2018. október 27., szombat

31) Spirit Week

Az ún. Spirit Weekről posztoltunk már a FB-n, de hadd gyűjtsem össze itt is. Igazából az egész hét arról szól, hogy a normál iskolai rutin mellett minden nap valami mókás jelmezbe lehet iskolába jönni, tehát nem ciki pl. egy egész napot pizsamában végigülni, vagy idétlen hajjal, vagy éppen 2-3 osztálytársaddal hasonlóan összeöltözve.
Így volt a hétfő ún. Wacky Hair Day:

A kedd pizsamanap - otthonról elindulva:
 Gimisek is:
A szerda ikernap:
 Magyar hölgyek ala'C&A:
Szintén kollégák (kár, hogy piros pólójuk hátán a Keep Kodai clean felirat nem látszik):
A gimiseknél pedig ún. homeroom-wars volt, ami azt jelenti, hogy az egyes advisee-csoportoknak kellett egy-egy témát kitalálni, és azt minél kreatívabban megjeleníteni. A legjobbak díjat kaptak, köztük mi is :)
Azt találták ki ugyanis az enyémek, hogy összesen a két tanárral együtt 13-an vagyunk, így legyünk Jézus és tanítványai! Engem akartak Jézusnak... belementünk, és nagyon helyesek voltak végül, még akkor is, ha néhányuk inkább néz ki jedi-lovagnak, mint tanítványak :)
Sorban állnak: Rishi, Adrin, Tanvi, Diya, Mr. Balazs, Natan, Anshuman, Abhinav, Genes, elöl: Shivanshu, Vishan, Alan és Mr. Pema
Ahogy látjátok, Jézusnak egy buddhista tanítványa is volt - imádom! Mr. Pema egyébként ennek a napnak a reggelén direkt ezért (!) vette ezt a köpenyt. Az én sálamon hátul a missziói parancs volt, elöl pedig csak annyi: Love one another! azaz Szeressétek egymást!

A csütörtök ún. karakter-nap, klasszikus farsangi hangulat csinos kolléganőkkel:
 Magyar kollégákkal - nálam ők az abszolút győztesek: Hook kapitány és Piroska nagymamája ;)
Pénteken pedig a Kodai nyílt kosárlabdabajnokság elődöntője volt, ezért aznapra a szurkolói öltözék volt feladva.

 
Az indiaiaknak mániájuk, hogy minden mérkőzésen, vagy bármilyen sporteseményen van egy ún. díszvendég. Sangeetha kolleganőm - aki az este konferansziéja volt - úgy jött oda hozzám mikrofonnal a kezében a kezdő sípszó előtt, hogy ma én leszek a díszvendég... mire ellenkezhettem volna, már el is kezdte üdvözölni a közönséget, és bejelentett engem... gondolom, mint fehér arcot... alapvetően kellemetlennek éreztem a tényt, de aztán - kész helyzet elé állítva nem is nagyon tehettem mást - szívesen fogtam kezet mindkét csapat tagjaival és kívántam jó játékot nekik ;)
Ügyesek voltak a srácok és a lányok is, mindkét szenior csapat megnyerte a tornát:
Akkum volt az egyik legjobb:
Az este legjobb figurája az iskola kabalája volt, ez a bizonyos bison, aki végig biztatta a csapatokat, egyébként egy 10.-es diák: Jeremi.
A Spirit Week zárásaként álljon itt az a video, ami a Let's Celebrate Kodai! kapta, hiszen valóban arról vallanak benne diákok, kollégák, hogy mit is szeretünk ebben az iskolában: mi is Istennek tudunk hálát adni azért, hogy itt élhetünk és dolgozhatunk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése