72) Ahmedabad - Part 1.

 India reloaded - Season 3 Episode 2.

Ahmedabad – Part I.

Az ahmedabadi utazás azért nem volt teljesen hirtelen gondolat. A monszun kapcsán már korábban kerestük a helyeket, hogy hova mehetnénk. Felmerült Rajasthan, de ott mi felnőttek már több várost, sivatagot bejártunk, Jaipurban pedig már voltunk a gyerekekkel is. Megnéztük, hogy hova indul közvetlen járat a környékről, mert hát az anyagiak, idő és anyagcsere miatt nem akartunk többször átszállni, így esett Ahmedabadra a választás, ahova Cochinból közvetlen járat indult. Gujarat a színei miatt mindig is vonzó volt, de eddig a mi turista útvonalunkra nem került fel. S mint utána olvastunk, Rajasthan és Maharastra között valóban sokáig nem volt nagy bevétele Gujaratnak a turizmusból, de miután a mostani miniszterelnök gujarati, és az egyik leghíresebb indiai színész Amithav Bachan el kezdte reklámozni ezt a tagállamot (https://www.youtube.com/watch?v=ZWh2NLsXkvw), így a turizmus jelentősen fejlődésnek indult. (Mi magunk azért ezt sokszor nem éreztük, és nem azt gondoljuk, hogy ez a szezonon kívüli utazásnak köszönhető.)

Ahmedabad 2011-ben a népesség alapján India ötödik legnagyobb városa volt 5,5 millió feletti lakosával, 2021-re viszont a hetedik helyre csúszott vissza 8,25 millióval. Állítólag igen fejlett, sokáig a textilipar volt a vezető bevételi forrás, de természetesen az utóbbi időben itt is az IT-ből származik a város jelentős gazdasági bevétele.

Ahmedabad (vagy Amdavad) a Sabarmati folyó két partján fekszik el, ahogy a könyv borítója is mutatja, a gyerekek szerint pont olyan, mint Budapest :-)

 A város már a 11. században is létezett, de alapítója Ahmed Shah (a város névadója). Az egyik legenda szerint a szultán a folyó partján táborozott, amikor meglátta, hogy egy nyúl kerget egy kutyát. Annyira meglepte ez az ellentmondás, hogy elmesélte spirituális tanítójának, hogy ez a terület olyan bátorság lengi be, hogy egy félénk nyulat képes egy félelmetes kutyával szembeállítani. Az ő javaslatára alapította itt meg a szultán a fővárost 1411-ben. Utódai tovább folytatták a munkát, és a szultánság fővárosa volt a 16. század második feléig, amikor is a mogulok átvették az irányítást. Állítólag addig, amíg Delhi és Fatehpur Szikri nem épültek meg, Ahmedabad volt a terület legszebb városa, a legtöbb történelmi emlékmű ebből az időszakból származik. De tudjuk, hogy megépültek (és jobban karban vannak tartva), ezeket már 2018/19 évfordulóján már láthattuk.

További területi villongások között a várost többféle uralkodó foglalta el, majd a britek vették át az irányítást a gyarmatosítás idején. A függetlenséget India 75 éve vívta ki magának, ebben nagy szerepet játszott Ahmedabad, hiszen itt telepedett le és munkálkodott az egyébként is Gujaratból származó Gandhi. Ahogy a kultúrában, építészetben is az iszlám és hindu hagyományok keverednek, úgy vált a béke és összefogás szimbólumává is ez a város a függetlenség idején. Nem véletlen, hogy Ahmedabad elsőként kapta meg Indiában a világörökség városa címet az UNESCOtól.

Miután a város nem bírta el a fővárosi címmel járó adminisztratív szervezést, ezért Gandhinagart (Gandhi tiszteletére) mesterségesen hozták létre, ahová a különféle minisztériumok, szervezeti egységek a 70-es évek elején kiköltöztek, és a tartomány fővárosává tették.

Első utunk (az előző esti folyóparti sétát leszámítva) Bahdra Forthoz vezetett, amit az alapító 1411-ben épített, eredetileg sokkal nagyobb volt, mint ami megmaradt belőle. A középkorban a bíráskodásra, a britek pedig egészen a függetlenségig börtönként használták.

Néha meglepődünk saját magunkon, hogy ami Kodaiban természetes, azon itt teljesen elcsodálkozunk és kiakadunk. Szóval azt gondoltuk, hogy 20 perces séta nem lesz gond, de elfelejtettük, hogy járda a nagy városokban sem igazán akad, hogy a motoros, ricksás, autós simán elhúz a gyalogos mellett, majdnem elütve. Közben folyton dudálnak persze. Ha át akartunk kelni az úton, nagy lelkesen vártuk, hogy zöldre váltson a lámpa, de azzal együtt a kanyarodó járműveké is zöld volt, és nem igazán gondolták azt, hogy a gyalogost át kellene engedniük, csak azért, mert ott zebra van. Szóval nagy bambán álltunk az út szélén… végül rátapadtunk nálunk bátrabbnak és tapasztaltabbnak tűnt helyiekre, és az ő segítségükkel már komoly utakon képesekké váltunk átkelni. Mindemellett egyetlen fehér családként láthatóan nagy feltűnést keltettünk.

 Útközben teljesen véletlenül mentünk el Sidi Saiyyed Mecset előtt, ahol leginkább az egyébként logóként is használt „életfa”t láttuk meg. A mecsetet az utolsó szultán építette meg, mielőtt a mogulok elfoglalták Ahmedabadot, 1572-73-ban. Az élet fáját ábrázoló ablak Ahmedabad egyik jelképe lett.

 

A várhoz közeledve pedig egyre nagyobb piacon találtunk (Bhadra Plaza) magunkat, sok ember, különféle áru között, ahol a gyalogosok közé simán behajtottak motorosok és rikshások. Kitáblázva semmi nem volt, így aztán igen nehezen találtuk meg a bejáratot, amit először WC-nek néztünk… Mindezt persze 30 fok fölötti hőségben, és 86%-os páratartalom mellett, indulás előtt pont annyit szemerkét az eső, hogy minden vizes legyen...

 Végül beengedtek, de átépítés alatt volt a vár. Az információk alapján 2014-ben renoválták, de úgy tűnt, hogy belülről azóta sem készült el, így igazából csak kívülről tekinthettük meg. Szóval ez a helyzet kissé sokkolta gyermekeinket, főleg Olivért, aki egyébként sem érezte jól magát.  

 

 Ennek ellenére tovább indultunk a Jami Masjid mecsethez. Áthaladtunk a Teen Darwaza kapun, amely részben hasonlít ahhoz, mint ami a szállásunk mellett is van. Ugyanis, ahogy a város növekedett, Ahmed Schah második várat is építtetett, melyet utódai várfallal vettek körül. Ma már a várfal (és a vár sem) nem maradt meg, de időnként az utcákat járva előbukkan még egy-egy városkapu.

 

Szóval a városi forgatag közepette jutottunk el a mecsethez. És persze tudjuk, hogy térdnadrágban nem lehet bemenni szent helyre, de persze a fiúk abban voltak… Végül pár rúpiáért vettek egy-egy lungit, és abban már beléphettek a mecset területére. A mecset hasonló nagy tér, középen a mosakodó hellyel, ahol az ima előtti rituális mosakodás, a vudu elvégezhető. A belsejébe, imacsarnokába nő nem léphet be, fotó sem készíthető. Korábban a város földrajzi és szociális élet központjában helyezkedett el a mecset, Ahmed Shah szultán építette 1423-24 között, egyik minaret egy földrengésben megsemmisült. 

 

És bár továbbindultunk… de a gyerekekből annyit kivett a meleg, a pára, a forgatag és az éhség, hogy míg korábban szó sem lehetett arról, hogy rikshába üljünk négyen, valaki valakinek az ölébe, most az első szóra belementek.

Így délutánra marad egy kis helyi medencézés, pihenés. 

 

Másnap már rutinosabbak voltunk, és rikshával indultunk útnak. Elsőként a Swaminarayan Mandirt (hindu templomot) néztük meg Kalupurban. Shahajanand Swami hozta létre, a swaminarajan sampradaya, az ősi hindu filozófia és hagyomány újraélesztője. Több temploma közül ez a legkorábbi komplexum, 1822-ből.

 

Utána a Dada Harir Stepwellhez készültünk, de ekkor szembesültünk azzal, hogy a rikshások között nem igazán ismertek ezek a „klasszikus” turista látványosságok, többet kellett megkérdezni, telefonon megmutatni a képet, gujarati írással a nevet megkeresni, hogy valaki végre vállalja, hogy elvigyen minket a célba. Volt, hogy mi magunk mutattuk az útvonalat mobilon.

 

A lépcsőkút, ahogy a neve is mutatja, 4-5 szintes kút, ahova a lépcsőkön lehet bejutni. Ide gyűjtötték össze a vizet a szárazság idejére, a felszínhez képest min 6 fokkal hűvösebb van lenn, így szociális teret is nyújt(ott) a hűvösebb helység. Gujaratban igen elterjedt, kb 120 marad meg belőlük. Mi ebből kettőt néztük meg. A Dada Harir Stepwell-t 1499-en építette Mahmud Begada hárem felügyelője. A kút mögött mauzóleum és kisebb mecset is található.

 A hindu, muzulmán helyek után az egyik legnagyobb dzsain templom felé vettük az utat, hiszen Ahmedabadban nagyobb dzsain közösség él. A Huthseeing Derasarba mentünk, amit a Huthseeing család 1848-ban építettett fehér márványból. A dzsainizmusa hinduizmusból ered, de attól korán különvált filozófiai és vallási elképzelés, nem annyira az istenek imádása, mint inkább a lélek megtisztítása a cél. Erőszakmentességet, életet védő tanaik talán a legismertebbek. Itt is templomkomlexumot találunk a belső, három emeletes imacsarnokot udvar veszi körül, amelyben 52 kis kápolna vesz körül 52 thirthankaraval (ami kivezeti a lelket az újjászületés köréből).

Fényképezni természetesen csak kívülről lehetett…

 

A nap végét pedig az ún. Rezgő Minareteknél (Sidi Bashir Mecset) zártuk, ami az impozáns fényképekhez képest zárt kis udvarban volt, ráadásul ponyvát húztak elé, ami az élményt tovább rontotta. A mecset keletkezéséről több történet is van, valószínűleg a XV. századból származik, de a mecset nagy része a különféle villongások során elpusztult. ami az eredeti állapotból megmaradt, az a két torony és a központi kapu. Ami a korán túl érdekessé tesz ezeket a tornyokat az, hogy ha az egyiket gyengén meglengetjük (de hogy?), akkor, ha a másik toronyra rátesszük a kezünket, vibrálást lehet érezni. Ennek okát egyenlőre a tudósok sem találják, mi pedig a jelenség leutánzásáig sem jutottunk...

 

 

[folyt. köv.]