0) Még otthonról...

Ezt máshol nem osztottam még meg, pedig azt gondolom, hogy az indulásunkban fontos állomás volt, így most itt 0. bejegyzésként közzéteszem:

TÁBORZÁRÓ IGEHIRDETÉS HARKÁN 2018. JÚNIUS 24-ÉN

„Amikor Isten látta, amit tettek, és hogy mindenki megtért a maga gonosz útjáról, megbánta Isten, hogy pusztulásba akarta dönteni őket, és nem tette meg.” (Jón 3,10)

Kedves Gyermekek, Szülők, szeretett Harkai Gyülekezet, kedves Testvérek!

1. Jónás

A táborunk témája az idén Jónás próféta története volt. Sokaknak kiderült már hét közben is, amikor láthatták a közzétett képet a kreatívan cethalnak feldíszített egyházmegyei autóról, ill. remélem, hogy a gyerekek is meséltek otthon egy-egy nap után.

Jónás története annyira gazdag, hogy én most nem is szeretném megismételni a hét reggeli áhítatainak gondolatait, hanem csak kérni és biztatni mindenkit arra, hogy ezt a rövid 4 fejezetet olvassuk el újra és újra.

Összefoglalásként annyit azért elmondok, hogy mit tanultunk Jónástól. Megtanultuk Jónástól, hogy

• lehet ellenkezni Istennel: lehet mást csinálni, mint amire ő szólít, lehet. Nem veszi el az életünket. De következménye van. Következménye minden döntésünknek van. Itt pl. a hajó utasainak kellett felismerni, hogy bizony bele kell őt dobni a tengerbe…
• lehet imádkozni Istenhez nagy baj idején: sőt, alapvetően mindig, de nagy baj idején nem tudunk mást megszólítani – a cethal gyomrában nincs más, aki meghallgatna. Ezért is választottam ezt a képet ide, amire majd visszatérek.
• megtanultuk Jónástól azt is, hogy ha nagyon erősen szól hozzánk Isten igéje, akkor bármennyire is erősen ellenkezünk, előbb-utóbb úgy fogja intézni Isten, hogy azt csináljuk, hogy úgy történjen. Előbb-utóbb el fogunk jutni saját Ninivéinkbe. Volt egy teológiai évfolyamtársam, aki 16 évvel ezelőtt a lelkészavatásom istentiszteletén – amely akkor egyben az indiai kodaikanali nemzetközi iskolába J való kiküldésünk is volt – ezzel az igével áldott meg: Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba, és prédikálj ott! Akkor egy kicsit megrökönyödtem, de aztán nagyon is értettem, hogy milyen isteni üzenetet bízott rám Szilárd. Azt, hogy prédikáljak, azt, hogy hirdessem Isten igéjét, ne „csak” tanítsak az iskolában, ahova akkor IS készültünk, és alapvetően egy olyan közegben – a hindu/muzulmán többségű Indiában –, ahol nem ismerik olyan sokan Jézus Krisztust. Lehet, hogy most ugyanez a feladatunk, hogy úgy legyünk majd jelen… immár családosan ebben az intézményben, ebben a városban, ebben az országban.

2. Cethal-szószék

A 16 éves lelkészi szolgálatom alatt azonban rájöttem valamire, kedves Testvérek! A Kodaikanaltól Kodaikanalig tartó elmúlt másfél évtizedben én is sokmindent megéltem Isten-kapcsolatomban.

Megéltem azt, hogy csak úgy lehet igazán hitelesen prédikálni, ahogyan ez a lengyelországi Dobroszovban található szószék mutatja. Megéltem én is mindazt, amiket az előbb elmondtam a Jónástól való tanulásról. Hogy akkor tudok én is igazán kiállni bármilyen gyülekezet elé – Indiában vagy Magyarországon – Isten igéjét hirdetni, ha én is vállalom, hogy engem is kiköpött a cethal. Ha én is megjártam azokat a mélységeket és magasságokat, amelyeket Jónás. Erre biztatok mindenkit, kedves Testvérek, hogy mindannyian keressük olyan emlékeket, élethelyzeteket, amikor úgy éreztük magunkat, mintha egy hal gyomrában lennénk. És ott aztán tényleg nem lehet mást tenni, mint imádkozni. Ott aztán valóban le kell adnunk minden egónkat, és csak leborulni lehet, hogy „könyörülj rajtam, Istenem!”

És ha ezt megéltem, ha rájöttem arra, hogy alapvetően Ninivének is el kellett volna pusztulnia, meg nekem is az ítélet járna, akkor hallhatom meg azt a mondatot, hogy „az Úrtól jön a szabadulás!” Amikor azt élem meg, hogy valóban semmi más, mint Isten kegyelme az, ami megmentette Ninivét, és ami megment engem is, meg a hittantáborosokat is, meg a harkaiakat is, meg családtagokat, püspököt és babakocsiban ülőt, evangélikusokat, katolikusokat egyaránt.

Ezt a kegyelmet meg kell élnem, kedves Testvérek, hogy aztán a cethal szájából kiköpve tudjam szólni Isten igéjét. És ha ezt megélem, akkor mindegy, hogy kitől hallom az igehirdetést. Ha olyantól hallom, aki már egyszer kiköpött a cethal, akkor az biztosan építő lehet számomra, mert meghallom a kegyelem felszabadító örömhírét.

3. Grund/HARKA

És hol halljuk meg ezt az örömhírt, kedves Testvérek?

Ott, ahol a Grund van. Ott, ahol az alap van. Mert hogy a grund ezt is jelenti. Nemcsak egy játszótér, ahol lehet focizni, meg farakásokon ugrálni, meg hittantáborban jól érezni magunkat, hanem ahol életünk alapja van. Hiszen kell egy hely, ahol otthon vagyunk. Ahol azt érezzük, és azt éreztetik velünk, hogy itt az alap. Életünk alapja. És ezt senki nem veheti el tőlünk. Ennek az alapnak a szabadságát senki nem veheti el tőlünk. Ezt énekeltük az előbb a gyerekekkel, ahogyan a héten oly sokszor: 

Álljunk bele ha kell,

Bármi jöjjön is el

Legyen szabad a Grund.

Véssük ide ma fel,

Hogy megmarad ez a hely,

Vagy egyszer belehalunk.

Megmarad ez a hely… azt kívánom, kedves Testvérek, hogy maradjon meg ez a hely! A harkai gyülekezet, a Harkai Evangélikus Egyházközség! Akkor is, ha most 11 hónapig más fogja hirdetni Isten igéjét. Akkor is, ha most 11 hónapig nem lesz lakott a parókia. Véssük ide ma fel: határozzuk el, hogy a közösséget nem a lelkész alkotja, hanem a gyülekezet. Véssük ide ma fel, hogy megmarad ez a hely, vagy egyszer belehalunk.

Az a jó hírem, kedves Testvérek, hogy bár együttműködni kell, egymással hatékonyan kommunikálni kell, de belehalni nem kell. Nem nekünk kell. Mert azt már valaki megtette értünk. Hiszem, hogy az a Jézus Krisztus az igazi alap, az igazi Grund a mi életünkben, aki annyira szeretett bennünket, hogy értünk a kereszthalált is vállalta. És csak vele, csak általa mondhatjuk ki mi is azt, hogy a „Grund mi vagyunk”. Pál apostollal együtt vallom én is: többé pedig élek nem én, hanem él bennem a Krisztus.

Ez az imádságom ma mindenki számára. Hogy a Krisztus éljen bennünk. Egyenként és egy közösségként. És akkor megmarad a harkai gyülekezet függetlenül attól, hogy a következő 11 hónapban nem lesz helyben lakó lelkésze. Mert nem csak rajta múlik. Hanem a Pál utcai fiúk hitén és összefogásán és az Úristen kegyelmén. Azon, hogy elhiggyük, együtt akarunk a mennybe jutni. Azon, hogy együtt tegyük fel a kérdést: Miért félnénk, miért élnénk, ha nem egy álomért? És hiszem, hogy ez az álom az, hogy megmarad ez a hely. A Grund. Az alap.

4. Jónás és MB

Hiszem, kedves Testvérek, hogy hozzám is kétszer szólt Isten igéje, mint Jónáshoz: Harkára is kétszer hívott, Kodaikanalba is kétszer hívott.

Hálás vagyok az elmúlt 16 lelkészi évemért (néhány nap múlva, Péter/Pál napján lesz az évforduló!), amelyben én is élhetem ezt az álmot. Álom, amely a közösség csodálatos ereje, álom, amelyben benne van az, hogy iskolában, gyülekezetben nem szeretnék másról beszélni, csak a Krisztusról.

Hálás vagyok azért, hogy első magyarországi szolgálati helyem Harka lehetett. Itt tartottam az első istentiszteletemet gyülekezeti lelkészként 2005. július 31-én. Itt volt aztán két héttel később életem első családon kívüli keresztelője: két olyan unokatestvér fiúé, akik az idén konfirmáltak, és a mostani hittantáborban is aktívan részt vettek J

Hálás vagyok azért, hogy az Úristen 6 év szünet után aztán visszavezetett a harkai gyülekezethez, ahol azóta is élhettem meg magasságokat és mélységeket.

Remélem, hogy az engem hallgató testvérek is azt élték meg, hogy arról a Krisztusról beszélek folyamatosan, akin keresztül elnyert kegyelmet Jónás is olyan nehezen akarta elfogadni. Hiszen Jónásnak nem tetszett, hogy Isten megbocsátott a niniveieknek. Jónás mérges volt, hogy ezt így látta. Lehet, hogy mi is emberileg azt gondoljuk, hogy valakinek nem lehet megbocsátani. Lehet, hogy én is azt gondolom, hogy na, ő aztán abszolút alkalmatlan arra, hogy valamit is tegyen a gyülekezetért. Ha így gondoljuk, akkor még mindig a cethal gyomrában vagyunk. Ha csak a múlt vélt vagy valós vétkeiről beszélünk, és csak azokat látjuk másokkal kapcsolatban, akkor még mindig a cethal gyomrában vagyunk, és nem tudunk előrelépni. Ha azonban felismerjük azt, hogy egyedül az Úrtól jön a szabadulás, akkor azzal a felszabadító örömhírrel léphetek oda máshoz, hogy engem is kiköpött a cethal, és feladattal bíz meg az Úristen. Együtt azzal, akinek ugyanez a Grund fontos. Azzal a feladattal bíz meg így együtt bennünket, hogy hirdessem az ő szeretetét. Ha kell, használjak szavakat is – ahogyan Assisi Szt. Ferenc mondta. Az életemmel, a megbocsátásommal, az előretekintésemmel.

Mert Jónás próféta története nem öncélú, hanem történeti keretbe ágyazva, ott bújik meg az ószövetségi hit megragadásának lehetősége. Hit, mely Isten jelenlétét és kegyelmét komolyan veszi és hirdeti (Jónásnál sokkal jobban és lelkiismeretesebben): akkor leszünk igazán a Grundon, kedves Testvérek, ha ezt a kapcsolódást mi is megéljük. Ahol a Krisztusban kapott kegyelmet elfogadhatjuk és továbbadhatjuk. Ezt kívánom mindenkinek, ámen.

Az istentisztelet és a nyitott házunk után pedig ez a cikk jelent meg a Kisalföldben indulásunk napján Nagy Márta tollából - köszönjük: