelyre, hiszen ez a nap nekik tényleg olyan, amit egyébként otthon a családjukkal töltenének.
A végén a csónakázás után egyikük meg is fogalmazta, hogy "ha így telik az ünnep itt Kodiban, és nekünk ezt az iskola így megengedi, akkor már nincs is honvágyam". Rakatulnak erre a mondatára szerintem sokáig emlékezni fogok...
Augusztus 15-én India függetlenségét ünnepeltük (ld. 65. poszt), amelynek délutánjára is szerveztük diákok kérésére egy hindu templomlátogatást, hogy aki szeretne, az mutathasson be puját, imádkozhasson saját rituáléja szerint.
Szeptember 2-án pedig a hindu kalendáriumban Ganésa isten születésnapját ünneplik, aki a mitológiában Siva (egyik főisten) és Parvati elefántfejű fia. A legenda szerint P. akkor szülte G-t, amikor S. távol volt, így a fiú nem ismerte apját. Egy alkalommal, amikor P. fürdött, G. őrködött, senkit nem engedhetett be. Ekkor érkezett meg S, de G nem engedte be, hiszen nem ismerte meg apját, aki ekkor haragra gerjedt, és levágra G. fejét. Amikor rájött, hogy saját fiát ölte meg, megfogadta, hogy az első élőlény fejét fogja adni neki, aki szembejön vele - s ez történetesen egy elefánt volt...
A városban a Kurinji templom van a legközelebb, ill. ez olyan hely, ahol megfelelő papi szolgálat mellett be lehet mutatni az égőáldozatot, így ide mentünk el hétfőn órák után késő délután.
Megvették egy előre összekészített tányérban az istennek tetsző ajándékot a fiúk...
...meg persze a lányok is:
Először mindenki a paphoz ment, aki megáldotta az ajándékot, ill. a bálványhoz bevitt belőle. A német cserediákokat is elhívtam, hogy lássanak ilyet is.
Ghí (tiszta olvasztott vaj) ráöntésével a meginduló eső ellenére is sikerült meggyújtani a tányéron lévő istennek szánt ajándékokat,
... majd körbehordozták bizonyos mantrák mormolása közben.
Aztán elköszöntünk a templomtól, bár szelfikészítésben továbbra sem lettem ügyesebb:
Ha valaki csak ezt a posztomat olvasná, azért mindenképpen idetartozik hogy közösségi alkalmak az iskola területén kizárólag keresztyén fókuszúak, mint pl. az imareggelik, amelyeket minden péntek reggel más kolléga tart a saját lakásában.
Itt éppen nálunk készült képeket láthattok, amelyeket azért hoztam ide, mert az erre jövő diákok között is van hindu, muzulmán, kereső, ill. magát ateistának tartó diák is. Mégis a Jézusról szóló énekek ilyenkor mindenkinek a szájáról megszólalnak...
Hálás vagyok ezért a közösségért!
Személyesen sokkal jobban szeretem a korábbi kifejezést, így mindenkinek "acting chaplain-ként" szoktam bemutatkozni, de elfogadom, hogy a kifelé való kommunikációban ez az általánosabb megfogalmazás úm. "biztonságosabb", bár keresztyén alapítású iskolánál szerintem egyáltalán nem kellene fázni az elsőtől sem. Most a hétvégén ülésező igazgatótanácsnak írott jelentésemben javasoltam is a visszaváltoztatást egyébként 😏
A víziónk kb. így szól: "Arra törekszünk, hogy olyan iskola legyünk, amelyre a világnak szüksége van: a nálunk végzettek életformáló vezetők, másokkal törődő emberek lesznek, valamint egy igazságos, fenntartható és békés világ gondolkodó hírnökei.
A küldetésnyilatkozat pedig kb. így: "A Kodaikanal Nemzetközi Iskola elkötelezett abban, hogy felszereljen különböző háttérből jövő fiatalokat álmokkal, tudással, együttérzéssel és kultúrák közötti megértéssel. Mindenkit befogadó közösségünk Jézus Krisztus életében és tanításában szeretné megtalálni életünk értelmét."
Ebben a bejegyzésben mégis inkább azokat a feladataimat írom le, amelyek valóban egy multikulturális közösség vallási vezetőjéhöz köthetőek, és nem klasszikusan a (keresztyén terminológiájú) lelkészhez kapcsolódnak. Bár ahogyan mondtam, számomra ez a kettő összekapcsolódik, és azt gondolom, azért tudok hitelesen beszélgetni muzulmán diákjainkkal és saját ünnepükön a mecsetbe kísérni őket, mert a saját gyökerem evangélikus lelkészként tiszta nekem is és nekik is. Ugyanígy azért tudom hindu diákjaimat saját ünnepükön a helyi templomba kísérni, mert fontos, hogy a saját egyéni spiritualitásukban segítsem őket is.
Most e kettőről szeretnék írni kicsit részletesebben.
Szó szerint veszik ilyenkor a kecske-áldozatot, mint ahogyan Ábrahámnál is egy kos fennakadt a bokron, de ha nem baj, erről a teljes folyamatról nem teszek fel képet, pedig összességében élmény volt, ahogyan a 12.-es srácok megvették a kecskét (azt a világos színűt, amit Abrar a kötéllel tart), majd bizony el is vágták a torkát (a második képen Huzaifa kezében már ott a kés), a megnyúzást, feldarabolást már a helyiek végezték.
Augusztus 15-én India függetlenségét ünnepeltük (ld. 65. poszt), amelynek délutánjára is szerveztük diákok kérésére egy hindu templomlátogatást, hogy aki szeretne, az mutathasson be puját, imádkozhasson saját rituáléja szerint.
Szeptember 2-án pedig a hindu kalendáriumban Ganésa isten születésnapját ünneplik, aki a mitológiában Siva (egyik főisten) és Parvati elefántfejű fia. A legenda szerint P. akkor szülte G-t, amikor S. távol volt, így a fiú nem ismerte apját. Egy alkalommal, amikor P. fürdött, G. őrködött, senkit nem engedhetett be. Ekkor érkezett meg S, de G nem engedte be, hiszen nem ismerte meg apját, aki ekkor haragra gerjedt, és levágra G. fejét. Amikor rájött, hogy saját fiát ölte meg, megfogadta, hogy az első élőlény fejét fogja adni neki, aki szembejön vele - s ez történetesen egy elefánt volt...
A városban a Kurinji templom van a legközelebb, ill. ez olyan hely, ahol megfelelő papi szolgálat mellett be lehet mutatni az égőáldozatot, így ide mentünk el hétfőn órák után késő délután.
Beléptünk...és a fenti szobor egyébként azt mutatja, hogy ez a templom nem Ganésának, hanem a testvérének Kartikejának (Siva és Parvati másik fia) van dedikálva, a páváról és a fegyveréről felismerhető, itt délen Murgának is nevezik.
Ha valaki csak ezt a posztomat olvasná, azért mindenképpen idetartozik hogy közösségi alkalmak az iskola területén kizárólag keresztyén fókuszúak, mint pl. az imareggelik, amelyeket minden péntek reggel más kolléga tart a saját lakásában.
Itt éppen nálunk készült képeket láthattok, amelyeket azért hoztam ide, mert az erre jövő diákok között is van hindu, muzulmán, kereső, ill. magát ateistának tartó diák is. Mégis a Jézusról szóló énekek ilyenkor mindenkinek a szájáról megszólalnak...
