2018. november 16-án több hét után először mentünk úgy iskolába, hogy újra esőkabát kellett. Bár alapvetően számítottunk rá, hiszen már napok óta mondták, hogy meg fog érkezni végre az észak-keleti monszun. Mondtuk, hogy OK, kis esőtől nem ijedünk meg, tudtuk, hogy hova költözünk, jöjjön csak. De azért ilyen mértékűre nem számítottunk:
Reggel ráadásul imareggelire is készültünk, az egyik kollégiumba mentünk, kb. 60-an (!) voltunk együtt, és imádkoztunk általánosan mindenki biztonságáért, egészségéért.
Aztán már a suliba sétálva éreztük, hogy támad fel a szél, de gondoltuk, végre tető van a fejünk felett, nagy baj nem lehet. Beszéltek ugyan viharról, sőt, utólag megtudtuk, hogy néhány vezető ezt egész komolyan is gondolta, és gondolkodtak az esetleges iskolai nap törlésén is, de aztán tudatosan úgy döntöttek, hogy így biztonságosabb mindenkinek az iskola két kampuszán lenni védett környezetben, mint otthon lakásokban, ill. sok kollégiumi épületben.
Andrea a gyerekekkel taxival ment iskolába, mert nem akartak már az első percekben ronggyá ázni, így biztonságosan odaértek a Ganga (óvodától 8. osztályig) kampuszra, én pedig a Highclerc ún. Arts Block épületében tartottam délelőtti órákat, és közben már éreztük, hogy erősödik a szél is.
Itt hallottunk 11 órakor egy hatalmas csattanást, amire muszáj volt reagálni. Ez volt az, gyökerestől csavarta ki a szél a fát:
Itt a vége a bejáratnál, ami a fedett folyósót kezdte összenyomni:
A figyelmesebbek a háttérben balra felfedezhetnek még fát, ami pedig a mellettünk lévő hotel útját zárta el, ill. a villanyvezetékeket szakította le.
Ekkor az emeletről lehívtuk a diákokat, és kb. 50-en bepréselődtünk egy-egy osztályterembe, hogy aztán a hangosbemondón hallgassuk az igazgató megnyugató hangját, hogy délben mindenki menjen fel az ebédlőbe a fedett folyosókon, és maradjon is ott következő bejelentésig, csak a központi épületet használjuk a délutáni órákra.
Ez jó döntésnek bizonyult, hiszen a szél is egyre erősebb volt, ekkor már megtudtuk, hogy nevet is adtak ennek a ciklonnak: Gaja névre keresztelték, és bizony mi voltunk a vihar szeme a nap közepén, ami azt jelentette, hogy még egy löketre számíthattunk. Ekkor még nem tudtuk, hogy a másik kampuszon milyen károk vannak, Andreával is csak - ha éppen volt hálózat - üzeneteket váltottunk.
Andreának már egy kis tanítványa el sem jött iskolába a ciklon hallatán, ill. a segítő ajah sem jelent meg. Két kislánnyal volt egész délelőtt, ill. 10 óra után befutott a beszoktatatási idejét töltő kisfiú (ne kérdezzétek miért két héttel a szünet előtt...). Velük készült elhozni a tízórait, de miután a szél majdnem elfújta a kicsiket az esernyővel együtt, így gyorsan visszamentek az osztályterembe. 11 óra körül megjelent a fölöttük levő 5-es osztály, mert az újonnal beszerelt esőelvezető palát elvitte a szél, közben az egyik osztályteremre is rádőlt a fa. Így az egész általános iskola a földszintre költözött, osztálytermekbe, könyvtárba. Délben még fokozódott a vihar és az eső, így a kicsik (kiscsoporttól 4. osztályig) az osztályteremben ebédeltek, a tanárok és nagy diákok hozták az ételt. A nagyok is csak 5-ös csoportokban mehettek az ebédlőbe.
Persze ennyi gyereket egyszerre lekötni igen nehéz volt, időnként teljes volt a káosz és a hangzavar, ennyivel játszani is nehéz volt...
Nem tudtuk még itt felmérni, hogy mennyi a kár, örültünk, hogy a diákjaink biztonságban vannak, és 4 óra után hazaengedhettük őket, valamint megtudtuk, hogy a két kampusz között már a busz is el tud menni, mert időközben meg tudták tisztítani a kidőlt fáktól - le a kalappal a munkások előtt, akik locsogó esőben mentettek mindent!
Többek között az iskola teherautója is így ment tönkre, ill. tényleg amerre a szem ellátott, csak kidőlt villanyoszlopokat és ledőlt fákat meg ágakat látott mindenfelé.
Mindeközben azon még nem is gondolkodtunk, hogy otthon mi lehet nálunk, aztán fél5-kor jött értem Andrea, hogy bizony a mi házunkon is két hatalmas eukaliptuszfa landolt :(
A gyerekek persze sírva fakadtak, amikor meglátták a házat és úgy döntöttek, visszaindulnak az iskola fő épületébe, hogy kitalálják, mi is a következő lépés. És hát persze kivel futunk össze ismét - Jóékkal -, ami lelkileg nagy segítséget jelentett. Később Olivér boldog volt, hogy pizsampartit lehet tartani este, mi meg közben próbáltuk nézni a dzsungelen átvágva, hogy biztonságos-e bemenni a házba, és kihozni legalább egynapnyi cuccot. Azt láttuk, hogy nem fog az egész beomlani, mert annyira nem sérült (ezt Balázs hitte, Andrea első nap be sem lépett a házba, nehogy árván maradjanak a gyerekek), bár a veranda oszlopa folyamatosan nyílt szét a fa hatalmas súlya alatt:
Bizony, oda, amit éppen eltakar a kidőlt fa ;) Viccet félretéve ez egy valóban tágas, biztonságos lakás, itt látszik a bejárata:
Így akár hiszitek, akár nem, szombat délután 2-re már jött is a kisteherautó, hogy akkor mindenestül (!) átköltöztessen bennünket! A hozzánk legközelebb lévő kollégista srácok segítettek mindent felpakolni, két fuvarral el is tudtunk vinni mindent mosógépestül, mindenestül.
És 24 órával azután, hogy megtudtuk, hogy egyáltalán történt valami a házunkkal, már az új lakásban volt az összes holmink épségben!
Ezért tudtunk hálát adni, hogy van körülöttünk egy ilyen megtartó közösség, és még azon kollégáink is kaptak rengeteg segítséget, akik nálunk sajnos sokkal rosszabbul jártak :(
Így most itt az ideje az újjáépítésnek, ami iszonyú sokáig fog tartani, hiszen a városban még mindig nincs áram, minden generátorról megy. Ehhez nem lehet dízelolajat kapni, mert a városban kifogyott, messziről (drágábban) kell vásárolni, hogy napi 2x4 órát lehessen áramot használni. Tegnap víz sem volt egy ideig, de mára már tudtuk használni, sőt - mindannyiunk nagy örömére - Internet (tudjátok, a maslow-i piramis legalja!) is van újra :) - időnként.
Így most már alig két hetet fogunk itt tölteni, hiszen utána indul a vakáció - Olivér mondta is, hogy olyan, mintha egy hotelbe jöttünk volna... Viszont januártól ezt fogjuk otthonunknak nevezni, a tanév végéig már nem tervezünk újabb költözést, reméljük, az Úristen megőriz itt bennünket.
Andrea a gyerekekkel taxival ment iskolába, mert nem akartak már az első percekben ronggyá ázni, így biztonságosan odaértek a Ganga (óvodától 8. osztályig) kampuszra, én pedig a Highclerc ún. Arts Block épületében tartottam délelőtti órákat, és közben már éreztük, hogy erősödik a szél is.
Itt hallottunk 11 órakor egy hatalmas csattanást, amire muszáj volt reagálni. Ez volt az, gyökerestől csavarta ki a szél a fát:
Ekkor az emeletről lehívtuk a diákokat, és kb. 50-en bepréselődtünk egy-egy osztályterembe, hogy aztán a hangosbemondón hallgassuk az igazgató megnyugató hangját, hogy délben mindenki menjen fel az ebédlőbe a fedett folyosókon, és maradjon is ott következő bejelentésig, csak a központi épületet használjuk a délutáni órákra.
Ez jó döntésnek bizonyult, hiszen a szél is egyre erősebb volt, ekkor már megtudtuk, hogy nevet is adtak ennek a ciklonnak: Gaja névre keresztelték, és bizony mi voltunk a vihar szeme a nap közepén, ami azt jelentette, hogy még egy löketre számíthattunk. Ekkor még nem tudtuk, hogy a másik kampuszon milyen károk vannak, Andreával is csak - ha éppen volt hálózat - üzeneteket váltottunk.
Andreának már egy kis tanítványa el sem jött iskolába a ciklon hallatán, ill. a segítő ajah sem jelent meg. Két kislánnyal volt egész délelőtt, ill. 10 óra után befutott a beszoktatatási idejét töltő kisfiú (ne kérdezzétek miért két héttel a szünet előtt...). Velük készült elhozni a tízórait, de miután a szél majdnem elfújta a kicsiket az esernyővel együtt, így gyorsan visszamentek az osztályterembe. 11 óra körül megjelent a fölöttük levő 5-es osztály, mert az újonnal beszerelt esőelvezető palát elvitte a szél, közben az egyik osztályteremre is rádőlt a fa. Így az egész általános iskola a földszintre költözött, osztálytermekbe, könyvtárba. Délben még fokozódott a vihar és az eső, így a kicsik (kiscsoporttól 4. osztályig) az osztályteremben ebédeltek, a tanárok és nagy diákok hozták az ételt. A nagyok is csak 5-ös csoportokban mehettek az ebédlőbe.
Közben jöttek a hírek, hogy nem lehet elhagyni az iskola területét, mivel annyi fa kidőlt, többek között vezetékre, így teljesen veszélyesnek tűnt a kicsikkel elindulni, ill. a szülők sem tudtak jönni értük. Tehát vártuk a vihar végét, és a mentés kezdetét. 
A Gangán történteken érdemes András tollából elolvasni, nála a még nagyobb felelősség oldaláról is látjuk az egészet, hogy mennyire az Úristen kezében voltunk/vagyunk!
Nem tudtuk még itt felmérni, hogy mennyi a kár, örültünk, hogy a diákjaink biztonságban vannak, és 4 óra után hazaengedhettük őket, valamint megtudtuk, hogy a két kampusz között már a busz is el tud menni, mert időközben meg tudták tisztítani a kidőlt fáktól - le a kalappal a munkások előtt, akik locsogó esőben mentettek mindent!
Többek között az iskola teherautója is így ment tönkre, ill. tényleg amerre a szem ellátott, csak kidőlt villanyoszlopokat és ledőlt fákat meg ágakat látott mindenfelé.
Ez a két felső kép már a szombat délelőtti napsütésben készült, amikor már az utat megtiszították a munkások, pedig előtte így nézett ki: 
Hogy lássátok a méreteket is:
Pedig olyan szépen felújították ezt a házat, mielőtt idejöttünk, most nagyon sajnáltuk, hogy a jó kis beázásmentesség megszűnt... Így az világos volt, hogy a gyerekeket nem hozzuk ide, a péntek estét együtt magyar barátainknál tölthetjük egy-két bőröndnyi ágyneművel, váltás ruhával, aztán a többit meglátjuk. Annyit kért még a karbantartók főnöke, miután megnézte, hogy a baloldali szobába (ami felett nem volt több mázsányi/tonnányi? fa) hordjunk át mindent, hogy ha esetleg valami történne éjszaka, akkor minél kevesebb dolog sérüljön.
Szombaton délelőtt aztán csodálatos napsütésre ébredtünk, odasétálva a házhoz láttuk, hogy hál'Istennek beomlásveszély nincsen, de sajnos a több helyen kilyukadt tető miatt nem biztonságos ide visszaköltözni most, még ha le is emelik a fákat, ki tudja, hogy azok mozgatásával milyen egyéb károk keletkeznek még.
Így reggel az ingatlanokért felelős igazgatóhelyettessel beszélgettünk, hogy az iskola fő kampuszán fel tudnának ajánlani nekünk egy másik lakást, ami a négylakásos társasház egyike. Egymás felett vannak a lakások, mienk lehetne felülről a második, ahonnan egy kollegina a nyár végén kiköltözött.
Mondtuk, hogy rendben, hiszen ennek az épületnek csak a legtetejére esett egy hatalmas fa, de igazából semmi komoly sérülés nem történt, de azért volt benne valami groteszk, amikor a gyerekeknek mutattuk, hogy ide fogunk költözni:
Így most itt az ideje az újjáépítésnek, ami iszonyú sokáig fog tartani, hiszen a városban még mindig nincs áram, minden generátorról megy. Ehhez nem lehet dízelolajat kapni, mert a városban kifogyott, messziről (drágábban) kell vásárolni, hogy napi 2x4 órát lehessen áramot használni. Tegnap víz sem volt egy ideig, de mára már tudtuk használni, sőt - mindannyiunk nagy örömére - Internet (tudjátok, a maslow-i piramis legalja!) is van újra :) - időnként.
Így most már alig két hetet fogunk itt tölteni, hiszen utána indul a vakáció - Olivér mondta is, hogy olyan, mintha egy hotelbe jöttünk volna... Viszont januártól ezt fogjuk otthonunknak nevezni, a tanév végéig már nem tervezünk újabb költözést, reméljük, az Úristen megőriz itt bennünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése