2019. július 21., vasárnap

62) Kodai 2.0, avagy indiai tanév újratöltve

Jónéhány hetes (hónapos?) hallgatás után jövünk újra, bár hál'Istennek sokakkal sikerült találkozni otthonlétünk hat hetében, ami meglehetősen sűrűre sikeredett (ld. előző poszt).
Július 9-e óta újra itt vagyunk Kodiban, ahova erre az őszi szemeszterre jöttünk vissza.
Hálásak vagyunk Istennek, hogy visszahozott bennünket, és a Delhi reptér imaszobájánál sétálva azt is felismerhettük, hogy a tavalyi ismeretlenhez és bizonytalansághoz képest a mostani (haza)érkezésünk ég és föld volt! Velünk együtt pedig - hál'Istennek - az eső is megérkezett, ld. az erkélyünkről:

Az esti fél9-es hazaérkezés után első éjszaka nem aludtunk túl sokat, hiszen másnap reggel fél8-kor már indultunk a tanári csendesnapra, amit most nem az iskolában tartottunk, hanem a Poondi nevű iskolai táborhelyen (részletesebben ld. 56. poszt), ami összességében nagyon jó választásnak bizonyult. Jó volt itt kezdeni a tanévet, bár szomorúan láttuk, hogy a tóban nincs víz, viszont örültünk az új építeseknek, a kötélpályának és az új kunyhóknak.
Boróka is eljött, A (aki az idén az általános iskola pszichológusa lesz!) és O otthonmaradtak, ők kevesebbet aludtak a repülőúton...
A tartalmi részért én voltam felelős, mint az iskola erre az évre megbízott iskolalelkésze, és talán olyan napot sikerült összerakni, amiből sokan tudtak töltődni.
Egy tízállomásos imaösvényt készítettem, amihez alapötletként a svéd Linnebö püspök élet gyöngyeit használtam, ill. az asztalokról gondolkodtunk együtt, ami elválaszthat (ld. Máté vámszedőnél), de össze is köthet. A nyitó áhítat Máté elhívásáról szólt, a záró bibliatanulmány pedig az emmausi tanítványok történetéről, amelyben Varga Gyöngyiék TapAsztal,/VigAsztal/MarAsztal/MagAsztal négyesét vettük végig interaktívan, napközben pedig ideális asztalokat készítettek a csoportok.
Közben volt idő játékra, sétára, kötetlen beszélgetésre is. Adja Isten, hogy az ő áldása legyen ezen a szemeszterünkön is!






Kodiba visszaérkezve készültünk tovább az új tanévre, természetesen vártuk az új diákokat, workshopot tartottunk, amelyen az iskola küldetéséről (Vision and mission) beszélgettünk.


A város május óta ugyan nem sokat változott, de amint ezen a képen (credit: KodaiSera) látjátok, az elmúlt évtizedekben igenis sokat - és ebből a szempontból nem előnyére, bár valószínűleg ez több helyen elmondahtó...

Iskolánk multifunkcionális tere megújult, nemcsak új tetőt kapott a fedett sportpálya, hanem a játékfelület is nagyobb lett, ill. a spéci (ruganyos) felület talán minden igényt kielégít - bár a karácsonyi vacsorakor majd nagyon jól le kell szőnyegezni...


Két istentisztelet is tartottunk már, és nekem ez hihetetlen nagy erőt ad, hogy első kérdésre mindenki igent mondott a szolgálatra, itt éppen Nicole, Sarah és Beth énekelnek, Edwin zongorázik, Joel dobol, pluszban Theo trombitált és a technikát kezelte, jöttek felolvasók, a 8.-os lányok osztották a nyomtatott istentiszteleti rendet - szóval ilyen csapattal nem rossz lelkészkedni! Az igehirdetésemben az irgalmas samaritánus története került elénk - interaktív azonosulási kérdésekkel és improvizációval (ez utóbbiért köszönet Ócsai Zolinak és Edwinnek!)

A következő istentiszteleten az előzőeken felül Victor gitározott, Sharon orgonált, én pedig Máriáról és Mártáról prédikáltam...

Zitáék elkezdték a vasárnapi iskolát nagyon jó hangulatban, én is elkezdtem a gimis ifit, Donalddal (O. fociedzőjével, aki egyébként egészségtant fog tanítani az iskolában - ld. kopaszon a kör közepén) fogjuk vezetni, első alkalommal 21-en voltunk, nagyon örültem, hogy sok új diák jött!



Az iskola évnyitóval elkezdődött, kedd reggel óta van itt az összes diák. Az iskolavezetés kicsit megújult, ketten vagyunk újak Ravival, a szingapúri barátunkkal.
A képen balról jobbra: Ashwin általános (fejlesztésekért, épületekért, stb. felelős) igazgatóhelyettes, Ganga gazdasági vezető, Kurian IBDP koordinátor, az igazgató Corey helye üres, Barbara a gimis igazgató, én az iskolalelkész (vagy ahogyan hivatalos levelezésben használni kell: Dean of Religious Life), Santhosh a tanulmányi igh. és Ravi a kollégiumok megbízott vezetője. Mellőle még András hiányzik, aki az általános iskola igazgatója.

A mindennapok is elkezdődtek, esszük az otthoni kolbászos tarhonyát, és örömmel játsszunk új társasjátékokkal 😀 Megköszönjük, ha az otthoni vakációból is gondoltok Ránk a 2019/20-as tanévünkben!
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése