67) Augusztusi túrák

A tavalyi Tahr-pin megszerzése után az idén már nem indultam ugyanazzal az elszánással a szombati túrázásokra, hiszen nem szerettem volna, hogy teljesítménykényszerben teljenek ezek a hetek. Sokkal inkább az élvezet miatt mentem (persze az tavaly is megvolt), ill. az idei több elfoglaltságom (valamint természetesen család, otthoni pályázatírás) miatt kimaradt egy szombat, akkor nem történt semmi.
Természetesen az A,B,C,D sorrendet a nehézségi szintek miatt érdemes tartani, bár az idén nekem éppen a B-túrák kimaradtak, mert az elején kétszer is megkértek, hogy ne arra a túrára menjek (minden hétvégén 6-7 különböző túra kerül meghirdetésre), amire feliratkoztam, hanem vezető/kísérő hiányában egy másikra.
Így voltam 11.-esekkel a Dolphin's Nose-nál, 6-8.-osokkal a várost megkerülő körön, ill. a tizedikes Poondi-táborban is tettünk egy vízesés tetejéhez egy délelőtti felfedező túrát.

Vihaa és Niharika csak a kötelezőt teljesítette...

Igazából csak ez az egy kihívás van ebben a túrában, a kb. 300 m szintkülönbség lefelé az utolsó szakaszon, és természetesen ugyanez visszafelé is...

Itt szépen látszik az a kő, amit nem véletlenül neveznek a Delfin orrának:

Itt pedig már a gyökereken felfelé:

Aztán indultak az ún. R-túrák 😮, amelyeket természetesen csak viccesen neveznek így kollégák, de természetesen van benne valami, hiszen ezek azok a túrák, amelyeket R, azaz Rudy vezet. Tudjátok, ő az a svájci vasember kollégánk, akinek hihetetlen az állóképessége (februárban lesz 60 éves!), és egy-egy fullasztó túra ebédszünetében néha még elmegy futni, ill. általában vasárnaponként egy-egy maratoni távot lefut a környéken...
Szóval az első R-túra a Villagavi faluhoz közellévő hegygerincet célozta meg, ahova úgy jutottunk el a TV-toronytól indulva (észreveszitek az alvó majmokat rajta?), hogy a Delfin orra nevű helynél (ami egy sima A-túrán a végcélunk) reggeliztünk, majd még vagy egy órát mentünk lefelé, hogy aztán elinduljunk felfelé a hegygerincen.

Itt ereszkedünk már, és balra látszik az a hegygerinc, ahova készültünk:

Még mindig lefelé:

Itt pedig már felfelé:

Itt értettük meg az R-túra lényegét, hiszen egy ösvényen korábban is ráfordulhattunk volna a célunkhoz vezető útra, de Rudy szerint az unalmas, így inkább (szó szerint) megmásztuk ezt a majdnem meredek falat...

Visszanézni azért nem volt rossz:

Még mindig a meredek részen a citromfüves dzsindzsásban:

Pihegve és mosolyogva (!) várjuk a többieket:

A figyelmesek észrevehetik a TV-tornyot, ahonnan reggel indultunk, azóta néhány hegyet-völgyet bejártunk:

Itt pedig végre megérkeztünk a gerinc egyik csúcsához:

Csakhogy látszódjanak a távolságok és a méretek:

Megérkezve célunkhoz itt táboroztunk le, és talán senkinek nem okozok meglepetést, ha elmondom, hogy itt Rudy felajánlotta, hogy még egy órát eltölthetünk úgy, hogy félórát elmegyünk még egy-két hegycsúcsnyira felfedezni, és fél órát vissza... Néhányan csatlakoztuk hozzá 😀

Nagyon szeretem, amikor a pára közénk jön, ilyenkor tényleg a felhők felett élünk, ahogyan Olivér fogalmazta egyszer:

Lent a mélyben a lábam alatt pedig a Villagavi nevű kis falu látható, ezért ez a túra neve is: Villagavi Ridge Hike:

Köszönöm, hogy velem túráztatok, olvassátok el a másik túrás posztot is!