Korábban már írtunk arról, hogy nagyon jó barátságba kerültünk egy szingapúri családdal, Keziaval és Ravival, valamint az ikreikkel, Rachellel és Ruthtal (van még egy 11-es lányuk, ill. egy katonasorban lévő fiuk). Mindkét szülő indiai gyökerekkel rendelkezik, de már mindketten Singaporeban nőttek fel. Kezia édesapja hosszabb keresgélés után lelkész lett, több gyülekezetet alapított, és Ravival egy gyülekezetben nőttek fel. Később (tanári képzettség után) maga Ravi is lelkész lett, és besegített azon gyülekezetek vezetésébe is, amiket apósa alapított. Így jutottak el Chennaiba is nyolc évvel ezelőtt, hogy az itt alapított gyülekezetet és ahhoz tartozó óvoda-iskolát gondozzák. Azóta is itt élnek, s most az ikerlányokkal maguk is önkéntesként dolgoznak Kodaiban.
A dolog ott kezdett "gyanús" lenni, amikor Keziaval, Angelikával arról beszélgettünk, hogy milyen nehéz az ajahkkal, és ebben Kezia is partner volt. Későbbi beszélgetések során is Kezia meglehetősen negatívan tudott az "indiaiakról" beszélni, a mentalitásról, és hogy mindez Singaporeban teljesen másként van. A gyereknevelés, az ügyintézés, a vásárlási lehetőségek, a vezetési stílus - egyszerűen az élet minden területéről tudott példákat hozni. Ezek után persze a már korábbi érdeklődésünket jól felkorbácsolta (14 évvel ezelőtt, mikor Malajziában töltöttünk két hetet, már gondolkodtunk, hogy átmenjünk a kicsit délibb miniállamba), így nem maradt más választásunk, minthogy vegyünk repülőjegyet, hogy megnézzük, milyen is a "paradicsom"😃
Amikor megkérdeztem, hogy 8 éve a két idősebb gyerekük (akik akkor annyi idősek voltak, mint a mi gyerekeink érkezésünkkor) hogyan reagált Indiára, azt mondták: "ez borzasztóan zajos és büdös". Ezek után a mi gyerekeink is belelkesedtek 😊, és alig várták az utazást.
A sziget 1965-ben függetlenítette magát a malájoktól. A lakosság nagy része (kb 3/4-e) kínai, kisebb része maláj és indiai (tamil), így a feliratok nagy része is négy nyelven van, angollal kezdve.
A szállásunk egy ún. Nazareth gyülekezetnél volt, ahol ki van alakítva vendégszállás, két szobával. Bár azt gondoltuk, hogy négy teljes nap tökéletesen elég lesz arra, hogy mindent lássunk - még ha az időnket nem is "fecséreljük" el a híres vidámparkban - rá kellett döbbenünk, hogy gyerekekkel, negyedéves hajtás után, 30-35 fokos hőségben (ami a párás levegő miatt azért többnek tűnt) ez nem fog teljesen megvalósulni...
A reptéren Kezia ikertestvére, és annak férje vártak minket, Keren és David, ők később is segítették az ottlétünket. És igen, a paradicsomi állapotok már a szállásra vezető úton feltűntek, hogy az autók nem dudáltak, a saját sávjukban haladtak, s indexeltek, ha le akartak fordulni, megálltak a piros lámpánál, s ha megálltunk, nem leptek el minket koldusok... Persze otthonról ez biztos fura olvasni, de 9 hónap India után, ez teljes döbbenet volt 😏
Első napunk a Santosa nevű mesterséges szigetre vezetett, ami nagyrészt a turisták és a helyiek szórakoztatását szolgálja. Az idevezető út egyikét zárt libegőn lehet megtenni.
Mielőtt a tengerbe vetettük volna magunkat, megnéztük a Siloso Erődöt, mely elsősorban a második világháború és a Japán megszállás idejét elevenítette meg.
S utána az épülő Fun Parkon (aktuális hétvégi program) keresztül irány a tenger és egy kis vízipark.
A második nap a gyerekek kérésére és Raviék ajánlatára az állatkert volt. Az állatkert jellegzetessége - azon túl, hogy igyekeznek az állatokat nyitottabb térben elhelyezni, és több show-juk is van - az, hogy nem csak egy-egy terület élővilágát, hanem kultúráját is igyekeznek bemutatni. Íme néhány kép (a teljesség igénye nélkül).
És persze itt is volt egy kisebb vízipark... és míg a gyerekek pancsikoltak, a szülők a padoknál uzsonnázva az élővilág egyéb szépségeiben gyönyörködhettek (vagy ijedtükben felugorhattak az asztalra - mint mi 😊 )
Hazafele pedig metrón mentünk, elcsodálkozva a tisztaságon, a sorbanálláson, és a zárt peronokon.
A harmadik nap a pihenésé, istentisztelet(ek)é és a shoppingolásé (lett volna), hiszen mégiscsak szünet és vasárnap volt.
Balázs reggel a Nazareth templom istentiszteletén is részt vett.
Egy közeli plázába mentünk, ami tkp. két pláza egybeépítése volt... Ami kívülről persze nem nagy szám, de olyan nagy, hogy már a látványa sokkolt minket, így a tényleges vásárlásra alig került sor. De persze Boró kedvéért a koreai boltot megtaláltuk!
És persze az ő kedvéért a Seoul Gardenbe ültünk be ebédelni... több órára,
... ahol magunk főztük meg az ebédünket! Bármit vehettünk büfé-stílusban, és vagy megfőztük a (kétféle) levesben, vagy megsütöttük középen. Az egész négy nap - főleg kínai - gasztronómiája nagyon bejött a gyerekeknek is - csípősség nélkül, de mégis különlegesen!
Este pedig David és Keren gyülekezetébe mentünk el, ahol Balázs volt az igehirdető. Itt találkoztunk Kezia rokonaival, barátaikkal, szülőtársakkal.
A megérdemelt vasárnapi pihenőnap után pedig irány...
A prospektus szerint (mert itt mindenütt van az is a turisták számára!) a városrész másik neve Niu Che Shui, szó szerint tehén autó víz, ami a vizet szállító ökrös-szekér jelentése lenne. Ez összefügg a városrész történelmével, hiszen állatok segítségével kellett ide szállítani a vizet a 19. században.
Jellegzetes, hogy a városrész szélén, a egyik sarkon áll a város legrégebbi (1827) hindu
temploma;
(éppen a déli puja volt)
a túl oldalán pedig a muzulmán mecset.
És ha továbbmegyünk, ott áll a híres buddhista templom, a Buddha Tooth Relic Temple, melyet 2007-ben nyitottak meg a nyilvánosság számára (2002-es alapítást követően).
Chinatown pedig jó lehetőség volt vásárlásra, ebédre és Balázs egyik barátját is valahogy igen sokat emlegettük 😉.
Ezután indultunk a Gardens by the Bayhez, ami a város ökoturisztikai parkja. Itt vannak nyitott kertjek, ahol a szingapúri lakosok (kínai, indiai) kerttípusait mutatják be, a szuperfák és a híres üvegházak.
Az ún. szuperfák napelemmel vannak szerelve, ezek segítségével gyűjtik be az öntözéshez és a szökökutakhoz szükséges esővizet, valamint állítólag "szomszédos üvegházak felmelegedett levegőjét is keringeti az a „szuperfákból” álló mesterséges erdő". A fák törzsét is növények borítják.
Számunkra legizgalmasabbak az üvegházak voltak. A Cloud Forestben a hegyvidéki esőerdei világot igyekeznek bemutatni párás, de mégis légkondicionált körülmények között.
A Flower Dome-ban pedig különféle mediterrán, szubtrópusi növények és virágok vannak, aktuálisan pedig a japán cseresznyefák is virágoztak...
Ezután - már meglehetősen fáradtan - indultunk be a downtownba/belvárosba.
A Marina Bay Hotel igen izgalmas látvány, még izgalmasabb lett volna a a csónak alakú nyitott tetőtéri medencében úszkálni, de sajnos ez csak szállóvendégek számára elérhető.
Szerettünk volna benyomást szerezni a gyarmati negyedről, így kívülről megnéztük a Szt. András templomot és a Parlamentet,
és a hangulatos esti fényekben még tettünk egy sétát a Szingapúr folyó partján.
Sajnos hamar eltelt ez a pár nap, és indulhattunk is vissza az iskolába, pedig annyi mindent meg szerettünk volna még nézni... de majd legközelebb 😀 Még Olivér is azt mondta, hogy ha elmúlt hetedikes (!), akkor visszajöhetünk. Mert Kezianak igaza volt... Singapore egyedülálló.
(MA)
A dolog ott kezdett "gyanús" lenni, amikor Keziaval, Angelikával arról beszélgettünk, hogy milyen nehéz az ajahkkal, és ebben Kezia is partner volt. Későbbi beszélgetések során is Kezia meglehetősen negatívan tudott az "indiaiakról" beszélni, a mentalitásról, és hogy mindez Singaporeban teljesen másként van. A gyereknevelés, az ügyintézés, a vásárlási lehetőségek, a vezetési stílus - egyszerűen az élet minden területéről tudott példákat hozni. Ezek után persze a már korábbi érdeklődésünket jól felkorbácsolta (14 évvel ezelőtt, mikor Malajziában töltöttünk két hetet, már gondolkodtunk, hogy átmenjünk a kicsit délibb miniállamba), így nem maradt más választásunk, minthogy vegyünk repülőjegyet, hogy megnézzük, milyen is a "paradicsom"😃
Amikor megkérdeztem, hogy 8 éve a két idősebb gyerekük (akik akkor annyi idősek voltak, mint a mi gyerekeink érkezésünkkor) hogyan reagált Indiára, azt mondták: "ez borzasztóan zajos és büdös". Ezek után a mi gyerekeink is belelkesedtek 😊, és alig várták az utazást.
A sziget 1965-ben függetlenítette magát a malájoktól. A lakosság nagy része (kb 3/4-e) kínai, kisebb része maláj és indiai (tamil), így a feliratok nagy része is négy nyelven van, angollal kezdve.
A szállásunk egy ún. Nazareth gyülekezetnél volt, ahol ki van alakítva vendégszállás, két szobával. Bár azt gondoltuk, hogy négy teljes nap tökéletesen elég lesz arra, hogy mindent lássunk - még ha az időnket nem is "fecséreljük" el a híres vidámparkban - rá kellett döbbenünk, hogy gyerekekkel, negyedéves hajtás után, 30-35 fokos hőségben (ami a párás levegő miatt azért többnek tűnt) ez nem fog teljesen megvalósulni...
A reptéren Kezia ikertestvére, és annak férje vártak minket, Keren és David, ők később is segítették az ottlétünket. És igen, a paradicsomi állapotok már a szállásra vezető úton feltűntek, hogy az autók nem dudáltak, a saját sávjukban haladtak, s indexeltek, ha le akartak fordulni, megálltak a piros lámpánál, s ha megálltunk, nem leptek el minket koldusok... Persze otthonról ez biztos fura olvasni, de 9 hónap India után, ez teljes döbbenet volt 😏
Első napunk a Santosa nevű mesterséges szigetre vezetett, ami nagyrészt a turisták és a helyiek szórakoztatását szolgálja. Az idevezető út egyikét zárt libegőn lehet megtenni.
Háttérben a híres Merlion (sellő-ororszlán-keverék) szobor másolatával...
Mielőtt a tengerbe vetettük volna magunkat, megnéztük a Siloso Erődöt, mely elsősorban a második világháború és a Japán megszállás idejét elevenítette meg.
És persze itt is volt egy kisebb vízipark... és míg a gyerekek pancsikoltak, a szülők a padoknál uzsonnázva az élővilág egyéb szépségeiben gyönyörködhettek (vagy ijedtükben felugorhattak az asztalra - mint mi 😊 )
Balázs reggel a Nazareth templom istentiszteletén is részt vett.
Egy közeli plázába mentünk, ami tkp. két pláza egybeépítése volt... Ami kívülről persze nem nagy szám, de olyan nagy, hogy már a látványa sokkolt minket, így a tényleges vásárlásra alig került sor. De persze Boró kedvéért a koreai boltot megtaláltuk!
És persze az ő kedvéért a Seoul Gardenbe ültünk be ebédelni... több órára,
Este pedig David és Keren gyülekezetébe mentünk el, ahol Balázs volt az igehirdető. Itt találkoztunk Kezia rokonaival, barátaikkal, szülőtársakkal.
A megérdemelt vasárnapi pihenőnap után pedig irány...
A prospektus szerint (mert itt mindenütt van az is a turisták számára!) a városrész másik neve Niu Che Shui, szó szerint tehén autó víz, ami a vizet szállító ökrös-szekér jelentése lenne. Ez összefügg a városrész történelmével, hiszen állatok segítségével kellett ide szállítani a vizet a 19. században.
Jellegzetes, hogy a városrész szélén, a egyik sarkon áll a város legrégebbi (1827) hindu
temploma;
a túl oldalán pedig a muzulmán mecset.
És ha továbbmegyünk, ott áll a híres buddhista templom, a Buddha Tooth Relic Temple, melyet 2007-ben nyitottak meg a nyilvánosság számára (2002-es alapítást követően).
Chinatown pedig jó lehetőség volt vásárlásra, ebédre és Balázs egyik barátját is valahogy igen sokat emlegettük 😉.
Ezután indultunk a Gardens by the Bayhez, ami a város ökoturisztikai parkja. Itt vannak nyitott kertjek, ahol a szingapúri lakosok (kínai, indiai) kerttípusait mutatják be, a szuperfák és a híres üvegházak.
Az ún. szuperfák napelemmel vannak szerelve, ezek segítségével gyűjtik be az öntözéshez és a szökökutakhoz szükséges esővizet, valamint állítólag "szomszédos üvegházak felmelegedett levegőjét is keringeti az a „szuperfákból” álló mesterséges erdő". A fák törzsét is növények borítják.
A Flower Dome-ban pedig különféle mediterrán, szubtrópusi növények és virágok vannak, aktuálisan pedig a japán cseresznyefák is virágoztak...
A Marina Bay Hotel igen izgalmas látvány, még izgalmasabb lett volna a a csónak alakú nyitott tetőtéri medencében úszkálni, de sajnos ez csak szállóvendégek számára elérhető.
Szerettünk volna benyomást szerezni a gyarmati negyedről, így kívülről megnéztük a Szt. András templomot és a Parlamentet,
és a hangulatos esti fényekben még tettünk egy sétát a Szingapúr folyó partján.
Sajnos hamar eltelt ez a pár nap, és indulhattunk is vissza az iskolába, pedig annyi mindent meg szerettünk volna még nézni... de majd legközelebb 😀 Még Olivér is azt mondta, hogy ha elmúlt hetedikes (!), akkor visszajöhetünk. Mert Kezianak igaza volt... Singapore egyedülálló.
(MA)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése