62) Kodai 2.0, avagy indiai tanév újratöltve

Jónéhány hetes (hónapos?) hallgatás után jövünk újra, bár hál'Istennek sokakkal sikerült találkozni otthonlétünk hat hetében, ami meglehetősen sűrűre sikeredett (ld. előző poszt).
Július 9-e óta újra itt vagyunk Kodiban, ahova erre az őszi szemeszterre jöttünk vissza.
Hálásak vagyunk Istennek, hogy visszahozott bennünket, és a Delhi reptér imaszobájánál sétálva azt is felismerhettük, hogy a tavalyi ismeretlenhez és bizonytalansághoz képest a mostani (haza)érkezésünk ég és föld volt! Velünk együtt pedig - hál'Istennek - az eső is megérkezett, ld. az erkélyünkről:

Az esti fél9-es hazaérkezés után első éjszaka nem aludtunk túl sokat, hiszen másnap reggel fél8-kor már indultunk a tanári csendesnapra, amit most nem az iskolában tartottunk, hanem a Poondi nevű iskolai táborhelyen (részletesebben ld. 56. poszt), ami összességében nagyon jó választásnak bizonyult. Jó volt itt kezdeni a tanévet, bár szomorúan láttuk, hogy a tóban nincs víz, viszont örültünk az új építeseknek, a kötélpályának és az új kunyhóknak.
Boróka is eljött, A (aki az idén az általános iskola pszichológusa lesz!) és O otthonmaradtak, ők kevesebbet aludtak a repülőúton...
A tartalmi részért én voltam felelős, mint az iskola erre az évre megbízott iskolalelkésze, és talán olyan napot sikerült összerakni, amiből sokan tudtak töltődni.
Egy tízállomásos imaösvényt készítettem, amihez alapötletként a svéd Linnebö püspök élet gyöngyeit használtam, ill. az asztalokról gondolkodtunk együtt, ami elválaszthat (ld. Máté vámszedőnél), de össze is köthet. A nyitó áhítat Máté elhívásáról szólt, a záró bibliatanulmány pedig az emmausi tanítványok történetéről, amelyben Varga Gyöngyiék TapAsztal,/VigAsztal/MarAsztal/MagAsztal négyesét vettük végig interaktívan, napközben pedig ideális asztalokat készítettek a csoportok.
Közben volt idő játékra, sétára, kötetlen beszélgetésre is. Adja Isten, hogy az ő áldása legyen ezen a szemeszterünkön is!

Kodiba visszaérkezve készültünk tovább az új tanévre, természetesen vártuk az új diákokat, workshopot tartottunk, amelyen az iskola küldetéséről (Vision and mission) beszélgettünk.

A város május óta ugyan nem sokat változott, de amint ezen a képen (credit: KodaiSera) látjátok, az elmúlt évtizedekben igenis sokat - és ebből a szempontból nem előnyére, bár valószínűleg ez több helyen elmondahtó...

Iskolánk multifunkcionális tere megújult, nemcsak új tetőt kapott a fedett sportpálya, hanem a játékfelület is nagyobb lett, ill. a spéci (ruganyos) felület talán minden igényt kielégít - bár a karácsonyi vacsorakor majd nagyon jól le kell szőnyegezni...

Két istentisztelet is tartottunk már, és nekem ez hihetetlen nagy erőt ad, hogy első kérdésre mindenki igent mondott a szolgálatra, itt éppen Nicole, Sarah és Beth énekelnek, Edwin zongorázik, Joel dobol, pluszban Theo trombitált és a technikát kezelte, jöttek felolvasók, a 8.-os lányok osztották a nyomtatott istentiszteleti rendet - szóval ilyen csapattal nem rossz lelkészkedni! Az igehirdetésemben az irgalmas samaritánus története került elénk - interaktív azonosulási kérdésekkel és improvizációval (ez utóbbiért köszönet Ócsai Zolinak és Edwinnek!)

A következő istentiszteleten az előzőeken felül Victor gitározott, Sharon orgonált, én pedig Máriáról és Mártáról prédikáltam...

Zitáék elkezdték a vasárnapi iskolát nagyon jó hangulatban, én is elkezdtem a gimis ifit, Donalddal (O. fociedzőjével, aki egyébként egészségtant fog tanítani az iskolában - ld. kopaszon a kör közepén) fogjuk vezetni, első alkalommal 21-en voltunk, nagyon örültem, hogy sok új diák jött!

Az iskola évnyitóval elkezdődött, kedd reggel óta van itt az összes diák. Az iskolavezetés kicsit megújult, ketten vagyunk újak Ravival, a szingapúri barátunkkal.
A képen balról jobbra: Ashwin általános (fejlesztésekért, épületekért, stb. felelős) igazgatóhelyettes, Ganga gazdasági vezető, Kurian IBDP koordinátor, az igazgató Corey helye üres, Barbara a gimis igazgató, én az iskolalelkész (vagy ahogyan hivatalos levelezésben használni kell: Dean of Religious Life), Santhosh a tanulmányi igh. és Ravi a kollégiumok megbízott vezetője. Mellőle még András hiányzik, aki az általános iskola igazgatója.

A mindennapok is elkezdődtek, esszük az otthoni kolbászos tarhonyát, és örömmel játsszunk új társasjátékokkal 😀 Megköszönjük, ha az otthoni vakációból is gondoltok Ránk a 2019/20-as tanévünkben!

 

61) Nyári szünet: hat hét otthon

Május 23-án Kodaiban befejeződött az iskola, már csak a 12.-esek ballagása maradt hátra, amiről elkérezkedve másnap este már landolhattunk is Bécsben, hogy 11 hónap után mindenki magyar földön legyen újra.

Balázs így el tudott menni rögtön másnap a 25 éves érettségi találkozójára, aminek nagyon örült, hogy nem kellett kihagynia, hiszen eddig az 5 évesen Chicagoban volt, a 10 évesen Indiában, a 15 évesen Prágában (egy korábban szervezett líceumi tanári kirándulás), és mindössze a 20 évesen tudott részt venni először. Nagyon jó volt találkozni mindenkivel, elég szép létszámban voltunk jelen: 

 Néhány nappal később nagyon szomorúan hallottuk a koreai turisták hajókatasztrófáját, és imádságban gondoltunk nemcsak az áldozatokra és családjaikra, hanem kedves koreai barátainkra (pl. alattunk lakó szomszéd) és diákjainkra is. A gyászba keveredett reménnyel fotóztam ezt a szolidaritást mutató képet Budapesten, az Üllői úton, egyházunk székházán.

Június 1-én egy esküvőre kértek fel, kedves harkai pénztárosunk lányát eskethettem. Felemelő alkalom volt még akkor is, ha ezen a napon hivatalosan már nem voltam a gyülekezet lelkésze...

A gyerekek az első két (!) nap meglehetősen lelkesek voltak, hogy magyarországi osztályaikkal járhatnak iskolába, aztán végre maguk is belátták (amit mi már mondtuk nekik természetesen), hogy azért ez a nyári szünetük, használják inkább pihenésre 😊 Így is tettek, aztán a vizsgáik után (magyar nyelv és irodalom, ill. Borónak latin örökség) el is tudunk menni a Balatonra, hogy néhány napot pihenjünk szintén barátokkal együtt. Balatongyörökről Szigligetre is kirándultunk.

 

 

 Az iskola utáni héten harkai hittantábort is tartottunk, őszintén reméljük, hogy ezzel az azóta megválasztott lelkészutódnak is sikerült egy kicsit "megágyazni": Isten áldja Zoli munkáját is a harkai gyülekezetben!

 

 Aztán a végén valóban szólt a "régóta vándorlók dala"...

Közben ügyeskedtek az otthoniak, Boróka egyre természetesebben mozog a konyhában, még Dédinek is tudott újrat mutatni! Nagyival pedig fantasztikus dolgokat tudtak csinálni, nemcsak momót (tibeti gőzölt gombóc) készítettek, hanem még macaront is!!!

Otthonlétünk négyszer, azaz NÉGYSZER kellett megjelennünk India budapesti nagykövetségén, hogy az új vízumunkat megkapjuk 😓
Először csak dokumentumbeadás, utána egy interjúnak nevezett teljesen értelmetlen kétkérdéses találkozás, majd biometria és fizetés, végül begyűjtés...
Igyekeztünk pozitívan hozzáállni a bürokrácia útvesztőihez, így legalább Angelikával kávéztunk egyszer, máskor meg a lányokkal ettük végig a japán és a kínai étterem étlapját... ha már a második balatoni néhánynapos pihenésünkről fel kellett utaznunk Bp-re... De végül az utolsó héten (nem is az utolsó napon!) meglett, bár nem egy évre kaptuk meg, ahogyan az összes papírunk (!) alapján kellett volna. Hanem csak 6 hónapra, ami akár itt meghosszabbítható lenne, de végül mivel decemberben hazamegyünk, így nem nagy probléma.

 Otthonlétünk legnagyobb projektje természetesen a költözésünk volt, hiszen hazaérkezésünkkor még nem tudtuk, hogy hol is fogunk majd karácsonyozni, és mit is fogunk magyarországi otthonnak hívni az indiai másfél évünk lejárta után.
A Harkáról való elköltözés végülis annyira nem viselt meg bennünket így, hogy tavaly nyár óta már nem ott éltünk és szolgáltunk, bár természetesen nehéz volt mindent otthagyni, hiszen a gyerekeink is ott lettek óvodásból nagy iskolások, és szerettünk ott.

Andrea édesanyjának hála, a lakásvásárló projekt már korábban elkezdődött, végül mi már hazajőve csak négy lakást néztünk meg, de akkor még mindig nem tudtuk, hogy miből fogjuk ezt fedezni.
Így nem tudtuk nem meglátni az Úristen kezét abban, hogy végülis az egyik lakásnál (amely egyébként már online is a legjobban tetszett nekünk!) olyan fizetési konstrukciót tudtunk megbeszélni, amely eladónak és nekünk is előnyös volt. Így akár hiszitek, akár nem, hazaérkezésünk után 10 nappal szerződést írtunk... ✌

Végül július 2-án pakoltunk egész hatékonyan, Tündiéknek (és a többi segítőnek is) nagy hála!

 

 Az új otthonunkról pedig néhány kép üresen először a földszintről:

... majd az emeletről, ahol még kifestetni is sikerült:

Aztán néhány kép a bepakolt (sajnos azt még nem tudom mondani, hogy berendezett) lakásról, legalább a funkciók megvannak, ill. minden szobában azok ruhái, könyvei (nagyjából) vannak, amik maradnak is. A lenti képen az előszobában lévő banános dobozok pedig már ÜRESEK! Ágyak, szekrények, polcok összerakva, hamarosan jöhet a "lakásból otthon" projekt!

Hogy ne lehessen bennünket teljesen normálisnak nevezni, még az utolsó hétvégén szerveztünk (természetesen leginkább - a dolgozni is visszaálló! - Andrea a kórházi kolleganőivel) egy ún. diab-tábort, amit már harmadszor tartottunk meg cukorbeteg gyerekek családjai számára - tartalmas volt, jól sikerült!

Szintén még az utolsó napokba belefért Balázs utolsó harkai munkálkodása (két temetési szolgálata is volt sajnos), Lilla lelkészszentelésének örülhettünk együtt - ilyen még soha nem volt korábban Harkán!

Balázs közben Kőszegen is járt kétszer, lehet, hogy a jövőben még sokkal többször is fog... mindesetre Bence lelkészszentelésén részt venni szintén nagy élmény volt:

 Így talán senki nem mondhatja, hogy ne telt volna tartalmasan az otthonlétünk, bár kicsit elfáradtunk, de aztán lelkesen indultunk vissza 😀