India reloaded - Season 3 Episode 3.
Ahmedabad – Part 2.
A következő utunk Sabarmati Ashramba vezetett, abba ahol Gandhi telepedett le. Gandhi eredetileg is gujarati származású, Londonban tanult jogot, majd Dél-Afrikában is dolgozott, ott találkozott először a gyarmatosítók és helyi lakosok közötti diszkriminációval. A helyi indiaiakkal már itt ellenállást szervezett. Visszatérve Indiába az erőszakmentes ellenállását folytatta, és Ahmedabadban telepedett le 1917-ben, itt élt és dolgozott. Ez az ún. lelki központ lett az ellenállás egyik jelképe, Gandhi innen indult 1930-ban a híres só útjára (Dandi March), és ezt követően már nem tért vissza ide.
Mivel Gandhi élete nagy részében aszkétákra jellemző életet élt, ezért maga az Ashram, az imahelye, a szobája is végtelenül egyszerű. A múzeum életét és munkásságát mutatja be részletesen.
Innen kifelé indultunk a városból, a képeken már nagyon vonzónak tűnő Adalaj (Rudabai) Stepwellhez indultunk.
Az
út Ahmedabad még szegényebb területein vezetett, ráadásul a
szeméttelep mellett haladtunk el, ahol épp útfelújítás is volt
(hát nem éppen kellemes szagok kíséretében), ne feledjük el, több, mint 8 millió ember szemetét hordják ide...
Egy dologról feledkeztünk el, hogy vasárnap volt, és ilyenkor nem csak mi, hanem a helyiek is kirándulnak, így a korábbi napokban megélt csendes, nyugodt turistahelyekkel szemben most „tömeggel” találtuk magunkat szembe. Másrészt meg már előzőleg láttunk hasonlót, így azért a wow érzés kisebb volt, de persze így is lenyűgöző volt az öt szint, a részletes mitológiai és egyéb díszítő kőfaragás.
A legenda szerint az akkoriban a királyság szárazsággal küzdött, ezért rendelte el a király 1498-ban a lépcsőkút megépítését. Azonban nem tudta befejezni, mert a gujarati szultánnal, Begadaval való ütközetben elhunyt. A szultán azonban beleszeretett a király feleségébe, Rudabaiba és feleségül akarta venni az özvegyet. Bele is egyezett a házasságba, de kérte a kút megépítésének befejezését. A befejezést követően az özvegy néhány szentet kért meg, hogy fürödjenek a kútba, hogy szent hellyé tegyék azt. Aztán ő maga beleesett a kútba és meghalt. Mivel Begada szultán nem akarta, hogy legyen hasonló kút, ezért a kutat építő kőműveseket megölette, akiknek a sírhelyét is láthattuk.
Továbbutazva Gandhinagart vettük célba. Mint korábban már írtuk, ezt a várost mesterségesen hozták létre India függetlenségét követően, hogy a Gujarat állam vezetésével és adminisztrációjával járó feltételeket teljesíteni tudják, és „mini” Ahmedabadot hozzanak létre. Persze ehhez láthatóan jó, kétsávos út vezetett-hetett volna, ha tartanák azt a szabályt, hogy nehéz és lassú járművek a külső sávban haladnak. De persze nem, a teherautók kint is, bent is mennek, így a kisebb autók és motorok cikáznak körülöttük, hol jobbról, hol balról előzve. Ha éppen ketten is előzni akarnak egy teherautót, simán a leállósávból teszik azt meg. Szóval kicsit izgultunk, hogy így oda-vissza érünk-e. A városban Ashardam Templomot szerettük volna megnézni, ez egy modern, monumentális hindu templom.
Fényképezőgépet, mobil telefonokat le kellett adni a bementel előtt, a security ellenőrzés szigorúbb volt, mint a reptereken (pedig az is megérne egy külön bejegyzést :-( ). Sofőrünk szerint azért, mert amerikai alapítvány támogatja, másrészt pedig utánaolvasásból kiderült, hogy 2002-ben itt is volt terrortámadás, két felfegyverzett férfi megölt és megsebesített 33 embert. Úgyhogy ezek a képek a szervezet honlapjáról lettek letöltve.
Mivel eddigre azért már eléggé elfáradtunk, a legtöbb állami intézményben pedig hétfő a szünnap, ezért a város egyik legnagyobb Mall-jába mentünk. Ez jelentősen feldobta a gyerekeinket, sőt Olivér és Balázs még a szemben lévő edzőterembe is átmentek… De azért a Mall nem volt olyan nagy, ajándékokat, édességet áruló boltok nem is voltak. Persze volt mozi, ahova a 18 éven felüli filmre persze gyerekeinkkel nem mehettünk be. Így Brad Pitt Bullet Train-je helyett maradt hát a Mignonok. És bár Kodaiból már emlékeztünk a gyakorlatra, hogy a filmvetítés elején (reklámok után) elénekeljük az indiai himnuszt, film közepén pedig szünetet tartanak. Amit egy 3-4 órás bollywood-i filmnél megértünk, hogy ki kell menni, de hogy ezt azóta is megtartották…
Bár még sok látnivaló maradt, végül, hogy más típusú kulturális élményünk is legyen, a varodarai Laxmi Palota mellett döntöttünk. A palotát a 19. század végén építették, hindu, gótikus és mogul építészeti elemek is felfedezhetőek az épületen, az ún. Raj-korszak legimpozánsabb palotája. Az építtető királyi család leszármazottjai most is az épület egyik szárnyában élnek. Állítólag négyszer akkora, mint a Buckhingham palota a múzeumban mozaikok, belga üvegablakok, velencei kézműves lámpák, Raja Ravi Verma festményei, szobrok, fegyverek, bálterem stb tekinthetők meg. Sajnos fotót készíteni itt is csak kívülről lehetett, a parkban nem engedtek sétálni (egyből fütyült a biztonsági őr, ha egy lépéssel tovább mentünk a kijelölt területnél), de így is lenyűgöző látvány volt.
Hazafele a város parkjában is sétáltunk. Sajnos a múzeum valami helyi ünnep miatt zárva volt.
És hogy milyen volt a monszun évszakban Ahmedabad? Ha megnéztük az időjárás jelentést, este még mindig azt mutatta, hogy másnap esni fog az eső, másnap reggel már csak délutáni esőt mutatott. Ami délutánra ismét eltűnt. Persze a szemerkélést nem jelezte esőnek a jelzés, alapvetően tényleg keveset esett az eső. Viszont szinte folyamatosan felhős volt, a páratartalom és meleg elég erős volt, így többször azt olvastuk, hogy 31 fokos levegő 75-87%-os páratartalom mellett 40 foknak érződik. Szóval nagyon meleg volt, de mégis örültünk, hogy az eső nem akadályozott meg minket a városnézésben.
A gyerekeinknek azért "túlságosan indiai" volt ez a hely, nem varázsolta el őket annyira, mi felnőttek azért örültünk, hogy India egy újabb csodálatos államából egy kis szeletet megismerhettük.
És indultunk vissza....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése