Eddigi blogbejegyzéseinkben többségében pozitívumokról számoltunk be, arról, hogy milyen jókat kirándultunk, milyen csodálatos az ország vagy éppen a város és környéke, milyen változatosan telnek az iskolai napjaink. Azonban vannak a hétköznapoknak olyan
oldalai is, amelyen néha mosolygunk, néha a fejünket rázzuk, és néha kifejezetten
dühöngünk – most összegyűjtöttünk néhányat ezek közül.
Kezdjük az elején. A víz. Az elején
meglepődtünk, hogy a házunk tetején nincs nagy víztartály, gondoltuk, India –
vagy az iskola – már változott annyira, hogy ismerik a vízvezetéket, és egy központi
tartályból jön a víz. De hát semmi sem tökéletes. Talán panaszkodtunk arról az
elején, hogy a víz nagyon lassan folyt, a mosógép megtöltése közel fél órát
vett igénybe. Ezt egy ideig tűrtük, majd mikor már elég szomszédot
végigkérdeztünk, és kiderült, hogy nekik nincs ilyen problémájuk, mégiscsak
hívtuk a szerelőket. Ahogy ásták a vezetéket, úgy mentünk utánuk, és találtuk
meg a tartályt – a vízvezetéket benőtte a sok fa gyökere, ez akadályozta a víz
sodrását.
Miután ez a probléma megoldódott, jött a bojler. Először valamiért nem melegített, így hívtunk szerelőt. Megszerelték. Ugyan nem világított, amikor melegített, mert valahogy nem érintkezett megfelelően, ezért a világító égőt kívülre tették. Aztán egyszer csak ömleni kezdett a víz, elengedett egy vízcső. Hívtunk szerelőt. Aztán átállították a hőmérsékletet, nem melegített. Hívtunk szerelőt. Aztán megint kinyomta a biztosítékot. Kiderült, hogy csöpög a vezeték, ezért lett zárlatos. Ezért inkább nyitva hagyták a fedelét, hogy kicsöpögjön a víz, ne az elektromos panelnél gyűljön össze. Nézek a szerelőlre, hogy valóban jó lesz-e így nekünk zuhanyozni, mosdani, "No problem, ma'am…"
A vezetékekről már tettünk fel képet.
A ciklon
után kifejezett előnyét élveztük, hogy több áramkörről jön az áram, hiszen, ha
az egyiket lekapcsolták, felkapcsolták a másikat. Igaz, keresni kellett, hogy
melyik villanykapcsoló mit kapcsol (általában négy van egymás mellett), és éppen melyik konnektorban van áram (hiszen a legtöbb esetben kapcsolóval kapcsoljuk be a konnektorokat is), de ez utólag már semmiségnek tűnik.
Az új házunkba a víz is több vezetéken át
érkezik, ez most derült ki, amikor éppen Olivér a barátokkal felfedező útra
indult a ház körül, és az egyikbe belekapaszkodva – ami egyébként szikszalaggal
volt rögzítve (!) – leszakadt. A szennyvíz elvezetése így van megoldva, legalábbis
jól lehet követni, hogy a szomszéd mikor zuhanyzik vagy mosogat 😀
Szerencsére a wc-csatornát nem látjuk és nem szagoljuk 😂.
Az erkélyünkről a kilátás gyönyörű, ez ideköltözésünk egyik legnagyobb előnye, a házunk méltó a "Lakeview" névre:
És még
szebb lenne, ha egy kémény nem rontana a kilátáson… Szerencsére az alattunk
levő család nem fázós, és így még sosem (!) gyújtott be, ennek köszönhetően nem
telt meg a lakásunk füsttel (az ablakok szigetelése "természetes" szellőztetést biztosít).
Az, hogy az ágy matraca nem szellőzik, mert
nem rács (hanem tömör fa!) van alatta, és ezért a matracokat rendszeresen szellőztetni kell, már csak bosszantó apróságnak tűnik…
Szerencsére nem kell sok mindenkivel osztoznunk a lakáson, eddig mindkettőben csak néhány apróság volt. Igaz, a jelenlegiben a zárt konyhaszekrény ajtaja segít, hogy nagyobb testű állat be ne jöjjön azon a csatornán keresztül, ahova a lefolyó vezet, és a biztonság kedvéért egy követ is odatettünk. (A nyomait viszont láttuk, mert az ajahnk, Rani nem takarítja ki rendszeresen - mert, elkövettük azt a hibát, hogy csak egyszer mondtuk neki, hogy ki kell takarítania... és magától, még egyszer nem fogja megtenni - de ez minden ajahval igy van.)
Szerencsére nem kell sok mindenkivel osztoznunk a lakáson, eddig mindkettőben csak néhány apróság volt. Igaz, a jelenlegiben a zárt konyhaszekrény ajtaja segít, hogy nagyobb testű állat be ne jöjjön azon a csatornán keresztül, ahova a lefolyó vezet, és a biztonság kedvéért egy követ is odatettünk. (A nyomait viszont láttuk, mert az ajahnk, Rani nem takarítja ki rendszeresen - mert, elkövettük azt a hibát, hogy csak egyszer mondtuk neki, hogy ki kell takarítania... és magától, még egyszer nem fogja megtenni - de ez minden ajahval igy van.)
Elhagyva a házunkat, kalandozzunk egy kicsit
az oviba (Andreához).
Ugyan a tető már a ciklon előtt is ugyanígy
nézett ki, senkit sem zavart. Mint ahogy az sem, hogy az iskola bővítése során
bizonyos lépcsőket megszüntettek, de úgy, hogy feltöltötték a területetét, miközben a víz elvezetéséről nem gondoskodtak. Így aztán a monszun idején bőven megáll itt a víz,
áztatva a falakat.
Az idén már a hetedik ajah van az oviban
(beleszámolva a beugrós egy napig dolgozókat is), ami nem egyszerű a
gyerekeknek sem, és nekem sem. Mert mindegyiket meg kell tanítani – hogy bár a
segítés a feladatuk –, de ne csináljanak meg mindent a gyerekek helyett. Ezt a
gyerekeknek is tanulniuk kell, hiszen abba nőnek bele, hogy az ajah ("csúnya"
szóval a szolga, cseléd) mindent megcsinál, amit kérnek.
Ebbe nem csak az tartozik bele, hogy ne tegyen rendet utánuk, vegye ki és pakolja el az tízórais dobozt, de az is, hogy ne ő mossa meg a kezüket, vagy ha nem szépen színeznek, akkor nem az ő feladata, hogy színezzen helyettük. És persze, ha színezés van, akkor mindenkinek „kötelező” itt ülni, nem mehetnek el játszani...
Ebbe nem csak az tartozik bele, hogy ne tegyen rendet utánuk, vegye ki és pakolja el az tízórais dobozt, de az is, hogy ne ő mossa meg a kezüket, vagy ha nem szépen színeznek, akkor nem az ő feladata, hogy színezzen helyettük. És persze, ha színezés van, akkor mindenkinek „kötelező” itt ülni, nem mehetnek el játszani...
Azt, hogy mi „csak” játszunk a kiscsoportban –
aminek a neve is playschool – már önmagában sok szülőnek nehéz elfogadni. Bár
hivatalosan az első osztály ugyanúgy hat évesen kezdődik, az indiai hagyomány
szerint az iskolát 3-4 évesen kezdik a gyerekek, és iskolai körülmények között
(padban vagy földön ülve) elkezdenek „igaziból” tanulni, írni, olvasni,
számolni. Néhányan hiányolják, hogy ezt
a mi iskolában csak preschoolban (4-5 évesen) kezdődik. Ezért aztán néhány
lelkes szülő otthon tanítja (!) írni a gyereket, akik persze lelkesen mutatják,
hogy mennyi betűt le tudnak írni. Igaz, még nem is tudnak megülni, csak 5-10
percig, még nem megy a vonalvezetés, de sebaj, tanulni kell. Az autista kisfiúm
még épp csak elkezdett beszélni, (tamilul a másik iskolájában – és szuper, itt
meg angolul beszélünk), még alig érti meg az egyszerű utasításokat, még nem
szobatiszta, de a speciális iskolában (ami egyébként sok tekintetben tényleg
jó, lehet látni a fejlődését) már neki is tanítják a betűket, számokat leírni
és büszkén meséli az anyuka, hogy már megtanulta leírni a saját nevét 😔
Az iskolázottság még mindig nagyon nagy érték
Indiában, amikor utazásaink során kérdezgetik, hogy miért is jöttünk, nem
értik, egészen addig, amíg meg nem említjük a nemzetközi iskolát. Onnantól kezdve nincs több
kérdésük. A lányok iskolázottsága általánosságban még mindig alacsonyabb, ezt talán Olivér
osztálykirándulása kapcsán is írtuk. És ez meglátszik a gazdagabbak körében is,
mint a miénk, mert pl. Olivérnek van fiú osztálytársa, aki ide jár, ebbe az
iskolába, de a húgát már nem íratták be. Vagy az egyik kislányom anyukája
érettségi után férjhez ment, gyerekeket szült, az öccse pedig főiskolára jár…
és nem anyagi okokból. (Ciki is volt, mert a nagymamát az anyuka nővérének
néztem – valószínűleg ő is fiatalon szült.)
A középsősök a távolugrást gyakorolják |
4-5 éves kortól (preschool és kindergarten) pedig már a mieink is –
többnyire – padban ülve tanulnak és délután fél négyig maradnak úgy, hogy már
nincs ebéd utáni altatás. Ugyanúgy van angol, matek, számítógép órájuk, rajzuk,
tesijük, stb. mint a nagyobbaknak… Igaz, a tanulás projekt- és kompetencia
alapú, Olivérnél látjuk is ennek az előnyeit (amiről már írtunk is), de ebben az életkorban?! Valahogy nagyon más a mi korai neveléshez való hozzáállásunk...
De azért könyvtárórára néha mi is elmegyünk :-)
A tanulás fontossága abban is meglátszik, hogy néha a családok az iskoláztatás és jólét miatt hosszabb-rövidebb ideig feladják a család egységének fontosságát is. Az év elején a négy gyerekem volt a csoportban. Az egyiknek az apukája Coimbatoreban dolgozik, kb. 4 órára, ő kb. kéthetente hétvégére jár haza + a szünetek. Egy másiknak az apukája Keralában és Goában dolgozik, ő 2-3 havonta jár haza egy hosszabb hétvégére. A másik kettő apuka jóval messzebb dolgozik, Szaúd-Arábiában ill. Dubaiban, őket a gyerekek félévente látják két hétre 😔 Tehát a gyereket nevelő apukák száma 0:4, csupán az ajándékkal teli csomagok érkeznek. Ez az arány javult ebben a félévben, miután három - iskolában dolgozó apuka - gyereke csatlakozott a csoporthoz... És akkor még nem is írtunk a kollégiumban, 5. osztálytól felnevelkedő gyerekekről...
S még egy utolsó szösszenet...
De azért könyvtárórára néha mi is elmegyünk :-)
A tanulás fontossága abban is meglátszik, hogy néha a családok az iskoláztatás és jólét miatt hosszabb-rövidebb ideig feladják a család egységének fontosságát is. Az év elején a négy gyerekem volt a csoportban. Az egyiknek az apukája Coimbatoreban dolgozik, kb. 4 órára, ő kb. kéthetente hétvégére jár haza + a szünetek. Egy másiknak az apukája Keralában és Goában dolgozik, ő 2-3 havonta jár haza egy hosszabb hétvégére. A másik kettő apuka jóval messzebb dolgozik, Szaúd-Arábiában ill. Dubaiban, őket a gyerekek félévente látják két hétre 😔 Tehát a gyereket nevelő apukák száma 0:4, csupán az ajándékkal teli csomagok érkeznek. Ez az arány javult ebben a félévben, miután három - iskolában dolgozó apuka - gyereke csatlakozott a csoporthoz... És akkor még nem is írtunk a kollégiumban, 5. osztálytól felnevelkedő gyerekekről...
S még egy utolsó szösszenet...
A vásárlás is külön program. Általában ebbe a szupermarketbe megyünk vásárolni, ez kb 5 percre van tőlünk. Ezen kívül még van két hasonló bolt, ill. ott a vasárnapi piac. A kedvencünk (lefényképezhetetlen) az egy kb 3*6 m bolt, ahol szinte mindaz megvásárolható, ami ezekben a boltokban, néha több is :-) De nem elég listával mennünk, mert ha valamit látunk, ami megtetszik vagy szeretnénk, azonnal meg kell venni, mert ki tudja, hogy a jövő héten lesz-e még. Ha pedig rákérdezünk, hogy érkezik-e új áru, akkor a válasz: "Yes ma'am." Mikor? "Yes, ma'am!" Jövő héten jön? "Yes, ma'am!" Tudja egyáltalán, hogy mikor lesz? "Yes, ma'am"... Szóval 😀😖
Persze, a vásárlás is csak akkor lehetséges, ha van pénz az automatában vagy nem romlott el 😉
Persze, a vásárlás is csak akkor lehetséges, ha van pénz az automatában vagy nem romlott el 😉
(MA)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése