A téli nyaralásunk utolsó állomása Delhi volt. A tervezésnél aggódtunk, hogy a gyerekek sírva fognak menekülni a városnézés elől, de ehhez képest elég jól viselték az utolsó napot is. India sokszínűsége ebben az óriási metropoliszban is megmutatkozott. Állítólag magában a városban többen laknak, mint Magyarországon, kb. 12 millióan, az elővárosokkal együtt pedig 22 millióan. És bár a szmog már Mumbaiban is meglepett minket, barátaink említették, hogy Delhi még ennél is rosszabb e tekintetben.
Bár a város már a korai - hindu - időszakban is jelentős volt, a fénykorát a mogul uralom ideje alatt érte el, és a muzulmán építészet jelentős örökséget hagyott hátra, hiszen Ó-Delhi a birodalom központja volt. Az angol gyarmatosítás Kalkuttába helyezte át a fővárost, majd a XX. század elején visszatelepítették Delhibe. Új Delhi kialakítását tehát az angolszász építészet határozta meg.
Paharganj, Fő Bazár területén volt a szállásunk, ahol a kis hagyományos és modern boltok között, relatíve szűk utcán torlódó járművek, gyalogosok sajátos (szinte ijesztően zsúfolt) hangulatot árasztanak, ezt a képeink talán csak kevéssé tudják visszaadni.
Másnap reggel már 8-kor elindultunk, ami egyrészt jó volt, mert így - legalábbis reggel - kevesebb turista volt úton, viszont a ködös-szmogos reggel fényviszonya kevésbé volt kedvező a fotózáshoz😟. Csak délutánra tisztult ki valamelyest.
Első úticélunk a Vörös Erőd volt, amit ugyanaz a Sah Dzsahan építtetett, aki a Taj Mahalt; az 1600-as évek közepétől több, mint két évszázadon át a mogul uralkodók lakhelye volt.
A brit gyarmatosítás során sajnos az erőd területén lévő épületek egy részét megrongálták, a berendezési tárgyakat tönkretették vagy elhurcolták. Aktuálisan jelentős felújítások zajlottak.
A Lahori Kapun keresztül léphettünk be az erőd területére, az út a csarnokos, fedett (korábban) kétszintes bazáron keresztül vezet, és egy nagy füves térre jutunk ki.
Az erőd belső udvarába a vörös homokkőből (elején fehérre meszelt) Dobtermen keresztül juthattunk be. Az uralkodók zenészekkel fogadták az ide látogató nemeseket, kiváltságosokat, egyéb napokon is meghatározott időben itt zenéltek. A látogatók ide köthették ki az elefántjaikat, ezért elefántkapunak is hívják.
A Dobtermet magunk mögött hagyva jutunk el a nyilvános meghallgatások csarnokához, ahol az uralkodó a márványból készült emelvényen ülve hallgatta meg a panaszosokat.
Mögötte a női lakosztályok, fürdő, a színes, festett palota és magán-meghallgatások csarnoka (ld. alább a Hunyadi-reklámmal 😂) találhatóak.
A Hayat Bakhsh Baghot (kertet) korábban mesterséges patakok, szökőkutak, medencék tagolták és osztották fel, ill. kisebb pavilonokat építettek.
Ezzel el is hagyjuk a Vörös Erődöt, és hagyjuk a munkásokat dolgozni...
Innen a Raj Ghat felé vesszük utunkat, ahova Gandhit temették el.
Sajnos a mindent elárasztó szmog az összes távoli fotón kivehető 😕, a közeli hindi/angol felirat pedig azt mondja, hogy az igazi boldogság nem kívülről, hanem belülről jön...
A Kutub épületegyüttes már tizenöt évvel ezelőtt is mély nyomot hagyott bennünk. Érdekessége, hogy itt található a világ legmagasabb minaretje (Qutub Minar), melyet azután emeltek, miután legyőzték a hindu uralkodót. 72 m magas, és bár alul az átmérője közel 15 méter, felül már kevesebb, mint három méter. Az öt szinten váltakoznak a hengeres és szögletes formák, az alsó szinten mindkettő megtalálható, utána pedig csak egyik-másik, a közeli képeken látszódnak az igényesen aprólékos faragások, arab nyelvű feliratok.
Ezen kívül ezt tartják nyilván India legkorábban - a 12. század végén - épült mecseteként (Quwwatul Islam Masjid).
Az utolsó képen középen magasló vasoszlop emlékeztet arra, hogy ezen a helyen nem állt mindig muzulmán mecset. Hiszen ezt Vishnu tiszteletére építette a nagy észak-indiai uralkodócsalád, a Gupta dinasztia egyik tagja (II. Csandragupta) még a 4.(!) században. Korai asztrológiai jelentőségén túl érdekessége, hogy azóta sem korrodálódik!
Magát a mecsetet is állítólag az itt és környéken lévő 27 hindu és dzsain szentély maradványából építették.
Végül a Baha'i vallás (akit bővebben érdekel a téma) híres Lótusz templomához látogattunk el, ezzel is színesítve azt kulturális-vallási világot, melyet a "multikulti" téli-nyaralásunk alatt megtapasztalhattunk. Bár a katonás rendben vonulás és a tömeg miatt a látogatás spirituális élményt egyáltalán nem nyújtott, de építészetileg kétségtelenül lenyűgöző.
Az elutazás előtt a reptéren pedig csak volt egy (v. kettő) elefánt 😊
Köszönjük, hogy végigjártátok velünk ezt az utat, a következő bejegyzés már Kodiban töltött hétköznapjainkról fog szólni.
(Andrea)
Bár a város már a korai - hindu - időszakban is jelentős volt, a fénykorát a mogul uralom ideje alatt érte el, és a muzulmán építészet jelentős örökséget hagyott hátra, hiszen Ó-Delhi a birodalom központja volt. Az angol gyarmatosítás Kalkuttába helyezte át a fővárost, majd a XX. század elején visszatelepítették Delhibe. Új Delhi kialakítását tehát az angolszász építészet határozta meg.
Paharganj, Fő Bazár területén volt a szállásunk, ahol a kis hagyományos és modern boltok között, relatíve szűk utcán torlódó járművek, gyalogosok sajátos (szinte ijesztően zsúfolt) hangulatot árasztanak, ezt a képeink talán csak kevéssé tudják visszaadni.
Másnap reggel már 8-kor elindultunk, ami egyrészt jó volt, mert így - legalábbis reggel - kevesebb turista volt úton, viszont a ködös-szmogos reggel fényviszonya kevésbé volt kedvező a fotózáshoz😟. Csak délutánra tisztult ki valamelyest.
Első úticélunk a Vörös Erőd volt, amit ugyanaz a Sah Dzsahan építtetett, aki a Taj Mahalt; az 1600-as évek közepétől több, mint két évszázadon át a mogul uralkodók lakhelye volt.
A brit gyarmatosítás során sajnos az erőd területén lévő épületek egy részét megrongálták, a berendezési tárgyakat tönkretették vagy elhurcolták. Aktuálisan jelentős felújítások zajlottak.
A Lahori Kapun keresztül léphettünk be az erőd területére, az út a csarnokos, fedett (korábban) kétszintes bazáron keresztül vezet, és egy nagy füves térre jutunk ki.
Az erőd belső udvarába a vörös homokkőből (elején fehérre meszelt) Dobtermen keresztül juthattunk be. Az uralkodók zenészekkel fogadták az ide látogató nemeseket, kiváltságosokat, egyéb napokon is meghatározott időben itt zenéltek. A látogatók ide köthették ki az elefántjaikat, ezért elefántkapunak is hívják.
A Dobtermet magunk mögött hagyva jutunk el a nyilvános meghallgatások csarnokához, ahol az uralkodó a márványból készült emelvényen ülve hallgatta meg a panaszosokat.
Mögötte a női lakosztályok, fürdő, a színes, festett palota és magán-meghallgatások csarnoka (ld. alább a Hunyadi-reklámmal 😂) találhatóak.
A festett palota érdekessége, hogy egy mesterséges patak fut keresztül rajta:
A Hayat Bakhsh Baghot (kertet) korábban mesterséges patakok, szökőkutak, medencék tagolták és osztották fel, ill. kisebb pavilonokat építettek.
Innen a Raj Ghat felé vesszük utunkat, ahova Gandhit temették el.
Sajnos a mindent elárasztó szmog az összes távoli fotón kivehető 😕, a közeli hindi/angol felirat pedig azt mondja, hogy az igazi boldogság nem kívülről, hanem belülről jön...
A Kutub épületegyüttes már tizenöt évvel ezelőtt is mély nyomot hagyott bennünk. Érdekessége, hogy itt található a világ legmagasabb minaretje (Qutub Minar), melyet azután emeltek, miután legyőzték a hindu uralkodót. 72 m magas, és bár alul az átmérője közel 15 méter, felül már kevesebb, mint három méter. Az öt szinten váltakoznak a hengeres és szögletes formák, az alsó szinten mindkettő megtalálható, utána pedig csak egyik-másik, a közeli képeken látszódnak az igényesen aprólékos faragások, arab nyelvű feliratok.
Ezen kívül ezt tartják nyilván India legkorábban - a 12. század végén - épült mecseteként (Quwwatul Islam Masjid).
Az utolsó képen középen magasló vasoszlop emlékeztet arra, hogy ezen a helyen nem állt mindig muzulmán mecset. Hiszen ezt Vishnu tiszteletére építette a nagy észak-indiai uralkodócsalád, a Gupta dinasztia egyik tagja (II. Csandragupta) még a 4.(!) században. Korai asztrológiai jelentőségén túl érdekessége, hogy azóta sem korrodálódik!
Magát a mecsetet is állítólag az itt és környéken lévő 27 hindu és dzsain szentély maradványából építették.
Végül a Baha'i vallás (akit bővebben érdekel a téma) híres Lótusz templomához látogattunk el, ezzel is színesítve azt kulturális-vallási világot, melyet a "multikulti" téli-nyaralásunk alatt megtapasztalhattunk. Bár a katonás rendben vonulás és a tömeg miatt a látogatás spirituális élményt egyáltalán nem nyújtott, de építészetileg kétségtelenül lenyűgöző.
Az elutazás előtt a reptéren pedig csak volt egy (v. kettő) elefánt 😊
Köszönjük, hogy végigjártátok velünk ezt az utat, a következő bejegyzés már Kodiban töltött hétköznapjainkról fog szólni.
(Andrea)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése