17) "Miért kellett ebbe a nyomi Indiába jönnünk?"

Az eddigi bejegyzések alapján látható, hogy mi szülők nagyon élvezzük az ittlétet, a régi és új kollégákkal való beszélgetéseket, a diákokkal való együttlétet, az ételeket, a természetet, a lazább munkanapokat és hétvégéket.

Gyerekeinknek sokan mondták elutazásunk előtt, hogy milyen jó lesz nekik itt, milyen sok élményben lesz részük, milyen gyorsan meg fognak tanulni angolul, lesznek új barátaik, mennyi mindent fognak látni. A szkeptikus válaszuk csupán annyi volt: „hát persze”.

Bár valóban azt gondoljuk, hogy ez így lesz, azonban a hétköznapokban ezt egyelőre nem feltétlenül így élik meg. Legalábbis, ha megkérdezik tőlük – amitől mindenkit óva intünk :-) –, hogy milyen is India, akkor arra a „nem jó” legkülönfélébb és legkacifántosabb szinonimái hangzanak el válaszként. Így ma az ő panaszkodásaikat is megosztjuk, mert, ahogy Boróka mondja, az egész világ „nyomi”.

Ha megkérdezzük tőlük, hogy mi rossz itt, akkor egyszerűen MINDEN a válasz. És hosszas vitába kezdenek, hogy a Hunyadi vagy a Líceum-e a jobb iskola, de abban egyetértenek, hogy mindegyik SOKKAL jobb az itteni iskolánál.

Nehezményezik, hogy otthon nyári szünet van, ők pedig iskolába járnak, míg mások otthon alszanak, addig nekik tanulniuk kell. Túl sok órájuk van, nem igazság, hogy a harmadikosoknak minden nap 7 órájuk van (egyszer ráadásul a zongora miatt nyolc), a hatodikosoknak pedig 8. Az órák nagyon hosszúak, 50 percesek, és csak öt perc szünet van közöttük.

A harmadikosokat sokszor ki sem engedik, csak tízóraikor és ebédszünet után, és nem is igaz, hogy órán többet játszanak. A szünet a hatodikosoknak csak arra elég, hogy egyik teremből átmenjenek a másikba, és a szekrényeikből kivegyék a tankönyveiket. Emiatt a napok nagyon lassan telnek.

Túl sokat kell itt angolozni, és nem is igazán tudnak a diáktársakkal beszélni, csak a magyarokkal. Sokkal több házi feladat van, otthon soha nem volt ennyi feladva. Otthon sohasem hisztiznének a házi feladat megtanulása miatt, vagy legalábbis nem ennyit. Valahogy elfelejtették, hogy minden reggel ugyanúgy indult otthon is: "ma nem megyek iskolába". Sőt a nemzetközi érettségi program számonkérési rendszere miatt még tesiből is kellett (volna) dolgozatot írni. Felháborító. Számítógép órán nem játszhattak, hanem kutató munkát végeztek és jegyzetelni (írni!) kellett. De az sem igazság, hogy míg Borókának két magyar osztálytársa is van, addig Olivérnek egy sem.

A majmokat egyszerre szeretik és egyszerre félnek tőlük. A kóbor kutyákat szeretik és cukiknak tartják őket, csak útközben van egy ugatós kutya, ami szinte minden nap megijeszti őket. A tehenektől félnek, és mindegyiket bölénynek nézték az elején. Nagyon nehezményezik, hogy az indiaiak nem fedezték fel a járdát és az út szélére kell húzódni, ha jönnek a dudáló autók vagy motorosok (akik azért dudálnak, hogy figyelmeztessenek minket, hogy ott jönnek mögöttünk).

Valóban hiányoznak nekik a családtagjaink, a barátaik és a megszokott környezetük; sok nehézséget és frusztrációt okoz a gyenge angoltudás, ez tény. Mindebben sokat segít (és néha nehezít), hogy az otthoni barátaikkal tudják az interneten keresztül a kapcsolatot tartani. Érzelmi támogatásként sokat jelent a magyarok jelenléte, és az, hogy napközben is van kihez magyarul beszélni. A kiscsoportosokhoz szeretnek bejönni, velük már el is indult az egyszerű kommunikáció, Borókát imádják (Olivért is, ha többet be tudna jönni). Olivér sokat focizik a fiúkkal (tízórai szünet, ebédszünet és iskola után). Most indul a Harry Potter klub, ahol kviddics meccsek is lesznek. Boróka lelkes a fuvola terén, Olivér a zongoratanulást ambivalensen éli meg, de ügyesen gyakorol. Élvezik a keddeket, amikor a tanári továbbképzés miatt csak 9:15-kor kezdődik a tanítás, és csak 45 perces órák vannak.

Azt nyilván még nem tudják felmérni, hogy a tanórák kevésbé intenzívek, több a beszélgetés, kreativitás, és valóban nem engedik ki a kicsiket szünetre, de időnként beülnek az olvasósarokba. Illetve ugyanazt a témát többször többféleképpen járják körül (pl. brainstorming az ételek csoportjairól, azután számítógépteremben informálódnak, azután leírják, lerajzolják, filmet néznek hozzá, olvasnak, majd kiegészítik az információkat, nagyba rajzolják, majd összegzik, hogy mit tanultak, stb., de kb. egy hétig ugyanaz a téma). Az órarendnek része a könyvtár (amikor csak csücsülnek és olvasnak, könyvet keresgélnek), hangszeróra és zenegyakorlás; Borókának heti 4 lyukas órája is van. 

A számonkérés igen vegyes felsőben is, kevés a csak „bemagolós” dolgozat, több projekt, házi dolgozat van. Igazán nem akarjuk a gyerekeinket túlterhelni, hiszen tényleg fél öt után szoktunk haza érni, úgyhogy a házi feladatra és angolozásra fordított idő Olivérnek max. 30 percet vesz igénybe (egy hétre feladott házi feladat 3-4 oldal A/4-es lap: helyesírás, olvasás és matek), matekból egyértelműen jó (unatkozik), helyesírásra feladott szavakat is szinte hibátlanul megtanulja. Borókának is csak akkor több az otthoni tanulnivalója, ha van házi dolgozata, projektje vagy egyéb tesztje, eddig ezeket igen ügyesen is teljesítette. A google fordítóval egyedül olvasott el cikkeket és ő maga emelte ki a lényeget a prezentációkhoz. Az írásbeliket lelkiismeretesen gond nélkül megcsinálja, a kisebb hiszti („de anya, ezt muszáj”) a szóbeli átnézés előtt van, különösen, ha természetismeretről van szó.

Egyszer hazafele jöttünk, a gyerekek egymást piszkálták és Olivér éppen nagyon szidta Indiát. Megkérdeztem tőle: „mondd kisfiam, mégis mi a legeslegrosszabb Indiában?” – „Boróka” – hangzott a válasz.  :-)

Vannak nehézségeink, ami tehát nem is a nyelv, a kultúra, az ország függvénye… és bár alapvetően kiegyensúlyozottnak látjuk őket, mi is várjuk, hogy eljöjjön az az idő, amikor a gyerekeink azt érzik, hogy milyen jó (vagy legalábbis a mostaninál jobb) itt nekik, hogy tudnak angolul és sok élményben van részük...



(MA)

16) Ötödik túra: Dolmens' Loop

Életem első C-túrája lett életem egyik legjobb túrája.
Gyönyörű táj, jófej diákok (főleg 10.-es fiúk), normális kollégák, és mindehhez remek idő, pedig hétközben nem gondoltuk volna - a szomszédos keralai áradásokat hallva pedig különösen nem.
Szóval így indultunk végül útnak 17-en szombaton reggel hétkor. Kb. félórát buszoztunk lefelé, hogy a túrát kb. 1400 m magasságból kezdjük (mi 2100-on lakunk), érezhetően melegebb is volt, sőt, meglehetősen fülledt.

Itt még csak körbenéztünk, hogy hogyan is fogjuk azt a bizonyos kört megtenni, hiszen a 'loop' ezt jelenti, a 'dolmens' pedig olyan 5-6000 (!) éves köveket takar, amelyeket az egyik hegy tetején vettünk célba, hogy aztán valóban le-fel-le-fel-le-fel ívben visszaérjünk egy nagy kört teljesítve a buszunkhoz.

Rudy, a svájci informatikus kollégánk vezetett bennünket, itt magyarázza az utat:

 Itt érdekesen látszik jobbra fent a telepített eukaliptusz-erdő, és alatta az ún. "shola", azaz a természetes sűrű erdő.

 Itt álltunk meg reggelizni:

 Arra a szembelévő hegyre készültünk:

 Egész sokat mentünk meredeken lefelé:

 Nem mindig tűnt úgy, hogy közeledik a cél:

 Még mindig lefelé:

Jöttek lányok is ;)

Itt értük el a sholát, és kezdtünk felfelé menni:

 Felértünk az egyik hegyre:

 Már csak a másik hegyet (balra elöl) kellett meghódítani:

 Találtunk egy medencecsontot is:

 Itt látszik jobban, hogy hol is van a gerincvelő útja...

Indulunk meghódítani a következő hegyet:

 Először újra meredeken lefelé:

 És még mindig lefelé:

 Itt már láttuk a célt: szemben fent középen már láthatók a dolmenek. Néhány diák javasolta, hogy legközelebb akár egy zip-line (drótkötél, amin átcsúszhatnánk) is lehetne a két csúcs között...

 Itt már jövünk felfelé újra:

Itt pedig ezek a többezeréves építmények - nem tudni pontosan, milyen spirituális (mert hogy valami olyan, az biztos) célt szolgáltak:

 A csapat többi tagja is megérkezik, közben látszik, hogy honnan jöttünk:

 Nemcsak felfelé érdemes nézni:

 Még több dolmen:

 És még több... azok az "igaziak" egyébként, amelynek ilyen lapos kő van a tetején:

 Fizikatanár kollégánk:

 Az ebédhez lehetett kis hűvöset is találni:

 Azért itt jó volt kb. egy órát pihenni:

 A 10.-es srácok is kellemesen elfáradtak, innentől már csak kb. 2-2,5 óra volt hátra:

 Amikor továbbindultunk ebéd után, sűrű sholában vezetett az utunk, ahol ilyen vadméhkasokat is láttunk:

 Nagyon fülledt volt itt, ahogy közelítettünk a patakhoz:

 Jeremi a vízesésnél:

   A lúzerkinézetű betűrt zokni a piócák ellen kellett ;)

   Itt már a kör kb. 330. fokánál járva újra elértük a civilizációt ;)

 Itt lehet látni jól, hogy a baloldali hegytetőn jártunk 9 óra körül, a jobboldali hegytetőn 11 körül, a kép pedig 13:30 körül készült.

Hangyák kiváló szeműeknek:

  A faluhoz közel már más növények is megjelentek: virágok...

 

 És banán:

Aki végignézte eddig a képeket, talán tudott velem túrázni egy kicsit, még ha a fülledtséget, kellemes szellőt nem is lehetett teljesen érezni.

15) Magyarok világtalálkozója

A függetlenség napjának délutánjára Angelikától kaptunk meghívást az első kodaikanali "magyarok világtalálkozójára".

 4 Jó, 5 Szigeti, 4 Mesterházy a KIS-ből, és még egy kedves páros (Kriszián és Orsi), akik a St. Peter iskolában tanítanak. 15 magyar gyűlt össze tehát egy délutáni grillezésre, beszélgetésre, játékra. A gyerekek még számháborúztak is :)

 A legnagyobb legalul nem is látszik :)

 Házigazdáink a grillel:

 

 

 

Örültünk a kötetlen délutánnak a hétközi szabadnapon!