Augusztusban már írtam, hogy lementem körülnézni Auroville-ba, hogy milyen is lesz a szeptember végén induló tanulmányi kirándulásunk a kilencedikesekkel.
Azért nagyon más egyedül körülnézni, mint egy hatvanfős csoporttal utazni ;)
Összességében tartalmas utunk volt, bár kétségtelen, ez a nyüzsgő osztály nem volt elájulva minden helytől, amit meglátogattunk, sokkal inkább töltötték volna az egész időt a mobiljukon lógva és junk-foodot kajálva... de valószínűleg ez generációs kérdés, tehát nem hiszem, hogy ebben rosszabbak lennének bárkinél, és kétségtelenül néha nemzetközi iskolánk tantestületében sem mindig ugyanúgy gondolkodik egy európai és egy indiai kísérő.
Így ezt a képet hozom ide kezdésnek, ami nekem meghatározta az utat: ezt Pondicherry rk. katedrálisában fotóztam, és számomra az ólomüveg-ablakon megtörő napfény azt mutatja, hogy több van körülöttünk, bennünk, felettünk, mint amit észlelünk. A kísérő tanár is több, mint smasszer; a diák is több, mint fegyelmezendő kisember; és az egész Auroville is több, mint egy naiv utópia az ideális világról.
Péntek este indultunk két harmincfős éjszakai busszal, ami kényelmes volt, a legtöbben tudtunk pihenni. 8:45-kor indultunk, másnap 5:45 értünk Auroville-be, a szállásunkra. Igényes szobáink voltak:
A hotel kertje is ilyen szép volt:
Lepakolás, kis felfrissülés és reggeli után már indultunk is egy olyan egésznapos programra, amit egy YouthLink nevű fiatal csapat rakott nekünk össze. Először elvittek bennünket néhány helyre, a különböző normál és óriás méretű hangszereket készítő Svaramba:
Aztán egy Bamboo Centre nevű helyre:
Majd elmentünk egy olyan helyre, ahol egy spanyol fickó épített egy 3D-s nyomtatót, és mindenfélét tudnak készíteni... elég lelkesen beszélt alapvetően arról, ami alapvetően az egész auroville-i közösség lényege is, hogy mindent helyben készítenek, és nem nagyvállalatoktól vásárolnak. Így elég nagy hangsúlyt kap itt a szaktudás, ami szabadon felhasználható. Érdemes rákeresni a "maker space" kifejezésre! Jorge itt mutatja be óriás 3D-nyomtatóját:
Eközben az osztály másik része egy olyan workshopon vett részt, ahol lányokat tanítottak a női higiénéről, meglehetősen praktikus tanácsokkal, újrahasznosítható betétekkel, stb. - lányainknak nagyon tetszett az őszinte beszélgetés lehetősége.
Aztán ebédre megérkeztünk a Humanscapes nevű helyre, ahol alapvetően az egész délelőttöt is terveztük, de hát ki legyen rugalmas, ha nem egy 54 fős kilencedikes csapatot kísérő tanár? ;)
Itt az ebéd és kis pihenés után egész tartalmas játékokat játszottunk, különböző szociometriával, kreativitással megtöltött délután lett, bár nem vagyok biztos benne, hogy mindenkinek átment a unity és uniformity közti különbség... bár azon azért sokan meghökkentek, hogy a Michael nevű egyik vezető srác miért dolgozik itt Auroville-ben már 8. éve, amikor Franciaországban adóügyekben járatos ügyvédként dolgozott, és bár egy zsák pénzt hazavitt, mégsem volt elégedett az életével. Így inkább eljött Indiába, és megtalálta ezt az utópiában sem hiányt szenvedő Auroville nevű helyet, ahol tényleg elhitetik magukkal sokan, hogy tudnak tenni egy jobb világért. Nem akarok cinikus lenni, valóban azt gondolom, hogy van benne valami, sőt, akik ismernek, tudják, hogy én is tudok nagyot álmodni, de itt mindenképpen koncentráltan vannak jelen a pár centivel a föld felett járó egy jobb és igazságosabb világot akarók.
Utána még elvittek bennünket egy Youth Festivalra, ami kedves volt, itt is árultak helyi termékeket, helyi hippik zenéltek, és különböző - veszélyesebbnél veszélyesebb, abszolút nem EU-konform (bár szerintem semmilyen konformnak meg nem felelő!) játékokon (óriáslibikóka leszakadt fogantyúval, stb.) lehetett játszani, amit persze a mienk nagyon élveztek, amíg engedtük őket... aztán hál'Istennek eljöttünk, mielőtt komoly baleset történt volna.
Aztán visszaértünk a hotelba, ahol még vacsora előtt egy nagyot fürödtünk, ez alapvetően jó kis közösségépítés volt:
Másnap aztán két csoportra osztottuk magunkat, mi a Matrimandirhoz mentünk, ami Auroville spirituális központja, földrajzilag is középen helyezkedik el. Kívülről így néz ki:
Elég jól kitalálták az egészet, úgy van kialakítva, mintha a
földből születne meg valami harmonikus, tökéletes. A 12 körülölelő
téglaépítményben is vannak imaszobák, mindegyik más fontos dolognak
dedikálva: szabadság, béke, egyenlőség, fejlődés, stb. Mindegyik
szobának más az alapszíne, a nagy gömb alatt pedig egy lótuszvirágszerű
medence van, ahová víz folyik, és hűvösben lehet gondolkodni,
meditálni.
Belül természetesen nem lehet fotót csinálni (kintről sem, de az még a múltkor sikerült...), így ez netről van:
Ezután engednek be a fő gömb nagytermébe, ahol fehér zoknit felhúzva szőnyegen lépkedünk spirál alakban felfelé, és egy csupa fehér teremben imádkozhatunk (vagy ki, amit akar... a lényeg, hogy csendben) 15 percen keresztül, ahol van 12 márványoszlop, és középen pedig egy átlátszó gömb, amelyet ez a Dávid-csillaghoz hasonló (de igazából nem az, hiszen van a közepén egy négyzet, ill. belül lótuszvirág) aranylábazat tart, és felülről folyamatosan (számítógéppel vezérelve!) kapja a napfénysugarat.
Ezt így álmodta meg az ún. Mother, aki Auroville egész spirituális vonulatát felvázolta, de sajnos 1973-ban meghalt, már nem tudta megérni, hogy elkészüljön.
Engem összességében lenyűgözött, még ha van egy szünkretista beütése is, teljesen máshogyan emlékeztem rá 2002-ből, igaz, akkor kívülről még nem is volt teljesen készen.
Egyébként bent én a Shine Jesus Shine c. dalt énekeltem magamban, mert hangosan természetesen nem lehet semmit :)
A másik csapat pedig az ún. Sadhana Forestbe ment, ahol a tájékoztatás után palántákat öntöztek, ill. egyéb ún. sewaban (önkéntes munkában) vehettek részt:
Csoportkép kutya nélkül és kutyával :)
Délután aztán közösen bementünk Pondicherrybe, ami francia gyarmat volt sokáig, csak 1954-ben (7 évvel az angolok után) mentek el a franciák, a város pedig megmaradt független ún. union-területnek, így gyakorlatilag Tamil Nadu állam területén helyezkedik el, mégis külön közigazgatása van.
Itt egy Ashok nevű kollega vezetett végig bennünket a város hűvös utcáin, aki egész kompetensen, bár 60 embernek néha alig hallhatóan beszélt a francia örökségről, a turizmusról, az iskolákról és a mai együttélésről.
Kicsit fáradtan az INTACH-séta közben a pondicherry "Notre Dame"-katedrálisban, itt készült a bejegyzés kezdő képe.
Utána egy Estuary helyre mentünk el, ami a keleti part "backwaters-e", azaz amikor a folyó és a tenger találkozik. Ilyet a nyugati parton, Keralában sokat láttunk, de jó volt megtapasztalni, hogy itt is van ilyen:
Az estét aztán a helyi Providence Mall-ban fejeztük be, sokak nagy örömére... kétségtelenül nem volt rossz légkondicionált környezetben sétálni kicsit, jó hyderebadi biryanit enni Imrével, de igazából a fenntartható fejlődésről és a helyi értékek felemeléséről szóló tanulmányi kiránduláson gyorséttermes zacskókkal és energiaitalokkal megpakolva felszállni a buszra elég demoralizáló volt szerintem :(
Hétfő reggel néhányan el tudtak menni ún. madárlesre, jó korán indultak, de kb. 20 különböző fajta madarat láttak Dr. Rajamanikam segítségével.
Én közben a reggeli úszásra készülő fiúkra felügyeltem, akik 6 óra előtt néhány perccel jöttek ébreszteni, hogy este megígértem nekik, hogy mehetnek a medencébe, ha én is ott vagyok. Mehettek ;)
Aztán amikor közösen is elindult az utolsó teljes, hétfői napunk, a másik csoport ment a Matrimandirba, mi pedig az ún. Solitude Farmra, ahol aztán később csatlakoztak hozzánk a többiek.
Az alapító - angol származású, 19 éves kora óta itt élő, egyébként korombeli - Krishna hozta azt a lelkesedést a diákoknak is, amit az augusztusi találkozásunk alapján vártam tőle, így remélem, hogy sokaknak átment az az üzenet, amit ő is egy japán tanárától tanult:
Ez pedig nem más, mint a termőföld értékelése, méghozzá azzal, hogy használom, amit ad.
Értékelem, amit kapok tőle, és csak azt eszem, ami helyben van. Több diák panaszkodott, hogy nincsen non-veg, amikor mondtam, hogy itt csak vegetáriánus kaja lesz. De Krishna ezt még tetézte azzal, hogy több, mint veg., még inkább vegán, sőt, még annál is több: local, azaz csak azt ettünk ebédre, ami ott helyben termett. Így nézett ki az ebédünk zöld papajával, tápiókával, dosával, salátával, rizzsel, kókusz-csátnival, spenót-pesztóval, papajával: nyamm, nyamm :)
Az ebédhez a gyümölcslevet pedig magunknak készítettük szirmokból, bogyókból:
Itt egy videó a színváltozásról:
Íme készen a kosár:
Siddharth (fekete pólóban) helyi srácokkal:
Akármilyen hihetetlen, néhányan itt láttak először tehénfejést:
Nagyjából így véget is ért a 3. teljes napunk, még egy utolsó uszodai órára visszamentünk a hotelba, aztán egy szomszédos pizzériában - meglehetősen sokat várva - jót vacsoráztunk, mert végül nem mentünk le a beachre, hogy ott röplabdázzunk meg tábortüzezzünk... de nem hiányzott, jó volt ez így.
A hotel udvarán még egy ilyen baráttal is találkoztunk:
Csak hogy lássátok, milyen helyes srácok és lányok vannak a kilencedikesek között, ők a tanítványaim:
Aztán okt. 2-án, kedd reggel hazaindultunk, szinte végig esőben jöttünk, egy pihenőhelyen Shey akarta átvenni a sofőr szerepét...
De nem hagytuk ;) így szerencsésen hazaértünk. Szép volt, jó volt, köszönjük, ennyi!
Azért nagyon más egyedül körülnézni, mint egy hatvanfős csoporttal utazni ;)
Összességében tartalmas utunk volt, bár kétségtelen, ez a nyüzsgő osztály nem volt elájulva minden helytől, amit meglátogattunk, sokkal inkább töltötték volna az egész időt a mobiljukon lógva és junk-foodot kajálva... de valószínűleg ez generációs kérdés, tehát nem hiszem, hogy ebben rosszabbak lennének bárkinél, és kétségtelenül néha nemzetközi iskolánk tantestületében sem mindig ugyanúgy gondolkodik egy európai és egy indiai kísérő.
Így ezt a képet hozom ide kezdésnek, ami nekem meghatározta az utat: ezt Pondicherry rk. katedrálisában fotóztam, és számomra az ólomüveg-ablakon megtörő napfény azt mutatja, hogy több van körülöttünk, bennünk, felettünk, mint amit észlelünk. A kísérő tanár is több, mint smasszer; a diák is több, mint fegyelmezendő kisember; és az egész Auroville is több, mint egy naiv utópia az ideális világról.
Aztán ebédre megérkeztünk a Humanscapes nevű helyre, ahol alapvetően az egész délelőttöt is terveztük, de hát ki legyen rugalmas, ha nem egy 54 fős kilencedikes csapatot kísérő tanár? ;)
Itt az ebéd és kis pihenés után egész tartalmas játékokat játszottunk, különböző szociometriával, kreativitással megtöltött délután lett, bár nem vagyok biztos benne, hogy mindenkinek átment a unity és uniformity közti különbség... bár azon azért sokan meghökkentek, hogy a Michael nevű egyik vezető srác miért dolgozik itt Auroville-ben már 8. éve, amikor Franciaországban adóügyekben járatos ügyvédként dolgozott, és bár egy zsák pénzt hazavitt, mégsem volt elégedett az életével. Így inkább eljött Indiába, és megtalálta ezt az utópiában sem hiányt szenvedő Auroville nevű helyet, ahol tényleg elhitetik magukkal sokan, hogy tudnak tenni egy jobb világért. Nem akarok cinikus lenni, valóban azt gondolom, hogy van benne valami, sőt, akik ismernek, tudják, hogy én is tudok nagyot álmodni, de itt mindenképpen koncentráltan vannak jelen a pár centivel a föld felett járó egy jobb és igazságosabb világot akarók.
Belül természetesen nem lehet fotót csinálni (kintről sem, de az még a múltkor sikerült...), így ez netről van:
Ezután engednek be a fő gömb nagytermébe, ahol fehér zoknit felhúzva szőnyegen lépkedünk spirál alakban felfelé, és egy csupa fehér teremben imádkozhatunk (vagy ki, amit akar... a lényeg, hogy csendben) 15 percen keresztül, ahol van 12 márványoszlop, és középen pedig egy átlátszó gömb, amelyet ez a Dávid-csillaghoz hasonló (de igazából nem az, hiszen van a közepén egy négyzet, ill. belül lótuszvirág) aranylábazat tart, és felülről folyamatosan (számítógéppel vezérelve!) kapja a napfénysugarat.
Ezt így álmodta meg az ún. Mother, aki Auroville egész spirituális vonulatát felvázolta, de sajnos 1973-ban meghalt, már nem tudta megérni, hogy elkészüljön.
Engem összességében lenyűgözött, még ha van egy szünkretista beütése is, teljesen máshogyan emlékeztem rá 2002-ből, igaz, akkor kívülről még nem is volt teljesen készen.
Egyébként bent én a Shine Jesus Shine c. dalt énekeltem magamban, mert hangosan természetesen nem lehet semmit :)
A másik csapat pedig az ún. Sadhana Forestbe ment, ahol a tájékoztatás után palántákat öntöztek, ill. egyéb ún. sewaban (önkéntes munkában) vehettek részt:
Utána egy Estuary helyre mentünk el, ami a keleti part "backwaters-e", azaz amikor a folyó és a tenger találkozik. Ilyet a nyugati parton, Keralában sokat láttunk, de jó volt megtapasztalni, hogy itt is van ilyen:
Hétfő reggel néhányan el tudtak menni ún. madárlesre, jó korán indultak, de kb. 20 különböző fajta madarat láttak Dr. Rajamanikam segítségével.
Aztán amikor közösen is elindult az utolsó teljes, hétfői napunk, a másik csoport ment a Matrimandirba, mi pedig az ún. Solitude Farmra, ahol aztán később csatlakoztak hozzánk a többiek.
Itt vártunk vezetőtársakkal az ebédre, balra az utunk vezetője, Shylaja, aki franciatanárnő, jobbra pedig Anita, akik angolt tanít és vasárnapi iskolát vezet.
Innen még egy Well Paper nevű helyre mentünk, ahol egy csapat diák ott is maradt alkotni, egész ügyesek voltak az újrahasznosított papírral:
Mi pedig egy Discipline Farm nevű helyre mentünk, ahol állattartás is van a növénytermesztésen kívül, és ügyesen még a tehenek vizeletét is felhasználják összegyűjtve a föld tápanyagtartalmának növelésére.
A hotel udvarán még egy ilyen baráttal is találkoztunk:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése