74) Az utolsó felvonás...

India reloaded - Season 3 Episode 4.

Az utolsó felvonás – Cochin és Kodaikanal

És elérkeztünk utazásunk utolsó szakaszához, amikor is visszarepültünk Cochinba, ahol 24 órába próbáltuk a legtöbb turista látványosságot beletömni, ami korábbról kimaradt.

Ha google-ba beírjuk, hogy melyik India leggazdagabb állama, akkor Maharastra, Tamil Nadu kerül legelőre, magas GDP aránnyal járulnak hozzá az ország színvonalába. Ugyanakkor, ha beírjuk azt, hogy melyik a legfejlettebb állam, akkor bizony Kerala kerül az első helyre. Ez már meglátszott a modern, felújított repülőtéren, tisztábbnak tűnő utakon, voltak „hagyományos”, üveges boltok, turistább-barát „berendezkedés”. Gujarat után - érezhető volt a különbség.

És bár fürdőzéssel indult itt is a városnézés, a kathakali előadást semmiképp sem szerettük volna kihagyni.

 

A kathakali leginkább keralában elterjedt tánc, mely a 17. szd-ban terjedt el, főleg hindu vallásos történeteket jelenítettek meg. A „katha” azt jelenti történet, a »kali« pedig tánc. Speciális arcfestés, szemmozgás, mimika és mozdulatok jellemzik az előadást, ahol minden szerepet a férfiak játsszák el beszéd nélkül. A zenészek közül az egyik énekes meséli el a történetet énekes formában.

 

 

 

A látogatóknak már az arcfestés idejére be lehet ülni, utána pedig egy rövid betekintést adnak arról, hogy melyik szemmozgással, mozdulattal mit fejeznek ki (ld itt: https://www.facebook.com/wanderlustruraltourism/videos/lets-learn-kathakali/522820725888388/). 

 

Ez után következett egy rövid darab, amit ugyan nem tudtunk mindig értelmezni, de így is lenyűgöző volt.

Este még sétáltunk a Fort Cochin területén, Cochin óvárosában, ami eredetileg az erőd helye volt, amit a gyerekek is nagyon élveztek. Meglepő módon most már találkoztunk turistákkal és fehér emberekkel. A keralai ételeket – halakat, prawnokat (=garnélarák) egyébként is szeretik – igen kedvelték, sajátos, de nem túl erős fűszerezése miatt. A tengerpart mellett már az árusok összepakoltak, de a bazárnegyed még nyitva volt, mintha Goán, Velencében vagy Egerben volnánk… Bár nyilván sokkal tolakodóbbak is voltak az árusok, de láthatóan adtak a turizmusra. 

Ahmedabadban nem ezt tapasztaltuk. Bár a látványosságoknál néha egy-egy ember mellénk szegődött, elmondott valamit a helyi nevezetességről, templomról, istenségről - mi meg tartózkodóan bólogattunk, nehogy ránk tapadjon. De aztán 1-2 mondat után elmentek. Itt délen, vagy más turista helyen "ragadnak" az árusok ránk, amelyet mi elég nehezen tudunk elviselni. Másrészt Ahmedabadban nehéz volt a városban tájékozódni, magukat a turista látványosságokat megtalálni, azokról tényleg érdemi információt nyerni. Itt viszont másnap – bár csak azt kértük a rikshástól, hogy vigyen el minket a zsinagógába – útközben több helyen is megállt, hogy ezt vagy azt érdemes megnézni (no meg boltot is, ahonnan neki is csusszan némi rúpia).

A reggelt két templommal indítottuk, a Szt. Francis Templom Cochin legrégibbnek tartott temploma. Az eredete 1503-ra nyúlik vissza, amikor is a portugálok partra értek, fából és agyagból építettek templomot és szt. Bartholomewnak dedikálták. 1516-ban átépítették és Szt Antonionak nevezték át. Később a hollandok és britek kezébe került, mai kinézetét 1886-os átalakítás során nyerte el, ekkor nevezték ismét át a templomot. Állítólag Vasco De Gama harmadik útja során 1524-ben Cochinban hunyt el, ide temették el először hamvait, amit aztán 14 év múlva hazaszállítottak Portugáliába.

 

Másik fontos templom a Santa Cruz Bazilika. Eredete ennek is a portugálok 1500-as érkezésére datálható. Mivel a portugálok segítettek a calicuti csapatok legyőzésében, ezért megkapták az engedélyt a templom építéséhez 1515-ben, 1558-ban kapta meg a katedrális státust IV. Pál pápától. A hollandok inváziója alatt a legtöbb katolikus templom megsemmisült, ezt a templomot fegyvertárként használták, így megmaradhatott. Nem járt ilyen szerencsével a brit uralkodás alatt, 1795-ben, mindössze egy oszlop maradt meg a templomból, mely ma is megtekinthető. 1887-ben egy portugál püspök kezdeményezte a rekonstrukciót 1887-ben, és 1905-re el is készült.

 

Bár Mattancherry teljesen egybeépült Fort Cochinnal, külön településként tartják számon. Itt megálltunk St. Georg orthodox templomnál, melyet a legrégebbi templomként tartanak számon. A keralai keresztyéneket Szent Tamás egyházaként tartják számon (Tamás keresztyének) – hiszen Tamás apostol Kr. u. 52-től megteremtette a keresztyénség alapjait –, és eredetileg keleti szír egyházi liturgiát követtek. A gyarmatosítás során azonban ez változott, a portugálok a római katolikus hierarchia és liturgia bevezetésére kötelezték a katolikus templomokat, egy kisebb közösség azonban szövetséget kötött és fogadalmat tett, hogy ezt nem fogadják el. Tehát a gyülekezetet az első olyan közösségként tartják számon, akik felléptek az idegen uralkodókkal szemben, nem fogadták el a portugál vezetést, sem a jezsuitákat és római katolikus hierarchiát, közvetve tehát Rómával is szembekerültek. A fogadalomtétel (Coonan Cross Oath) helyén 1751-ben épült eredetileg a templom, melynek szentélyben vannak Szent György ereklyéi.

 

A Jeevamatha vagy ‘Church of Our Lady of Life’ templom eredeti is a gyarmatosítás előtti időkre megy vissza, hiszen a szent kereszt kápolna alapjait a 16. század végén tették le. A holland gyarmatosítás alatt – mint a legtöbb templom – megsemmisült, a 18. században épült templom pedig később leégett. A jelenlegi épület rekonstrukciója 1890-ben kezdődött el, 2017-ben renoválták.

 

Az utolsó állomásunk a zsinagóga volt, hiszen a keralaiak zsidókkal való (fűszer)kereskedése már az első század végén megindult. Egyre több zsidó telepedett le ezen a területen, ma is zsidó negyedként tartják számon ezt a területet. 1568-ban épült ez az imahely, amely a legrégibb, ma is élő zsidó közösség zsinagógája Indián belül. Előbb a portugálok, majd a hollandok alatt megrongálódott az épület (ezek a gyarmatosítók 😢), de újra és újra rekonstruálták, az óratornyot pedig 1760-ban építették hozzá. Belül sajnos itt sem lehetett fényképezni, pedig belga csillárokat, 18 szd-i kínai járólapokat megcsodálhattuk meg (emlékeink szerint 2003-ból vannak képeink..). 

 

A templom a helyi palota mellett épült, sajnos a palotában a péntek és szombat a szünnap (miért is?), így azt nem tudtuk megnézni.

Közben persze élveztük a napsütést, andalgást a parton, megálltunk fűszerkereskedőnél, ruhaárusnál, és gyönyörködtünk a legkülönfélébb kézműves dolgokban.

 

A kellemes meleg ellenére pedig visszaindultunk Kodaikanalba, hogy még egy kis időt tölthessünk barátainkkal, kollégáinkkal, együtt ünnepelhessük India függetlenségének 75. jubileumát és búcsút inthessünk a városnak és az országnak.

Persze előtte, a késő éjszakai érkezés ellenére, Balázs még elment egy egész napos túrára annak az Elephant Valleynek az aljához, ahova már családilag is elmentünk. 

 

 

Még néhány találkozás, "tea time", vacsora a volt kollégákkal, barátokkal, majd India függetlenség napját mi is együtt ünnepeltük az iskolában.

... és ezzel a színes kavalkáddal véget is ért a nyaralás 😢

73) Ahmedabad - Part 2.

India reloaded - Season 3 Episode 3.

Ahmedabad – Part 2.

A következő utunk Sabarmati Ashramba vezetett, abba ahol Gandhi telepedett le. Gandhi eredetileg is gujarati származású, Londonban tanult jogot, majd Dél-Afrikában is dolgozott, ott találkozott először a gyarmatosítók és helyi lakosok közötti diszkriminációval. A helyi indiaiakkal már itt ellenállást szervezett. Visszatérve Indiába az erőszakmentes ellenállását folytatta, és Ahmedabadban telepedett le 1917-ben, itt élt és dolgozott. Ez az ún. lelki központ lett az ellenállás egyik jelképe, Gandhi innen indult 1930-ban a híres só útjára (Dandi March), és ezt követően már nem tért vissza ide.

Mivel Gandhi élete nagy részében aszkétákra jellemző életet élt, ezért maga az Ashram, az imahelye, a szobája is végtelenül egyszerű. A múzeum életét és munkásságát mutatja be részletesen.

 

Innen kifelé indultunk a városból, a képeken már nagyon vonzónak tűnő Adalaj (Rudabai) Stepwellhez indultunk.

Az út Ahmedabad még szegényebb területein vezetett, ráadásul a szeméttelep mellett haladtunk el, ahol épp útfelújítás is volt (hát nem éppen kellemes szagok kíséretében), ne feledjük el, több, mint 8 millió ember szemetét hordják ide...

 Egy dologról feledkeztünk el, hogy vasárnap volt, és ilyenkor nem csak mi, hanem a helyiek is kirándulnak, így a korábbi napokban megélt csendes, nyugodt turistahelyekkel szemben most „tömeggel” találtuk magunkat szembe. Másrészt meg már előzőleg láttunk hasonlót, így azért a wow érzés kisebb volt, de persze így is lenyűgöző volt az öt szint, a részletes mitológiai és egyéb díszítő kőfaragás.

 

A legenda szerint az akkoriban a királyság szárazsággal küzdött, ezért rendelte el a király 1498-ban a lépcsőkút megépítését. Azonban nem tudta befejezni, mert a gujarati szultánnal, Begadaval való ütközetben elhunyt. A szultán azonban beleszeretett a király feleségébe, Rudabaiba és feleségül akarta venni az özvegyet. Bele is egyezett a házasságba, de kérte a kút megépítésének befejezését. A befejezést követően az özvegy néhány szentet kért meg, hogy fürödjenek a kútba, hogy szent hellyé tegyék azt. Aztán ő maga beleesett a kútba és meghalt. Mivel Begada szultán nem akarta, hogy legyen hasonló kút, ezért a kutat építő kőműveseket megölette, akiknek a sírhelyét is láthattuk.

 

Továbbutazva Gandhinagart vettük célba. Mint korábban már írtuk, ezt a várost mesterségesen hozták létre India függetlenségét követően, hogy a Gujarat állam vezetésével és adminisztrációjával járó feltételeket teljesíteni tudják, és „mini” Ahmedabadot hozzanak létre. Persze ehhez láthatóan jó, kétsávos út vezetett-hetett volna, ha tartanák azt a szabályt, hogy nehéz és lassú járművek a külső sávban haladnak. De persze nem, a teherautók kint is, bent is mennek, így a kisebb autók és motorok cikáznak körülöttük, hol jobbról, hol balról előzve. Ha éppen ketten is előzni akarnak egy teherautót, simán a leállósávból teszik azt meg. Szóval kicsit izgultunk, hogy így oda-vissza érünk-e. A városban Ashardam Templomot szerettük volna megnézni, ez egy modern, monumentális hindu templom.

Swaminarayan szobra áll középen, ő alapította ezt a sajátos irányzatot a hinduizmuson belül, világszerte több templomuk is van. Az emeleten bemutatták életét és szent tetteit, a képek, leírások minket leginkább Buddha életére emlékeztettek. Még életében hat templomot építettet Indián belül, később a társaság ennél többet. Ezt a templomot az ő tiszteletére emelték. A szentélyben természetesen megjelennek a hindu istenségek szobrai, csakúgy, mint Swaminarayan utódjai, jógik is. Gyerekeknek játszótér van, csúszda, sőt estére be lehet fizetni egy ún. Védikus vízi show-ra… Hogy ez mit jelent, mi is csak youtube-ról tudjuk :)

 Fényképezőgépet, mobil telefonokat le kellett adni a bementel előtt, a security ellenőrzés szigorúbb volt, mint a reptereken (pedig az is megérne egy külön bejegyzést :-( ). Sofőrünk szerint azért, mert amerikai alapítvány támogatja, másrészt pedig utánaolvasásból kiderült, hogy 2002-ben itt is volt terrortámadás, két felfegyverzett férfi megölt és megsebesített 33 embert. Úgyhogy ezek a képek a szervezet honlapjáról lettek letöltve.

Mivel eddigre azért már eléggé elfáradtunk, a legtöbb állami intézményben pedig hétfő a szünnap, ezért a város egyik legnagyobb Mall-jába mentünk. Ez jelentősen feldobta a gyerekeinket, sőt Olivér és Balázs még a szemben lévő edzőterembe is átmentek… De azért a Mall nem volt olyan nagy, ajándékokat, édességet áruló boltok nem is voltak. Persze volt mozi, ahova a 18 éven felüli filmre persze gyerekeinkkel nem mehettünk be. Így Brad Pitt Bullet Train-je helyett maradt hát a Mignonok. És bár Kodaiból már emlékeztünk a gyakorlatra, hogy a filmvetítés elején (reklámok után) elénekeljük az indiai himnuszt, film közepén pedig szünetet tartanak. Amit egy 3-4 órás bollywood-i filmnél megértünk, hogy ki kell menni, de hogy ezt azóta is megtartották…

Bár még sok látnivaló maradt, végül, hogy más típusú kulturális élményünk is legyen, a varodarai Laxmi Palota mellett döntöttünk. A palotát a 19. század végén építették, hindu, gótikus és mogul építészeti elemek is felfedezhetőek az épületen, az ún. Raj-korszak legimpozánsabb palotája. Az építtető királyi család leszármazottjai most is az épület egyik szárnyában élnek. Állítólag négyszer akkora, mint a Buckhingham palota a múzeumban mozaikok, belga üvegablakok, velencei kézműves lámpák, Raja Ravi Verma festményei, szobrok, fegyverek, bálterem stb tekinthetők meg. Sajnos fotót készíteni itt is csak kívülről lehetett, a parkban nem engedtek sétálni (egyből fütyült a biztonsági őr, ha egy lépéssel tovább mentünk a kijelölt területnél), de így is lenyűgöző látvány volt.

Hazafele a város parkjában is sétáltunk. Sajnos a múzeum valami helyi ünnep miatt zárva volt.

 

És hogy milyen volt a monszun évszakban Ahmedabad? Ha megnéztük az időjárás jelentést, este még mindig azt mutatta, hogy másnap esni fog az eső, másnap reggel már csak délutáni esőt mutatott. Ami délutánra ismét eltűnt. Persze a szemerkélést nem jelezte esőnek a jelzés, alapvetően tényleg keveset esett az eső. Viszont szinte folyamatosan felhős volt, a páratartalom és meleg elég erős volt, így többször azt olvastuk, hogy 31 fokos levegő 75-87%-os páratartalom mellett 40 foknak érződik. Szóval nagyon meleg volt, de mégis örültünk, hogy az eső nem akadályozott meg minket a városnézésben. 

A gyerekeinknek azért "túlságosan indiai" volt ez a hely, nem varázsolta el őket annyira, mi felnőttek azért örültünk, hogy India egy újabb csodálatos államából egy kis szeletet megismerhettük.

És indultunk vissza....