Első nap Poombaraiba mentünk (O és A). A falunak valamivel több, mint
ötezer lakosa van, a Palani hegységben közel azonos magasságon fekszik, mint
Kodaikanal.
Kacskaringós utakon tettük meg a 18 km-t, menetközben persze a
gyerekek Uno-kártyáztak, bár a második menet után rájöttek, hogy ennek
hányingerkeltő hatása miatt nem volt a legjobb ötlet (mondani sem kell, hogy
másnap is kártyázni kezdtek ;)).
A statisztikák szerint a lakosság kb. 75%-a írástudó, a
nők közül csupán kb. 60% írástudó. A
falunak van saját általános iskolája. A
statisztikák azt is számon tartják, hogy a gyerekek nagy része dolgozik is a
földeken az iskola mellett, és szerencsére csak kisebb százalékuk az, amelyik
nem jár egyáltalán iskolába (A képen hosszú hétvége miatt alig van gyerek az iskolában.)
A képen látható épületekben van
1-1 osztály (időnként összevonva 40-80 gyerek!), és a berendezés az, ami a
fényképeken látszik… tanári asztal, táblák és képek a falon. Hogy a gyerekek ne
a földön (betonon) üljenek, ezért a mi iskolánktól adományként szőnyeget kértek. Örömmel vittük!
Sajnos a kommunikációs vagy szervezési nehézségek miatt a
terveinkkel ellentétben nem tudtunk a gyerekekkel zöldségeket ültetni, de arra
kaptunk lehetőséget, hogy helyi gazdáknak tegyék fel a diákjaink a kérdéseiket
(mióta gazdálkodnak, mit termelnek, mennyit dolgoznak egy nap, stb.).
Némi
unszolásra végül is elmehettünk megnézni egy-egy ültetvényt, ami a teraszos
jellege (és az azokat elválasztó szűk sikátorok) miatt nagy élményt jelentettek a
gyerekeknek.
Már előre szólt egy kollégánk, hogy nagyon tradicionális
faluba megyünk, ahol a kasztrendszer szabályai ma is érvényesek (caste village). A statisztikák szerint a lakosság kb. 80%-a tartozik valamelyik
kasztba, 20%-uk kaszton kívüli! Azért is érdekes ez számunkra, hiszen alkotmányosan eltörölték a kasztrendszert, mégis számon tartják a hivatalos statisztikák (!), ki a kaszton kívüli. Ennek van pozitív diszkriminációs következménye, pl. ha egyetemre megy valaki, és kaszton kívülinek nevezi magát, különféle juttatásokat kap. Ugyanakkor tudjuk, hogy hiába lesz tanult ember, hiába keres több pénzt a városban - a saját falujában ugyanolyan kitaszított és/vagy megkülönböztetett marad. Ennek nyomait mi kívülállóként alig látjuk, „csupán” már abból adódtak nehézségek, hogy nem lehetett akárhova sétálni
mennünk. De mivel jött velünk két iskolában dolgozó ajah, ezért ők mégis
készségesen végigvezettek minket a falu gazdagabb és kevésbé gazdag részein (felsőbb és alsóbb kasztba tartozók utcáin),
még a saját házukat is megmutatták és belülről a lakásukat is
lefényképezhettük. Elgondolkoztató és tanulságos a különbség a saját
életszínvonalunkhoz képest!
Második nap egy helyi leányiskolába mentünk. Mivel éppen
munkaszüneti nap volt (Gandhi születésének 150. évfordulója), ezért csak
néhányan vállalták, hogy bejönnek. A cél ez esetben a helyi diákokkal való
kommunikáció és interakció, amely igen jól sikerült. Hiszen a (jó kis magyar!) fejrecsapós
játék, a kezek csomója, vagy a zenés székfoglalós játék minden korosztályban
és nemzetiségű gyereknél jó jégtörő játék, még ha a mieink többsége sem beszéli
a helyi tamil nyelvet. Végül, hogy „tanítsuk” is a helyieket, a szemétválogatás
szükségességére is felhívjuk a figyelmet, egy ehhez kapcsolódó játékot is
játszottunk velük. 
Tartalmas két napunk volt!
(MA)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése