2018. augusztus 25., szombat

18) Prayer Breakfast - imareggeli

Amikor 14-15 évvel ezelőtt az iskola másodlelkészeként megkaptam azt a feladatot, hogy szervezzem az ún. imareggeliket, akkor még nem voltam koránkelő ember. De hál'Istennek volt egy olyan csapat, egy mag, akik azzá tettek :) Így lettem "morning person" kb. 2004 táján, ami azóta is tart, azaz az egyetemi évek éjszakázós tanulásai után mostanában sokkal hatékonyabb vagyok kora reggel bármilyen munkával.
Szóval a "Class of 2005", azaz az akkor érettségizők érték ezt el nálam, hogy mindig olyan kedvvel indultam a kismotorunkkal 6:45-kor éppen valamelyik kolléga házába, hogy az valóban energetizált és feltöltött.
Ezek az imareggelik aztán jónéhány évig szüneteltek, ahogyan hallottuk, és aztán tavaly újrakezdték őket. Ebben a tanévben is nagyjából kétheti gyakorisággal tudjuk őket megtartani, és aug. 24-én mi voltunk a házigazdák. Ez azt jelenti, hogy a héten iratkoznak fel tanárok és diákok is, így mi bőven megtöltöttük a nappalinkat, sőt, az étkezéshez aztán a teraszt is kellett használni. Nagyon örültünk, hogy ilyen sokan eljöttek, a 18 diáknak fele saját csoportjaimból volt, ill. nyolcan voltunk kollégák.

 Ezzel az asztallal vártuk őket, ilyenkor mindig kapunk természetesen az iskola konyhájától alapanyagot, hiszen ezek a diákok normál esetben ott reggeliznének, tehát számolnak az adagjukkal. Ugyanakkor a reggelit nekünk kellett el(ő)készíteni, ami azért nem kis feladat ennyi gyerek / tanár számára, főleg úgy, hogy limitált idő áll rendelkezésre. Valamint az iskolától hozunk tányérokat (jelen esetben tálcákat), evőeszközöket is, hiszen nekünk ennyi nem lenne...
 Első vendégünk Angelika volt, aki hozott kenyérpirítót, hogy gyorsabban haladjunk és fahéjat, hogy még jobb ízű legyen Andrea (konyhából kukk!) fenomenális zabkásája ;)
 Itt már elkezdtünk gyülekezni és énekelni, a középső szakállas Pastor Raja, az iskolalelkész.
 A hintát leakasztottuk, bejárati ajtót levegőért nyitva hagytuk, és megköszöntöttük legidősebb kollégánkat is 84.(!) születésnapján! Happy birthday, Mr. Maloney!
 Open the eyes of my heart, Lord... - talán éppen ezt énekeltük itt:
Van, aki álmos, van, aki énekel, van, aki kutyát simogat:
Áhítat:
Kilencedikes fiúk, tizedikes lányok:
Leah, Keziah és Timothy az imádság után:
Nagy sikere volt A. muffinjának, bacon-be (itt alapvetően nem eszik disznóhúst senki, ezért nagy kincs!) csavart virslijének és gyümölcssalátával szolgált zabkázájának :)
Angelika, Raja, Priscilla és Andrea, avagy a háziasszony is le tud ülni ;)
Beszélgetésre és evésre elég kevés idő marad, hiszen 8:15-től már mindenkinek volt első órája.
Ismét kilencedikes fiúk:
Néhány hónapja még nem gondoltuk, hogy O. így fog örülni egy kutyának, itt éppen Barbara kutyájának, Fudge-nak:
Hálásak vagyunk Istennek, hogy ilyen alkalom házigazdái lehettünk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése